Élet + Mód

Ring

Egy ilyen név az Andrássy úton, nem messze az Operától egyértelmű asszociációval jár, ám aki valaha is felkereste a kilencvenes évek elején létesült tipikus másodosztályú "sörbárt", az Wagner helyett inkább a szorítóra gondolt. Nem mondhatnánk, hogy a Ring rossz hírű hely lett volna, sokkal inkább átlagos, de ahogy az elmúlt 10-15 évben a sugárútra rátelepedett a luxus, úgy tűnik, kezdett kényelmetlenné válni.
  • ételhordó
  • 2010. január 7.

Házfoglalók Hollandiában - Vége a szép napoknak

Ha a felsőház igent mond rá, a jövőben Hollandiában is tilos lesz az önkényes házfoglalás. A konzervatív pártok által támogatott törvényjavaslat szerint ez a tevékenység akkor sem tolerálható, ha az ingatlan több mint egy éve lakatlanul áll. A házfoglalás bűncselekmény lenne, amiért akár egy évet is kaphat a kráker, vagyis a házfoglaló.
  • Bérczes Tibor
  • 2010. január 7.

cyberhírek

Hétmilliárd A Föld népessége az új évben megközelíti a hétmilliárdot: január elsejére virradóra nagyjából 6 834 509 600 ember élt a bolygón - közölte egy német kutatóintézet. 2009-ben a világ népessége 83 millió fővel nőtt, ez nagyjából megfelel Németország egész lakosságának. Kalózkönyvek Egy izraeli hackernek sikerült feltörnie a Kindle e-könyv-olvasóra szánt dokumentumok másolásvédelmi kódját, lehetővé téve az Amazontól vásárolt elektronikus könyvek terjesztését PDF-formátumban. Bevásárló robot Egy japán cég időseknek szánt bevásárló robotot tesztel egy szupermarketben.
  • .
  • 2010. január 7.

"A testükbe teszik" - Szkokán Boglárka szakácstanuló

A Le Cordon Bleu a világ egyik leghíresebb főzőiskolája, amit még 1895-ben alapítottak Párizsban. Ma huszonkilenc intézményük működik világszerte, az egyik legjobb London Marylebone negyedében van. Az iskolának jelenleg van egy magyar hallgatója is, ráadásul ő az egyedüli ösztöndíjas.
  • Szabó Ágnes
  • 2010. január 7.

Szexfüggőség - Gyötrő gyönyör

"A pasik többsége büszke arra, amiből nekem elegem van - mondja a negyvenes évei közepén járó Péter. - Egy darabig ez olyan férfiasnak tűnő ügy, hogy jó néhány strigulát húzhattam az ágy lábára, de aztán totál betegessé válhat."
  • Iványi Zsófia
  • 2010. január 7.

CSI: az interaktív kiállítás - Zizi labor

Emlékeznek önök Will Grahamre? Megértem - pedig kéne. Mert amikor belépünk erre a kiállításra, egy tévéképernyőn elénk ugrik Anthony E. Zuiker, a Helyszínelők első számú éceszgébere, és lead valami dajkamesét arra nézvést, hogy honnan támadt neki Amerika (és a világ) egyik (s egy időben: a) legnépszerűbb televíziós sorozatának az ideája. S miként tanulmányozta az "igazi helyszínelők" (amilyenek mindjárt mi is leszünk) munkáját. Semmi okunk kételkedni a szavában, ám a kismillió (momentán a 216-nál járunk) epizódból álló (és 2 dettó sokrészű spin-offal is megtoldott) tévészériának mélyebben húzódnak a gyökerei; amiről Zuiker nem beszél, meglehet, nem is tud, vagy nem érdekli.
  • - tévésmaci -
  • 2009. december 17.

Szerzői jog a gasztronómiában - Kié a recept?

Ha az ember afféle időszakos hobbiszakács, és egy pillanatra elfelejti, hogyan kell besamelt, palacsintát vagy madras curryt készíteni, nem esik pánikba, csak begépeli a böngésző keresőjébe az étel nevét. De eszébe jut-e, hogy kinek a receptjét olvasgatja?
  • Bart Dániel
  • 2009. december 17.

"Mózes, a negyedik lakó"

A Király utcai társbérletet hárman lakják. Eszter (29) és Anna (26) bölcsész, Zsófi (23) orvostanhallgató. Bár egyiküknek sem ez a fő foglalkozása, a nappaliban zsidó kultúrházat üzemeltetnek: ez az amerikai mintára létrehozott Moishe vagy Mózes Ház, mely egyszerre privát társbérlet és közösségi ház, de a nagyszoba zsinagógává is alakítható. Bálint Annával beszélgettünk.

cyberhírek

Óriásvízesés A Földközi-tenger medencéje körülbelül ötmillió évvel ezelőtt töltődött föl vízzel az Atlanti-óceán felől. Új eredmények alapjána hatalmas víztömeg beáramlása igen rövid idő, mindössze két évalatt mehetett végbe, és drámai változásokat okozott. Átkelés Átkelt az első robot az Atlanti-óceánon: 7400 kilométert tett meg 225 nap alatt, adatokat gyűjtve a víz sótartalmáról, a hőmérsékletéről és a tengeráramlatokról.
  • .
  • 2009. december 17.

A magány és következményei - A boldogtalanság forrása

Nemrég egy országos felmérés megkérdezetteinek 15 százaléka válaszolta, hogy gyakran érzi magát magányosnak. Vannak élethelyzetek, amelyek generálják ezt a hiányérzést, de a magány bárkit elérhet, rombolva az önértékelést, megbetegítve testet, lelket.
  • Gergely Zsófia
  • 2009. december 17.

"Aztán jön a hallucináció" - Méder Áron vitorlázó

A szlovéniai Koper kikötője és a szlovéniai Koper kikötője közötti távolság 29 745 tengeri mérföld (55 088 km). Útba esik három óceán, tizenhárom kisebb-nagyobb tenger, ötvenöt kikötő. Az út a Gibraltári-szoroson, majd a Panama-csatornán keresztül vezet. Méder Áron legalábbis erre indult Carinával, egy minimális felszereltségű, hatméteres vitorlással. Szinte napra pontosan három év alatt hajózta körbe a földet.
  • Kiss Barnabás
  • 2009. december 17.