Ama tíz dologról, ami New Yorkban sem működik jobban, mint Budapesten

  • Donáth Mirjam
  • 2013.12.13 08:40

Éjfélkor New Yorkban

„Kedd délután 4 óra 32 perckor New York lakosai rádöbbenve, hogy a város nem több egy hatalmas, szemétlepte patkánytanyánál, mely szép lassan kiszívja belőlük az életerőt, úgy döntöttek, elhagyják a neves metropolist. Hangos szitkozódások közepette – így nem lehet élni! mi a rossebet csinálok én itt? utálok itt lenni! Valamint: a picsába ezzel a hellyel! a picsába ezzel a rémes hellyel! – mind az öt kerület 8,4 millió lakosa összecsomagolt, és úgy nyilatkoztak a médiának, hogy inkább golyót eresztenének a fejükbe, mintsem hogy még egy napot kelljen ezen a mocskot, szennyet és szomorúságot terjesztő szeméttelepen tölteniük.” Így kezdődik a legviccesebb cikk,  amit New Yorkról olvastam az Onion nevű „amerikai Hócipőben” pár évvel ezelőtt. Volt igazságalapja, csak kicsit kellett túloznia, mint minden jó viccnek. Jót mulattam a minap a Nők Lapja Cafén megjelent, New Yorkot babarózsaszínben ábrázoló „Tíz dolog, ami jobban működik New Yorkban, mint Budapesten” című íráson is. Azután a pró és kontra kommentek, közöttük barátoké, gyanút keltettek: a cikket nem viccnek szánták. Márpedig ha Magyarország „legmagasabb presztízsű női portálja” úgy véli, hogy olvasóit komolyan érdekli, hány árnyalattal zöldebb New York füve, annyival tartozott volna nekik, hogy például nem hallgatja el: New Yorkban egyébként nincsen igazán fű. (Ami miatt például gyorsabban lehet sétálni az utcákon.) Ha megerőltetném magam, biztosan találnék tíz dolgot, amiben New York jobban működik, mint Budapest. Csak nem ezt a bizonyos tízet:

1. Szóba lehet elegyedni idegenekkel

A New York-i utazási magazin, a Travel and Leisure minden évben felkéri több mint négymilliós olvasótáborát az Amerika Kedvenc Városai című kérdőív kitöltésére. Az olvasók különböző szempontok alapján 35 nagy amerikai várost mérnek össze. Amíg a „gyalogosokat eligazítás” kategóriában nem teljesít rosszul, „barátságosság” kategóriában New York az utolsók között kullog (tavaly az utolsó, idén az utolsó előtti helyen futott be). A New York-i rohan a dolga után. Többségünknek utazás közben be van tömve a fülünk fülhallgatóval, kizárandó a fülrepesztő zajokat és sikolyokat. A Columbia Egyetem külföldi diákokat eligazító szemináriumán tanítják, hogy közlekedési eszközökön kerüljék a szemkontaktust, mert az aggresszív reakciót válthat ki. Reggeli és esti csúcsban a „hol vetted ezt a kabátot” típusú szóváltásnál gyakoribb a „miért kellett ekkorát taszítanod rajtam, bitch” kezdetű. A szerencsésebbek megússzák egy jól irányzott könyökléssel a helyiek részéről, akik mind a látogatók előtt jutnak be a metrókocsiba. „Csak New Yorkban” fordul elő az is, hogy a szóváltás egyik szereplője végül a metró alatt végzi – legalábbis ilyesmiről egyelőre nem hallani Budapesten, de javítsatok ki, ha le vagyok maradva. A minden megtörténhet valóságában a New York-iak veszélyérzete igen fejlett. Figyelmeztetnek, ha nyitva van a hátizsákod vagy ha kikandikál a zsebedből a mobilod. De aki két udvarias mondatnál tovább merészkedik, az a turista. Kivételek? Vannak. Akárcsak Budapesten.

