Író, kollégám, régi jótevőm, mondjuk, olykor félreértésből vitapartnerem, énvelem vitázni nem kell(ene), én nem vagyok konfliktuskereső alkat, író felbátorít engem, hogy arról beszéljek itt, évem efféle zárásául - bár semmit le nem zárva, reménytelen -, amiről beszélek. Talán e három szó véletlen összecsusszanása a lényeg. Reménytelen, amiről beszélek.
És mégis. Elsősorban: író (ez már én vagyok, átcsusszantunk) úgynevezett fontos életrajzi dátuma sok külső(séggel, sok szép, szépnek is mondható stb.) eseménnyel jár, miközben, hahaha, író épp a forgás amaz évadába ért, ahol teljes magányba vonulna el, három dologgal, erről múltkor volt szó: élőivel (madarak etc.), Házi Bajnokságával (társnéja ezzel mársincs kirekesztve, jóllehet író nagy magányra vágyik, avval együtt ezzel-azzal beszélget, sőt kezdeményez) és szabadságával. Író szabadságába az egészsége és a minimális megélhetése tartozik. Mivel a zaklatottság eredménye lelki betegség (emez írónál), az egészség része a magány is megatöbbi. A minimális megélhetést biztosítja némely alkalmi munkaviszony például, író helyzete "tisztázott lenne". Lehetne. Ha lehetne.
| ||
Író ír, nézzük, mely helyekre. Ide. Tisztázott alapokon. Örömmel. Materiális haszonelv nélkül, írásainak nem-köz-jellege ellenére is közhaszonfélével. Író egyébként megkülönböztetést tesz hely és hely közt (amely helyekre ír). Hosszú, bár tömöríthető a sorolás. De vágjunk közbe valamit. Magyarázza meg író, miről van itt szó. Arról, hogyan él egy ember (történetesen és épp).
Muszáj-e írónak (ennek itt) lapokba, hetilapokba, folyóiratokba írnia? Két válasz van: 1. azt, hogy az élet (íróé) milyen hosszú lesz, nem tudni, és bármennyire "frontrunner" (hamar élre szaladó) ló is emez író, nem tudni, elegendő lesz-e, mennyi időre kell, hogy kitartson "előnye". Meddig bír például könyveket írni, műfordítani. (Saját könyveinek írásáról és a műfordításról ezúttal nem lesz szó.) 2. Még a műfordításról (mégis): ha valaki annyi prózát fordított, mint író (vagy ha valaki annyit hadakozott, polemizált satöbbi, mint a dolgozat elején aposztrofált írótárs), kialakul egy belső állag, egy második-harmadik énje, írónak ezúttal a műfordítói, és mint a vízilabdázó, ha aztán abbahagyja a sportot (durván szólva), hízni kezd, író működtetni akarja a műfordítói izomzatát, mert az már egyszer ott van benne. (És megnyugtató is egy-egy hosszabb könyvet, akár már csak egy száznegyven oldalasat is fordítani; akkor kisebb a viszketegség, hogy lapokba írni akarjon író, estébé.)
De hát megtörténhet, hogy már a lapokba-írás-sportja (izomzata) is kialakult íróban, és akkor nincs mese.
