I´gazságra vezérlő kalauz
- pki -nek, galádul
(Szolgálati közlemény)
Hallom, lefogytál. Olvasom, nem iszol. Hiába vittem be hát az unikális kisgömböcöt a szerk.-be, te már seholse, fogytál, éppen. A Fehér úton, majd végig, a metrón, én ökör, lassacskán berúgtam, egyedül kortyolgatván. Milyen jó lenne, ha, gondoltam. Ülnénk a Szép utcában, előttünk pár kupica érdi rettenetes. Nem is. A Nyugatiban, a ceglédi váróban, te, Szily meg én, három király, várnánk Kereszturyt - én Unicumot, Szily tequilát, te kis dobozos alkoholmentes Holstent. A ceglédi váróban nem is adnak, nem is csinálnánk, semmit. Várnánk, míg befut a Hajdú Intercity, s vele a debreceni személy.
(Pokol)
A Pokol a Nyugatinál, a Nyugatiból nyílik, karácsony előtt majdnem beestem.
Az úgy történt, komámmal vártuk a nyíregyházi vonatot, rajta szatmári szilva. Kerestük a szatyorban, hátha a disznótoros, töltött káposzta, hájas tészta között, tán úszkál a húslevesben, ám csak egy nagy gömböcöt leltünk. Szatmári Unicum, megvagy, ám kicsúszott komám kezéből, a kőre, pattogott néhányat, gurult, megállt. Pattogatott Unicum, csoda történt. Mondom, karácsony közelgett. Az örömre és az Unicumra inni kellett, sört, menjünk a csótányosba, szólt komám, ereszkedtünk a föld alá, merészkedtünk a Pokol kapujának közelébe. Ott, ahol a westend kezdődik, ott dehogyis végződik, folytatódik az eastend, talponállók, pultok, korsó olcsó, félve figyeltem a Pokol bejáratát, tudtam, egyszer úgyis oda kerülök. Úgy is lett, karácsony után.
Jézuskát a Pokolból!, reklám a bejárat fölött, ki itt belépsz. Jobbra talajvízesés. Mondom a lányomnak, vedd meg a Jézuskát, megvárlak az első sörözőben. Beatrice, nem követlek. A sörözőben csak én sörözök, a többi, úgy látom, ember, szívószállal szippantja a pizzáról a kecsöpöt, fordulok kifelé, kíváncsian. Odakünn, a Pokol tornácain különböző, de leginkább egymásra hasonlító árnyak mászkálnak, eszelős céllal tekintetükben. Jön egy család, nékik a séta a céljuk. A nők zöldek és zöldek, némi lila árnyalattal. A fiúk fényesek. Kiskorúak esnek egymásnak, esem kétségbe, hol a lányom. Előbb fizetek. Az Unicum 350 és 4 centes. Futkározok a tornácokon, lennék bár csótány odakünn az eastendben, ismerném, ki, magam. Az árnyak csak jönnek és jönnek, nézek lefelé, pörög a centrifuga, lányom a szökőkútnál álldogál. Beatrice, szökjünk innen. Menj szépen haza, vidd a Jézuskát, én vissza nem megyek. Elindulok a Ferdinánd híd felé, talán még mindig megyek, mint hatalmas dög, terül el a Pokol, hol a kibejárat. Fényt látok, igazit, derengő ködöt, a ködben a Lehel téri templom. Megmenekültem.
(Purgatórium)
Megyek az időben vissza, a Rámpába, letámasztom a fenyőfát a sarokba, a tévé alá, most vettem a piacon. A rámpások föl se néznek a fröccsből, le se néznek a tévéből. Le se néznek. Bámulom őket. A fröccsüket, a tévét. A Spektrumon aktionartfilm, A csótányok meghívják, aztán megeszik a skorpiókat vacsorára. Lopva, nehogy észrevegyék, belesek a belső terembe. A szentély. Idegeneknek, mint én, tilos a bemenet. Itt is tévé, valami másutt foghatatlan, fölfoghatatlan adás megy, látom, nem értem. A sarokban olajkályha. Előjön egy alak pirosborért, rám se néz, felém köp. Földre köpni tilos!, ki van írva, hiszen nem is a földre, a levegőbe, ott eloszlott, vált semmivé. Fizetek. Az Unicum 220 és, persze, feles. Már a lépcsőn eszembe jut, otthagytam a fenyőfát, nem megyek vissza, legyen nektek karácsony, behúzom az ajtót. Nem szól utánam senki. A csótányok még csak az első harapásoknál tartanak.
(Paradicsom)
Fenyőfát kell vennem, sietnem kell, a gyerek nemsokára hazaér, addig kell beállítanom, a fát, a spájzba. Nem állíthatok be fenyőfástul. Nincs időm körülnézni, alkudni, szeretnék. Végigrohanok, mégis. Még egyszer. Karfiol, krumpli, gomba, mák, dió, lángos, narancs, mosópor, savanyú káposzta, szalontüdő, kvarcóra, kávé, bőrmellény, karalábé, szőlő, paprika. Paradicsom. Teszek egy kört az édenben, a bejáratnál landolok. Az Ideiglenes Piacon, a Feltételes Megálló nevezetű büfében, rögtön a bejáratnál, a halstand mellett, hol keszegek, pontyok dobálják fel magukat, menekülést remélvén a kockakövön, ám csak egy síkos deszkáig jutnak, majd hideg reklámszatyorba, s onnan is kivesznek - itt 175 az Unicum. Soká tartson, harmadolom, nézek közben halak szemébe, mellettem boldog boldogtalanok szoronganak.
(A mennyeknek országa)
Nézek, elnézek a vágányokon, a Rámpán, Cegléden, de még Nyír- egyházán, Fehérgyarmaton is túl - Nagyszekeresen innen, Kisszekeresen a kocsmában négyen ülnek a vaskályhánál, egy legyet bámulnak, amint bemássza az utolsó, hamuba´ sült pogácsát. Hogyan mászott be, a búra alá? Tán öröktől ott volt. Gondolják, mert nem beszélnek. Előttük Unicum, tequila, kis dobozos alkoholmentes Holsten, vörös csillagos Heineken. Nézik a legyet, a pogácsát, el nem indulnának, várnak. Advent van, lesz, örökkön-örökké. Ám.
Megyek, hogy a saját szememmel lássam.
Ott, a mennyekben mennyi az Unicum.