2. A pincérek kedvesek

A New York-i pincérek alapfizetése nem éri el a 7,5 dolláros New York-i minimálbért  – átlagosan óránként 5 dollár, mely jóval alacsonyabb európai, így magyar kollégáikénál. A New York-i vendéglátók ugyanis a vendégeken hajtják be pincéreik bérének hiányzó részét, ami annyit jelent, hogy íratlan törvény szerint a szolgáltatás árának minimum 18 százalékát kell az étkezés végén borravalóként hagyni. De mert a szabály íratlan, a pincér teljes mértékben ki van szolgáltatva a vendégnek. Ha nem mosolyog a szerencsétlen, ha nem kérdezi meg tízpercenként, hogy minden rendben van-e, vagy nem áll tótágast, ha csettintenek, felkophat az álla. A kínai New York-i az egyedüli, aki nem szemérmeskedik: példának okáért a Columbia Egyetem melletti Ollie’s étteremben 18 százaléknál kevesebb borravaló láttán a pincér az asztalra csap, és addig nem megy senki sehová, amíg zsebbe nem kerül az „ajánlott” összeg.

3. Ha te lépsz a lábára, ő kér bocsánatot

A neurotikus és hiperprűd New York-iak, akiket a testi kontaktusnak – mint amilyen két kéz véletlen találkozása a kapaszkodón – még a gondolata is leizzaszt, kétféleképpen reagálnak az esetre: ƒ„Excuse-me!” – szisszent elnézést az áldozat, mely ez esetben éppen „a jó édes anyukád!” megfelelője. Az udvariasabbja „I’m sorry”-val reagál, de abban a bocsánatban a „lehet, hogy én is közreműködtem” mellett, a „nagyon béna dolog történt, aminek nagyon nem kellett volna” sajnálata is benne van. (Ami a múzeumok udvarias látogatóit illeti: New York-i múzeumban legfeljebb a teremőr New York-i.)

4. A buszsofőrök a türelem nagymesterei

A hiedelmek tisztázása végett: New Yorkban akkor várja be a busz a „két háztömbről integető nénit”, ha a várakozással együtt is tartani tudja a menetidejét. Erről a topikról akkor lett volna értelme és jelentősége írni, ha azt teszi szóvá, hogy New Yorkban a buszok egytől egyig mozgássérültek szállítására is alkalmasak. Ez valódi különbség. A mozgássérültet a vezető feladata biztonságban rögzíteni a járművön – nem jófejségből, hanem kötelességből teszi, melynek elmulasztásáért nemcsak az állását veszíti el, de a pert is, amelyet a nyakába varrnak.

5. A munkahelyen munka folyik

Pontosabban: New Yorkban a munkahelyen is munka folyik. És a munkahelyen kívül is munka folyik. A kollégák nem beszélik ki a magánéletüket, mert nincs mit kibeszélniük, és mert ha van, senki sem kíváncsi rá. Mindenki eldöntheti, hogy ez az önérvényesítő, karrierketreces állatkert ebből a szempontból irigylésre méltóbb hely-e Budapestnél. Ami pedig a fizetéseket illeti… A héten futottam bele először az „agyfaszt kapok tőle” kifejezésbe, amelyen kicsit eltűnődtem, de ha jól értem a jelentését, e helyütt pont élhetek vele: felelős médium nem méri össze két ország fizetéseit a levegőben. Annak az állításnak, hogy New Yorkban az ember ötször, esetleg hatszor annyit keres ugyanazzal a munkával, mint Budapesten, körülbelül annyi információtartalma van, mint önmagában annak, hogy New Yorkban egy egyszobás (nem manhattani) lakás átlagos havi bérleti ára hatszor annyi, mint Budapesten. Léteznek mércék, amelyek alapján a két város lakóinak életszínvonala összemérhető. Amit bizonyosan megmutatnak, hogy ha a fogyasztói árakat és a lakások bérleti árát vesszük alapul: azt az életszínvonalat, amelyet egy budapesti havi félmillió forintból teremt meg, egy New York-i havi egymillió-négyszázezer forintból biztosítja.

