A legkisebb közös befejezés

Semmiféle fénybe

  • Tandori Dezsõ
  • 2019. február 17.

Egotrip

"Tolsztoj jött be nekem a minap. "

kb. idézet Füst Milántól

Túl összetett, ami vagyok (ami velem van)? Az írás elnagyolja? Túl egyszerű? És az írás felfújja? Az önkifejezés - eltávolít?!

Tolsztoj jött be nekem a minap. De nem mint Mándynál szokás olyasmiknek történnie, hogy: "És akkor egyszerre ott állt a fényjelenség. Egy termetes, nagyszakállas. De olyan szálas, erős vállú, hogy szinte a teniszütőjét tette le, támasztotta az ajtófélfának, biciklijét, gördeszkáját, szörfvirgácsát csavarta be vitorlácskába" stb. Nekem Tolsztojt lehetett olvasnom, hogy egyik alkalmi munkámat - lelkesedem érte! e munkákért - elvégezhessem, utam ilyképp folytathassam. De az léhaság lenne, ha azt mondanám hirtelen, hogy: "Ah, Tolsztoj - hát persze - vége az irodalomnak, az én számomra nem jelent többé semmit, önostorzás is jön, hogy valaha is jelentett, nyeglén írtam bölcsességeket" etc. Nem így jött be. Talán a leghitelesebb források egyikéből dolgozom (azaz főleg: ha nem dolgozom, nagy az ihletés hitele!), gimnazista koromtól nem érdekelt, kik ismerik már akkor a nagy rokkendrollsztárok bemondásait, a hollivúdi filmekből "Gilikatit" stb. Nekem Tóth Árpád, Kosztolányi, József Attila, Rilke, Eliot, Duchamp, Artaud etc. poétikáján kellett végigvennem magam, hogy elmondhassam, ma, 69. évemben már az van, hogy 60-62 éve szeretnék író lenni, és 44. éve műfordítok.

false

 

Legközvetlenebb, lassan egyetlen beszélgetőtársamat (társnőmet) "a Felügyelőnét" kérdezem, megérti-e, hogy kihalt belőlem az írás vágya. Nem, mondja ő, csak fáradt vagy stb., majd folytatod. Nem, Füst Milánnal sem értek egyet, hogy semmiféle fénybe nem jut az, aki a munka szürke porából érkezik. Ah, ismétlem, a por: csillagpor is lehet, slágerben, de másképp úgy, ahogy ma egy 3Sat-filmben láttam, és rosszul is lettem tőle, ahogy tudósok iszonyatos pénzekért készített távcsövekkel, állomásokkal etc. naprendszerünkön kívüli bolygókat kutatnának "elő", s van, amelyik Jupiter-nagyságú, de centrum-csillagát 4 és fél nap alatt kerüli meg stb. Mik vannak, gondoltam, és összesérült lábamat, a túlkeményült, majd meghúzódott stb. combizmokat dörzsölgettem, mert járásképtelen lettem, s ez így nem maradhat. Alkalmi munkák végzését nem gátolja a tönkrement láb, a tönkrement jobb váll sem, a szétzsibbadó bal kéz is üti még a billentyűt, hanem a lábat vissza kell hozni valahonnét, hogy újra ki tudjak menni az utcára. Nyista "fények", se porok-borok. De.

Az, hogy az utcáról, városról, utazásról elméletben gondolkodom, az - tolsztojian - "az irodalom", az "az alkotás", de hogy utcákon, városban járni kell, néha járműre is szállni, az, bizony, az élet, melynek ellentéte végül a halál, és én, mint tanárnőm mondta versében, "nem akarok meghalni, nem". De ilyen lábbal, nulló járással pillanatok alatt járműbe zuhanhatok. S ez nem azonos olyan istenverte barom elbizakodottságaimmal, mint hogy bementem minap a hatsávos pirosba, és araszokkal, félkartávokkal húztak el 40-50 km/órával villamosok, buszok, szerencsére a nagy anticleverség után ott már cool voltam (brr e szavak), csak álltam. A lábam még akkor épp jó volt, ha nem is ép. Hanem most négy napja itthon vagyok, s meg kéne gyógyulnom. Nem is. Mert az fény lenne. A porállagba kéne visszagyógyulnom. Pihentetés, kenőcs, alkalmi gyulladásgátló pasztilla (de a gyomorra vigyázni). Közel volt hozzám a halál, közel volt az rég is sokszor, de most megértettem ezt. És közel van hozzám a szintén halállal (vagy dermedett élettel) fenyegető teljes lenyomorodottság.

(Sablon szöveg: "De az ember sok mindent kibír, ha remélheti, hogy jön belátható időn maga-módjára-képzelt rendbejövés." Nem?)

Rendbe kell hoznom magam. Járni, menni nem bírok, hogyan mennék orvoshoz, járnék vizsgálatokra. Különben is, nekem ennyi van max., de ennyit hadd őrizzek: van egy igen egyszerű elemekből összeszerkesztődött, igen bonyolultnak látszó, de durvaságaival együtt igen érzékeny meglétem, létezésem, éltem. Ebbe se "a Felügyelőné", se Füst Milán, se Artaud beleszólni nem akar - Duchamp-ért nem tenném villamos alá a fejem, Kosztolányit, szegényemet nem is tudom - de hogy hányszor gondoltam rá, igen, szobránál ácsorogva, jaj, D. úr, szétnyiszáltan te hogyan tudtál még írni, szépeket, igazakat mondani, csodát tenni, hogy egy elmúlt stílus szavaival, eszméivel máig a legfrissebbnek maradni. Tehát ezt a meglétet én a környezetemmel "való" összhatásban érzékelem.

Madárkánk, kutyánk, is jó. De medvéink - kártyabajnokságunk! (Múzeum, lóverseny rég a múlté, mind az ilyen.) Képeslapjaim a könyvek közé tűzve! Papírhalmok köbméterei! Időm beosztódása! Meghalok, és ez, nézek körül, mind nélkülem lesz, mint az éhezőművész megürült ketrece - aztán kisöprik. Élni akarok. A világom miatt. Mely - nem "a világ". De mellette minden (mondás): Eh, nem a világ. A por-fény életre meg annyi szívvel gondolok! (D. úr etc.)

Ebbe a komplex akármibe nekem az írás, az önkifejezés többé nem fér. Remélem, annyi marad, hogy alkalmi munkákat végezhetek, összegyűjthető kész-műveimből összegyűjtések jelennek meg (vagy sem). És kész. Engedtessék meg: Karinthy (túlromantizált) sráca a hegedűvel. Felmászik a cirkuszi széktoronyra, bravúrosan (vagy sután) egyensúlyoz, ott van a fényben, és elhegedüli szíve dallamát.

Az én szívemnek nincs dallama. Nem "szeretek". 10000 dolog van, amivel-akivel (ha emlék lény) együtt akarnék élni örökre, és alkalmi munkákkal épp-élve-megélve Szép Ernő Minden-Semmijébe hajolni.

T´DOOR: Van-e a telefonkönyvben Fosch?

Hát nincs, elárulom. Átnéztem. Kerestem egy nevet, így jöttem bele a dologba. Mint Karin hy: hej, pedig de számolnék. (Ám már megint nem tudom kibogozni a cipőfűzőmet.) Hát nincs, elárulom. Átnéztem. Kerestem egy nevet, így jöttem bele a dologba. Mint Karin hy: hej, pedig de számolnék. (Ám már megint nem tudom kibogozni a cipőfűzőmet.)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.