A magány és következményei - A boldogtalanság forrása

  • Gergely Zsófia
  • 2009.12.17 00:00

Lélek

Nemrég egy országos felmérés megkérdezetteinek 15 százaléka válaszolta, hogy gyakran érzi magát magányosnak. Vannak élethelyzetek, amelyek generálják ezt a hiányérzést, de a magány bárkit elérhet, rombolva az önértékelést, megbetegítve testet, lelket.

"Egyes dél-amerikai népcsoportoknál létezik a közösségből való teljes kizárás büntetése, amikor valakiről a csoportot irányító vezér kimondja, hogy többé nem lehet érintkezni vele. Megfigyelték, hogy miután így a kirekesztett elveszti reményét a társas kapcsolatokra, viszonylag rövid időn belül megbetegszik vagy meghal" - mondja Bárdos György, az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének vezetője. A lélektan és az élettan határterületével foglalkozó egyetemi tanár szerint a magánynak ez a legszélsőségesebb példája is mutatja azt a tudományosan igazolt tényt, hogy a magány fizikai tüneteket, betegségeket válthat ki. Az elmúlt években kutatások sora jelent meg, amelyek szerint a magányosság összefüggésbe hozható a vérkeringés romlásával, az infarktus gyakoriságával vagy az Alzheimer-kór gyorsabb kifejlődésével, de kihathat a fehérvérsejtek működésére is. Sőt, a Torontói Egyetem kutatói azt állították, hogy a magukat elhagyatottnak érző emberek alacsonyabbnak érzik a hőmérsékletet, ezért fázósabbak.

"A magány önemésztő folyamatokat indít be, az immunrendszer, a hormonrendszer és az idegrendszer leromlásával járhat, ezáltal lesz betegségkeltő, hiszen a szervezet így sokkal kevésbé ellenálló" - magyarázza Bárdos, hozzátéve, hogy mindez fordítva is igaz: a krónikus betegek gyakran elmagányosodnak, ami kimutathatóan gátolja a gyógyulásukat.

Lúzer vagy selejtes

Az egyetemi tanár szerint egészen a csecsemőkorig vezethető vissza, hogy az emberek nem szeretnek egyedül lenni, már az egészen kis gyereknél is ún. "szeparációs szorongás" alakulhat ki, ha a biztonságot jelentő szülő nincs a közelében. Ugyanez az érzés térhet vissza később, ha az adott közegben, ahol elhelyezzük magunkat, szociális kapcsolatok nélkül maradunk.

"Egy senkinek érzem magam, csak mert nincs valakim. És a valakit értsd nyugodtan szó szerint, már nem is érdekelne, ki az, csak ne legyek ennyire magányos" - hadarja. Még nincs negyven, kedves, intelligens nő. Nincs idő feltenni a következő kérdést az egyedüllét és a magány közti különbségről, monológszerűen kezdi leleplezni saját életét: "Egész nap pörgök, sok ember közt vagyok a munkám miatt, de miután hazamegyek, szinte megfulladok, annyira szerencsétlennek, magányosnak érzem magam. Napközben sem jó, mert arra megy el minden erőm, hogy kifelé azt mutassam, hogy ez egy önként választott függetlenség, nem pedig szánni való magány." Állítja, hogy barátai, ismerősei is alig vannak. Nem szeret társaságba járni, mert úgy érzi, megbélyegzik. Szerinte "az egyedülálló mások szemében vagy lúzer, vagy selejtes".

Utolsó párkapcsolata hat éve ért véget, azóta zárkózott be teljesen. Mint mondja, néha "odáig jut", hogy csak azért megy bevásárlóközpontokba, hogy ne érezze magát olyan egyedül. De ez sem megoldás, mert az ilyen helyeken még inkább úgy érzi, rajta kívül mindenkinek van párja, családja, barátai, ezért menekül vissza, haza. "Volt olyan, hogy az IKEA-ban azt számoltam magamban, hány terhes nő jön szembe, és mindegyiket egy irritáló felkiáltójelnek láttam. Aki meg a szingliket emlegeti előttem, azt legszívesebben megütném" - mondja, majd aggodalmasan hozzáteszi: "ne nézzem hülyének", pontosan tudja, hogy aki nem magányos, még nem feltétlenül gondtalan és elégedett.

Bármennyire szenvedésnek éli is meg azonban a magányt, nem tesz ellene. Hacsak azt nem vesszük annak, hogy pszichiáterhez jár, akivel állítása szerint ezerszer végigrágták már, hogy egy, a gyermekkorában gyökerező önértékelési zavar miatt tart új kapcsolatok kialakításától. "A doki szerint nem tartom magam annyira sem, hogy elhiggyem, szívesen lennének velem az emberek. Mások attól félnek, hogy öregkorukra egyedül maradnak, én meg néha attól, hogy el sem jutok addig, mert már jóval előbb feladom" - teszi hozzá.

