Hány garázszenekar fogja majd most magát Sarki Örvénynek keresztelni? – kérdezi Jason Schmitt amerikai állampolgár a Twitteren, és valóban: a terminus (polar vortex) pillanatok alatt a legnépszerűbb amerikai kifejezéssé lett. Persze, más sztárocskákhoz hasonlóan, akik csak azért válnak beszédtémává, mert jó helyen vannak (Amerikában) jó időben (20 éve nem hozott hasonló hidegfrontot légáramlat), a Sarki Örvény is úgy tűnik el a levegőben, hogy emlékezni sem fog rá senki. Halottról vagy jót vagy semmit, de szegény Sarki Örvénynek még csak rekordhideget sem sikerült állítania: a nyolcvanas években gyakorta voltak hasonló hidegek az amerikai meteorológusok emlékei szerint. Példának okáért a most Chiberiának becézett Chicago városban 1985 januárjában mínusz 33 fokokat mértek a mostani mínusz 27 fokos legalacsonyabb hőmérséklethez képest. Még 2009-ben is mínusz 28-at, de mindegy is, rég volt, most meg most van, és most fázik a fül.
New Yorkot kiemelték a híradások, mert a kormányzó szükségállapotot hirdetett, igaz, az állam északabbra fekvő megyéiben, és nem a Cityben. (New York városban nem történt több, minthogy a hatóságok különleges figyelmet fordítottak a hajléktalanok besöprésére az utcáról a menhelyekre.) Mindez persze részletkérdés a hírverőknek, érkezik is a levél, jelenteném-e, mi van New Yorkban.
New Yorkban, jelentem, tél van. Fázom? Igen. Úgy fázom, ahogy még soha életemben? Dehogy. Egy évtizeddel ezelőtt, január 7-én Helsinki macskakövein rohantunk a suliba: a párizsi Nicolas Mundschau, a leedsi Lukas Schwarzbrennen, a vilniusi Skaiste Plausinyte és én. 2003-as Erasmus-diákok lélekszakadva, és nem azért, mert késésben voltunk, hanem mert fájt levegőt venni. Mínusz 31 fok volt és éles szél, ahogy csak Helsinkiben fú. A brit volt közöttünk a legfelkészületlenebb, csak a szeme látszott ki a sál és sapka turbánjából, a tekintetét sosem felejtem el. Kemény tél volt, januárban nem is nagyon volt melegebb mínusz 15 foknál. Annál a mínusz 15-nél, amit most két napig kellett elviselni New Yorkban.
New Yorkban elsősorban azért élnek emberek, mert itt állítólag valódi csodák történhetnek velük, legalábbis ezt várja mindegyikünk, mint a messiást. De van egy másik ok is, amiről kevesebb szó esik. New Yorkban élni – ha szokásomban lenne a jelzőhasználat, ide valamelyik k-val kezdődő kerülne – kényelmes. Mindenféle szolgáltatás – bármelyik, az is, amelyikre éppen gondolsz, az is, amelyikre egy perc múlva fogsz – karnyújtásnyira található. A kínai, a thai, az indiai vagy az afrikai étel. Kóser, halal vagy gluténmentes. Olcsó ruha és legmenőbb brandek. Körmös, masszőr, feng shui és vívóoktató. Tömegközlekedés. Mindez nagyjából 24 órában. Nem csoda, hogy bármilyen kényelmetlenség elüt a megszokottól.
A Sarki Örvény Amerikában kétségkívül hír, de még milyen – örvendezik Jon Stewart komikus, hogy végre „nincs anyázás, nincsenek balos meg jobbos ideológiai baromságok, csak az élvezet, ahogy híradós riportereket nézünk lassú fagyhalált halni” –, csak az elgondolkodtató, miért lesz egy kétnapos kemény amerikai hidegfrontból például magyar címlapsztori. Ha az Örvény Kanada felett marad, ahova az előrejelzések szerint szépen visszavonul a következő órákban, a kutyát nem izgatja. Így jár az, aki északra költözik. A 2003-as finn fagy sem volt címlapsztori. Ahogy más évek más országaié sem, ahol a Sarki Örvényt egyszerűen Télnek hívják. A világ ezen pontjairól a Foreign Policy állított össze képcsarnokot. Mit mondjak, melegen ajánlom.
A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.
