Mától drágább a taxizás Budapesten
Tíz százalékkal lettek magasabbak a fővárosi taxis tarifák.
Tíz százalékkal lettek magasabbak a fővárosi taxis tarifák.
Több hullámban kell csapadékra számítani, de a hét végén akár 17 Celsius-fok is lehet.
A szomszédok hallották a bontás zaját, de azt hitték, a tulajdonos rendelte meg a munkát.
Berkes Béla sajnálja, hogy ilyen helyzetbe hozta a kollégáit.
Nagyjából ugyanott tart most a világ és Oroszország, ahol hetven évvel ezelőtt – 1953-ban - mondta lapunknak adott interjújában Szilágyi Ákos, a korszak kutatója.
Szörnyű hegeket és gyulladásokat okoz a gyomorban az emberi szennyezés. A fiókáknál is megfigyelhető.
A portál értesülései szerint Tokody Tibor maga ment be a rendőrségre.
Tokody Tibor 2013-ban még magyar bajnoki címet ünnepelhetett.
Figyelmeztet az Elhízástudományi Világszövetség: ha nem történikváltozás, a világ lakosságának 51 százaléka túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig.
Magyarországon pedig nem kell attól tartanunk, hogy a törökországi földmozgások ide is eljutnak. Akár egy évig is előfordulhatnak utórengések az anatóliai kőzetlemez határán.
A vasúti balesetek továbbra is sok áldozatot követelnek: újra meg újra előfordulnak a KRESZ be nem tartása miatti végzetes kimenetelű ütközések, és változatlanul gyakori formája az öngyilkosságnak a vonat elé ugrás. Az egyik vasutas-szakszervezet elnöke szerint az elmúlt nyolc-tíz évben nem történt kormányzati intézkedés mindezek megelőzéséért.