Hiányérzet gondolatokkal

"Idős emberek szokták azt mondani a magányról, hogy rosszabb a halálnál, de a kettő nagyon hasonlít abban, hogy rettegünk tőle, el akarjuk kerülni" - mondja Berentés Éva PhD, egyetemi oktató. A magányt - vagyis ezt a szomorúság színezetű, gyakran fájdalommal és félelemmel együtt járó érzést - meg kell különböztetni az egyedülléttől, mert a kettőnek teljesen más a tartalma, és más a megélésének a dinamikája is. Ha valaki egyedül van, még nem feltétlenül kell önmagát magányosnak éreznie. Viszont minden magányérzés hátterében valamilyen tartósan fennálló, kielégítetlen hiány van, függetlenül attól, hogy valaki párkapcsolatban él vagy ténylegesen nincs is magára hagyva. "Ez a hiányérzet leggyakrabban valamilyen szociális szükséglet kielégítetlenségéből fakad, lehet ez a szeretet, az intimitás, a valahová tartozás hiánya" - sorolja, ám úgy véli: önmagában még ennek a hiánynak a megélése sem egyenlő a magánnyal. "Csak akkor válik azzá, amikor az ember ezt a hiányérzést elkezdi gondolatokkal megtölteni. Először összehasonlít, rendszerint olyanokkal, akik szerinte nem szenvednek az egyedülléttől, így ebből az összevetésből törvényszerűen vesztesen kerül ki. Ezért erősíti fel a magány érzését a karácsony vagy más ünnepi időszak, miközben ez alapvetően messze nem különbözik oly mértékben egy sima hétvégétől." A pszichológus szerint a másik jellemző megélési forma, hogy a magányos ember elfordul a jelentől, és vagy a múltban él, "amikor még jó volt", vagy éppen ellenkezőleg, folyton egy teljesebb jövő elképzelésével foglalkozik. Gyakori, hogy a múltba révedő magányos ember utólag vonzónak lát olyan dolgokat, amelyek valójában nem is voltak azok, talán pont ezek miatt vált el, viszont az utána bekövetkező magányhoz képest még ez is felértékelődik.

A magánnyal azért is olyan nehéz megküzdeni, mert miközben másokkal hasonlítja össze elhagyatottságát, vagy valamilyen irányba kilép a jelenből, a magányos ember egy öngerjesztő körbe kerül. Egyre inkább arra fókuszál, ami hiányzik, keresi az okokat, de ebből is vesztesen kerül ki, mert úgy érzi, elrontott valamit, vagy ő a sors vesztese. Egyre negatívabban szemléli önmagát, végül kialakul egy hármas érzés: a hiány miatti szomorúság, a "miért éppen én?" gondolata miatti düh, valamint a félelem attól, hogy ez az állapot nem változik. Mindez rengeteg energiát elvon, és a magányos embert markáns önsajnálatba sodorja, aki a végletekig fokozódó reménytelenséget érezhet. Berentés Éva szerint éppen emiatt gyakori, hogy a magány hosszú évekig elhúzódó állapottá válhat. "A megoldást egyedül a tudatosítás jelenti, amikor a magánytól szenvedő ember már megfogalmazza, valójában mi is hiányzik, mire lenne szüksége, és mit tehet érte. Mivel így ez kerül a figyelmének a középpontjába, szinte észrevétlenül el is indul a cselekvés irányába."

"Csaknem tizenöt éve vagyok egyedül, de szándékosan nem gondolok erre, inkább próbálom feltalálni magam - mondja a 87 éves Kellner Bernátné. Férje meghalt, lánya és unokája az Egyesült Államokban él, az idős asszony mégsem érzi, hogy magányos lenne. - Minden napra eltervezem, mit fogok csinálni. Megtehetném, hogy reggel nem kelek fel, mondván, minek, de pontosan azért kell mégis felkelnem, mert egyedül vagyok, nem hagyhatom el magam" - magyarázza. Két éve elesett a lakásában, több mint harminc órán át feküdt a földön, mert a szomszédok nem voltak itthon, senkinek nem tudott szólni. A baleset óta szobához van kötve, de állítja, nem magányos, néha ismerősök, barátok segítségével elmegy ide-oda, és rendszeresen fogad vendégeket. "Még az is eljár hozzám beszélgetni, akivel pár napig egy szobában feküdtünk a kórházban, mert én mindenkit meghallgatok. Így nem csoda, hogy néha kifejezetten szeretek egyedül lenni" - mondja.

Lelki segély

Az anonim telefonos lelkisegély-szolgálatok munkatársai rengeteg elhagyatott emberrel találkoznak. "Nemcsak az telefonál, aki tényleg egyedül van, az is, aki családban él, mégis végtelenül magányos" - mondja Szabóné Kállai Klára, a Magyar Lelki Elsősegély-szolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke, hozzátéve: olyan emberek is küzdenek a magánnyal, akikről ezt senki nem gondolná. A telefonos segítségadással húsz éve foglalkozó szakember szerint szinte mindenki ugyanazt mondja: "Nagyon egyedül vagyok."

