Szerzői jog a gasztronómiában - Kié a recept?

  • Bart Dániel
  • 2009. december 17.

Gasztro

Ha az ember afféle időszakos hobbiszakács, és egy pillanatra elfelejti, hogyan kell besamelt, palacsintát vagy madras curryt készíteni, nem esik pánikba, csak begépeli a böngésző keresőjébe az étel nevét. De eszébe jut-e, hogy kinek a receptjét olvasgatja?
Ha az ember afféle időszakos hobbiszakács, és egy pillanatra elfelejti, hogyan kell besamelt, palacsintát vagy madras curryt készíteni, nem esik pánikba, csak begépeli a böngésző keresőjébe az étel nevét. De eszébe jut-e, hogy kinek a receptjét olvasgatja?

A recept mint szellemi teljesítmény kettős természetű dolog, és így szellemi tulajdonjogának védelme is kettéválik: tartalmának - vagyis a gasztronómiai fogások, eljárások, alapanyagok és az elkészült étel látványának, állagának, ízének - védelmére és a recept szövegének a védelmére.

Régen a szultán szava is kevés volt, hogy egy séf elárulja féltve őrzött receptjét. Amikor 1869-ben III. Napóleon felesége Abdul Aziz szultán udvarába látogatott, a ma már közismert "Szultán kedvence" nevű ételt szolgálták fel neki (padlizsánkrémmel tálalt borjúragut), és ez annyira ízlett a császárnénak, hogy a szultán megparancsolta séfjének, ossza meg a receptet a császárnő szakácsával. A vakmerő szultáni szakács azonban egy lapos bölcsesség mögé bújva kerülte ki a választ: "Az udvari konyhafőnöknek nincs egyébre szüksége, mint a szívére, az orrára és a szemére." A recept legtökéletesebb védelme a teljes titoktartás.

Nehezebb a helyzet, ha a titok kitudódott. A Sacher-torta eredeti receptjének tulajdonjogára az 1960-as évekig két bécsi cukrászat is igényt tartott. A süteményt először Franz Sacher cukrász készítette Metternichnek 1832-ben, és a "Sacher-torta" - mint süteménynév - már a tizenkilencedik században bejegyeztetett a Hotel Sacher kizárólagos tulajdonaként. A receptet, úgy tűnik, nem sikerült teljesen titokban tartani, hiszen a Hofburggal szemközt üzemelő patinás Demel cukrászda "Original Sacher-Torte" néven árusította a maga csokoládés-baracklekváros szeletét. A két cukrászat között 1965-ig elhúzódó per érdemi része arról szólt, hogy melyik az eredetibb recept: az, amelyikben a lekvárcsík két piskótasáv között húzódik (Sacher Hotel), vagy az, melyben a lekvárcsík közvetlenül a felső, kemény csokoládéborítás alatt rejtőzik (Demel). Rejtély, hogyan tudtak igazságot tenni, de végül a Sacher Hotel-féle verzió győzött.

Ma is tele van a világ híres, védett receptekkel. Ezeket - mint például az Unicum vagy a Coca-Cola receptjét - elsősorban a jó öreg titoktartás védi, és persze az ipari jog, azaz a szabadalmi védelem. E féltve őrzött recepteket szerzői jogi értelemben nem lehet ellopni, legfeljebb akkor, ha az ember feltör egy páncélszekrényt.

Nehezebb helyzetben vannak a gyakorló cukrászok és szakácsok, akik mindennap elkészítik a maguk által feltalált, kidolgozott recepteket, és ezáltal, még ha szűk körben is, óhatatlanul közzéteszik know-how-jukat. Az ő szerzői jogaikat nemigen védi semmi, hiszen receptjük nem szöveg formájában valósul meg, ezért nincs mire alkalmazni a szerzői jogi törvény paszszusait.

