Loptam.
A cím ötletét drMáriás képsorozatából csentem el. drMáriás (született Máriás Béla) festő, író – sőt, az underground-progresszív Tudósok együttes énekes-fúvós frontembere, tehát muzsikus-kolléga – politikusok és celebek mellett zenészeket is megfest.
David Bowie Van Gogh műtermében
Zámbó Jimmy Lautrec műtermében
Ákos Yves Klein műtermében
Mága Zoltán Larionov műtermében
Bartók Béla a Kékszakállún gondolkodik Gauguin műtermében
Van itt azután még egy-két ember, aki másról híres, mégis hangszert ragad.
Lenin Basquiat műtermében trombitál
Woody Allen megijed a klarinétjától Schiele műtermében
Utóbbi képnek van valóságalapja, hiszen a világhíres amerikai színész-rendező 1973 óta majdnem minden hétfőn a New York-i Cafe Carlyle-ban lép fel New Orleans-jazzt játszó bandájával. Miközben biztos forrásokból tudjuk, hogy Allen az Oscar-díj-gálákat is egész életében a hétfő esti klarinétozásra hivatkozva hagyta ki, Vlagyimir Iljics és a trombita viszonyáról nem lelhető fel megbízható, de megbízhatatlan információ sem. Nekem műtermem ugyan nincs, de műhelyem van: ott készülnek a zenéim, ott tanulmányozom mások kottáit, és ott van lehetősége ennek az írásnak az erejéig az idén 135 éve született Rácz Aladárnak arra, hogy a nála 201 évvel idősebb barokk mesterrel, Johann Sebastian Bachhal találkozzon.
A művészetben a lopás nem szégyen, hanem alapállapot. drMáriás pop-art, szoc-art, szürreál-provokatív stílusparódiái nem csupán a jópofáskodás vagy a megbotránkoztatás végett vonultatnak fel úgynevezett ismert művészeket, előadókat. Másról, többről van itt szó, mint csak arról, hogy a Campbell leveskonzerv és Marilyn Monroe egyformán megfelel a jólismertség követelményének, így hasonló esztétikai végeredménnyel stencilezhető. Ahogyan Rácz Aladár (1886–1958) cimbalomművész hangszalagra mondott visszaemlékezéseiben egyik álmáról mesél, az sem csupán a cigány folklór mágikus realizmusának zenei variációja.
„Aztán egyszer – félig ébren, félig álomban, de azért inkább álomban – gondoltam egyet: ott legyek, ahol akarok. És már közöttük is voltam. Csupa mosolygós arc közeledett, és láttomra felkiáltottak:
– Nini, itt van a magyar cimbalmos.
Kérdik:
– Miért jöttél? Itt maradsz közöttünk?
– Nem – feleltem –, csak érdeklődni akarok, hogyan kell a sokfajta Couperin-díszítést játszani.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