A lapok, folyóiratok, miegymás alapjában két nagy kategóriára oszlanak (bocsánat a rossz stílért, de legyünk ezzel is tömörebbek): ahová író ír, meg ahová nem ír. Az anyagi dotációs kérdéseket is mellőzzük ma. (Nem könnyű mindig mellőzni ezeket.) Vannak a napilapok, melyeknek (újbóli, egyáltaláni) jó szándékát író maga erejéből (kapcsolatkeresés, valami ürüggyel közelebb jutás) vívta ki, vannak lapok, melyek írót "használják" (a szó jó értelmében: író belefér az összképükbe, s akkor miért ne, s van ilyen össznépiség, kis egyenlősdi; nincs, persze), vannak lapok (már periodikáknál tartunk), ahol író szintén maga kezdeményezte a dolgot (kedvenc témáiról, mondjuk, amatőrösen, de a csak rá jellemző szakismerettel: így például én a képzőművészetről, lovakról, városokról); vannak periodikák, melyek örökké befürdet(het)ik írót, mert öt írásából rendszeresen visszahajítanak hármat azzal a felkiáltással, hogy olvasótáboruknak túl bonyolultak e dolgok, kínos akkor az, ha író magához képest túlegyszerűsíti az írást, így is visszahajítják, már nem könnyű elhelyezni, mert más helyeken csodálkoznak, mit írt ilyen egyszerűen épp - jóllehet itt ma nálunk nem lehet, azt hiszem, elég mélyre süllyedni egyszerűségek terén; vannak lapok, ahol, író így mondja, tőle elméleti dolgokat nem hajlandók közölni, csak iparművészeti tárgyakat (vers, felköszöntő); és vannak lapok, melyeknek az isten se tudja kitalálni az igényeit, mert mintha kevés helyet szánnának, csak mégis szerepeltetnék írót, mire ő parányi, tömör, urániumnak hitt műveket ad, ezeket piszlicsárságnak nézik, hosszabb írást kérnek, az meg akkor túl hosszú, író pirul.
Van, hogy író kijelenti, kritikát nem ír ő, a kritika nem etikai kategória, az etikai kategória már, hogy valaki ír-e, nem ír-e kritikát. Ezek hülyéskedések, érdekes, hogy ezeket mégis áteresztik (némi fejcsóválással; írót elméleti kérdésekben ők sem veszik komolyan; vagy nagyon is érzőn komolyan veszik, és sajnálják írót, hogy író szíve nyilván ekképp fáj). Vannak pályázatok, melyeken nem szabad elindulni a lapoknál, mert író kiszolgáltatja csak magát, és ezek a pályázatok nem derbyk, nem A/I-II-III-as versenyek, még csak úgynevezett listásak se, hanem túldotált hendikepek, a "hendikep", az olyan verseny, ahol a lovak "megfelelő" vagy annak vélt súlyokkal futnak, hogy a fogadási esély (állítólag) egyenlő legyen, ezek a pályázatok tehát szintén valami eleve-elképzeltről szólnak. (Randa divatkifejezéssel élve; ld. fent.)
Kínos írónak a lapokkal, hogy rizikófaktor van (nem is egy). Jönnek a (vissza)szurkálók: mit írsz te ennek a lapnak, mit köszöntötted fel ikszipszilont, nem is sorolom. Ilyesmit mondani illetlenség, de hát író ki van téve még különb anyázásoknak is, és ő is szokott anyázni (sajnos). Mindez együtt szinte idealizált képet fest a tárgyról, hanem hát finom eszközökkel akart dolgozni. Rengeteg mindent foglal magába ez a cikk, csak elő kell elemezni. Például, hogy nemcsak író "prózájával" van (lehet) baj, nemcsak így van (néminemű) ellenállás (mindegyre; régi hangok visszhangja: "most a prózádat fogják kikezdeni, mert a vers nemigen érdekes, meg satöbbi"; "most műfordítóként fognak kikezdeni"), nemcsak a "prózával", hanem a verssel és az alkalmazott (iparművészeti) műfajokkal is.
Vannak, végezetül, olyan csodás kapcsolatok (írónak pillanatnyilag három napilappal és három folyóirattal... de öttel mindenképp), amelyek felhőtlenek. Egy hetilapról nem is beszélve. Kihámozható továbbá e dolgozatból, hogy író az "elektronikus" sajtó fogalmaiban (ocsmány kifejezés) nem is gondolkodik. Ott nem lehet postára adni a dolgot. Na, ez a bűvszó. A radikális megalkuvás paramétereit szép szelíden postára adtam. Radikálisan, hogy ilyen megalkuvón. Senkit se küldtem sehova, ezt küldtem el viszont a MaNcsnak.
Én magam (író), betűhibára bár csak, máris élvezettel olvasom. Ritka megalkuvás, de radikális. Például, hogy véget ér.