"Pedig lehet úgy is egyedül lenni, hogy közben mégsem magányos az ember. Ezt próbáljuk végigbeszélni azokkal, akik hozzánk fordulnak - jegyzi meg Kállai Klára, hiszen miközben a telefonáló elmeséli a számára ismeretlen ügyelőnek, mi a probléma, rákényszerül, hogy végiggondolja, és közben kissé messzebbről szemügyre vegye saját helyzetét. Az anonim lelki segítők mindenhol a világon egy problémakatalógus alapján dolgoznak - ebben az egyik kategória a magány.

Tévhit, hogy a legtöbb elhagyatott ember karácsonykor kér segítséget, a többség sokkal roszszabbul érzi magát az ünnep előtti készülődés időszakában, valamint közvetlenül az ünnep után, amiért nekik "nem sikerült" a meghitt együttlét. Bár akad mindenféle korú, nemű, képzettségű telefonáló, Kállai az egyedüllét szempontjából két csoportot említ: az időseket és azokat, akik valamilyen betegséggel küzdenek. "A betegséghez kapcsolódó magány különösen nehéz, hiszen nekik valóban lecsökkennek a lehetőségeik a társas kapcsolatokra" - mondja, majd hozzáteszi: sokszor már végletekig kétségbeesett emberek keresik őket, akik már az öngyilkosságra is gondoltak. "Ilyenkor az első számú szabály az életmentés. Ha felhívott bennünket, akkor még adott egy esélyt magának, illetve a vonal másik végén lévő segítőnek" - mondja.

"A felpörgött modernizációs folyamat miatt a társadalom atomizálódott, a hagyományos közösségek szétestek, így napjainkban az emberek magányosabbak, mint korábban. A kapcsolatok rövidebb életűek, gyorsabban cserélődnek, legyen szó párkapcsolatról, munkatársi viszonyról vagy szomszédságról" - mondja Utasi Ágnes szociológus, az Éltető kapcsolatok című könyv szerzője. Individualizálódott korunkban sokszor elhangzik, hogy az ember egyedül is képes boldogulni. Egy nemrég készült hazai kutatás szerint jelenleg az emberek közel 43 százaléka él egyedül, házas- vagy élettárs nélkül. Bár közülük minden ötödiknekvan partnere, a szociológus szerint így is a népesség mintegy harmada egyedülálló. Mindez a tradicionális értékrendszer átalakulásával, illetve a bizalom és az egymásra utaltság gazdasági kényszerének csökkenésével függ össze. Napjainkban felértékelődött az egyéni siker a családival, közösségivel szemben. "De becsapjuk magunkat! - mondja a szociológus. - Egy nemzetközi vizsgálatból például az derült ki, hogy a magyarok az uniós átlagot jóval meghaladó arányban - több mint 20 százalék - vélik úgy, hogy egy ember életében a család a legfontosabb." Utasi Ágnes szerint a szinglikérdés sem olyan egyszerű, amilyennek gyakran beállítják: egy diplomás, egyedülálló harmincasokat vizsgáló kutatásból ugyanis kiderült, hogy százból mindössze hetenszeretnéneka jövőben is állandó partner nélkülélni.

Egy alig pár hete felvett reprezentatív kérdőíves vizsgálat során a megkérdezettek 15 százaléka válaszolta, hogy "gyakran magányos". Vannak olyan körülmények, amelyek katalizálják a magány érzését, ilyen az életkor, hiszen az aktivitás csökkenésével beszűkülnek a társas lehetőségek, kihalnak az ismerősök, barátok. Nemek alapján is van eltérés, a nők inkább érzik magukat egyedül, mint a férfiak. A szociológus szerint a magány az iskolázottsággal is összefügg: az iskolázatlanok és a diplomások gyakrabban küzdenek ezzel a problémával, mint a közepesen képzettek. Ezt az előbbieknél a peremre sodródás, míg utóbbiaknál az okozza, hogy halogatják a házasságot, mivel az életük más területeire koncentrálnak. A nagyvárosi lét szintén fokozza az izolálódást, a szociológus szerint Budapesten az emberek ötöde érzi magát gyakran magányosnak, miközben a néhány ezres kistelepüléseken csak minden nyolcadik.

"A modern iskolákban mindenfélét tanítanak, de a legfontosabbat, a kapcsolatok kialakításának, megőrzésének és adott esetben újraélesztésének mikéntjét nem" - jegyzi meg a szociológus. Pedig az elégedettség-boldogság-magány összefüggéseit vizsgáló kutatás egyértelműen bebizonyította, hogy még a sok bánatot okozó, rossz kapcsolat sem vált ki olyan fokú boldogtalanságot, mint a kapcsolatok hiányából eredő magányosság.

Neked ajánljuk