6. Az idősek élvezik az életet

Így is van: Floridában.

(Akik egy életet lehúznak New Yorkban, azok valóban a robogón közlekedő típus.)

7. A konditerem mindenkié

…aki megfizeti.

8. A taxi nem luxus

A taxi New Yorkban is a legdrágább közlekedési eszköz. S amíg már Magyarországon is fix tarifával kénytelenek dolgozni a taxisok, New Yorkban például  attól lehet tartani, hogy a sofőr nem vállalja a fuvart. Alapszabály, hogy az úti célt csak akkor áruljuk el neki, ha már az autóban ülünk: a Manhattanre specializált sárga taxisoknak sokszor nem éri meg kivezetniük külső területre, a külső negyedek zöld taxijainak meg a városba, hiszen nincs rá garancia, hogy a visszaúton is lesz utasuk. Taxit fogni pedig többször nem könnyű, mint ahányszor az. Esőben, csúcsforgalomban egyáltalán nem vicces jelenet.

9. Egész évben lomtalanítás

New Yorkban is megszabott napokon lehet kitenni a szemetet és a lomot. Az én Upper East Side-i utcámban hetente háromszor viszik el a  szemetet és egyszer a lomot. Ettől függetlenül sokan valóban „akkor teszik ki az utcára a dolgaikat, amikor éppen eszükbe jut”, amelynek egyenes következménye a már említett szeméttelep-fíling, a hegyekben álló szemeteszsákok között futkározó csótány- és patkányhad, valamint a vastagon terjengő bűz. New York a „tisztaság” kategóriának is állandó sereghajtója az amerikai nagyvárosok között. Ha a miben működik jobban New York listán dolgoznék, ez a pont a kötelező szelektált szemétgyűjtésről szólna, amelyet szinte vallásos buzgósággal végeznek a helyiek – ha nem így lenne, persze megbüntetnék őket –, valamint a vérükben lévő adakozásról: egy New York-i inkább tartogatja a kacatjait, amíg ki nem találja, kinek adományozza azokat, mintsem, hogy kidobja az utcára.

10. Ha neked jó, nekem is jó lehet

Ez a megállapítás áll az összes többinél a legközelebb a valósághoz, csak az indítékokban tévedett itt is az írója. Egy New York-i csapatjátékos: felméri, hogy többen előbbre jutnak, és ha a másik jól motivált, nagyobbat löknek az ő szekerén is. De csak a Macskafogó bádogkutyájából kipottyantott labdázó cicák között élő gondolhat olyan balgaságot, hogy a körülötte lévők még hírből sem ismerik a furkálást. Sehol nem látszódik olyan kristálytisztán, szinte meghatóan brutálisan az emberi kicsinység, mint abban a városban, ahol minden egyes lakó egyszerre akarja egy egész világnak megmutatni, mennyit ér: New Yorkban.

Utoljára élek a kifejezéssel, de ha van még egy dolog, amivel kapcsolatban csak az agyfaszt kapok tőle reakció kerít hatalmába, az a felelőtlenség, amivel egy népszerű médium az olvasóival bánik. Legyen az írás rövid, lehetőleg pontokba szedett, könnyen olvasható, a leghatásosabb módon ne mondjon semmi olyat, ami nem egyértelmű. A valódi különbségeket például. Hogy mi van valójában a New York-i mosolya, és mi a magyar keserű arca mögött. Hogy miért nem ugrik a magyar a betonon szétroncsolodott öngyilkos teteméhez, és miért tudja a New York-i, hogy mi a teendő. Hogy miért attól boldog a New York-i, ha szabályokat kap, és miért attól a magyar, ha meg tudja kerülni azokat. Hogy van magyarázat a felszínen feketének és fehérnek látszó jelenségekre. Csak egyvalamire nincsen: a vattacukrokra, amellyel magas presztízsű tömegmédiumok etetik a népet tartalom híján.

A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.

Neked ajánljuk