Mindazonáltal a gyakorlatban ellopott receptek visszaperlésére is történtek kísérletek. Jelenleg is folyik a manhattani Pearl Oyster Bar tulajdonosa, Rebecca Charles pere korábbi alséfje, Ed McFarlane ellen, aki hat éven át dolgozott a keze alatt, majd otthagyta, és pár házzal arrébb nyitott egy megszólalásig hasonló helyet, ahol szinte ugyanazokat a fogásokat árulják, mint a Pearl Oysterben, többek között azt a szinte személyes védjegynek tekintett cézársalátát, melynek receptjét Rebecca az édesanyjától örökölte. Mivel a tíz éve megnyílt Pearl Oyster Bar - amely az észak-atlanti tengerpart egyszerű tengeri fogásait alkalmazta a manhattani ízlésre - műfajteremtőnek számít New Yorkban, nem ez az első eset, hogy utánozzák, és a tulajdonos nyilván érzelmi okokból sem tűrte tovább, hogy egyre-másra távozó alkalmazottai szétlopkodják szellemi tulajdonát. Ám a koppintók egy cseppet sem aggódnak. Annak ellenére, hogy néhány szakács levédette fogásait, illetve terjed a titoktartási szerződés aláíratásának szokása, úgy tűnik, Amerikában az éttermek és a séfek képtelenek megvédeni szellemi tulajdonukat.

Nálunk is hasonló a helyzet. Bíró Lajos, a tavaly az év legjobb éttermének választott Bock Bisztró séfje csak a vállát vonogatja arra a kérdésre, mit tenne, ha lemásolnák egyik legendás ételét, mondjuk az "ökörpofa retrót" vagy a dohányfagylaltot. "Évente körülbelül négyszáz új ételt találunk ki, ha valaki ebből ellop egy párat, hát főzőcskézzen vele nyugodtan, mi úgyis továbblépünk. A Bock Bisztró receptjei valójában ellophatatlanok. Primitív szakács az, aki lemásolja a volt munkahelye étlapját. Ráadásul jól utánozni nem könnyű dolog - az ételekben benne van a szakács egyéni gondolkodásmódja, személyisége, más szakácsnak ugyanaz az étel nem áll jól."

A makói húsüzemben saját kezűleg készített kolbászait, szalámijait, hurkáit azonban hosszú távon levédetné, sőt már most is a legnagyobb titoktartás mellett dolgozik: amikor a fűszerezésre kerül sor, a helyi munkaerőt kiküldi a teremből. Egy kolbász receptje ugyanis - a Bock Bisztró egyedi, magyaros, mégis nemzetközi ételkölteményeivel ellentétben - valóban ellopható.

Vilma néni szakácskönyve

A mindennapi főzési tapasztalatra természetesen igaz, hogy a recept otthoni elkészítésével nem sérthetjük meg a recept szerzői jogait, hiszen a recept célja az, hogy útmutatást adjon a főzéshez, és éppen azért íródik, hogy ételek készüljenek belőle. A receptszöveg szerzőjének szerzői jogait leginkább azzal lehet megsérteni, ha ellopjuk a szerzőséget, azaz úgy tesszük közzé a szöveget, mintha saját irodalmi produkciónk volna.

Ez olyasmi, ami nap mint nap megtörténik mind a könyvpiacon, mind a világhálón, és ami ellen védekezni nehéz, szinte lehetetlen.

A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején a könyvpiac liberalizációjával hirtelen elszaporodtak a zöldségesekből lett könyvkereskedők, akiket nemigen aggasztottak szerzői jogi kérdések. Ebben a "vad korszakban" mindennapos esetnek számított, hogy a könyveket laponként lefotózták, és egy az egyben újra kiadták, nagyon olcsón.

A lopásnak ennél intelligensebb formája, ha a kalózkiadó a szerző nevét kicseréli, mert így nem ránézésre, csak némi beleolvasás után lehet kideríteni, hogy a mű lopott. Ám a jogsértés ettől még pontosan ugyanúgy fennáll, és egy peres eljárás keretében könnyen be is lehet bizonyítani.

"Olvasom a saját receptemet, és felrobbanok a dühtől" - jellemezte az azóta is újra felbukkanó érzést Frank Júlia, a neves gasztronómiai újságíró, több mint 80 szakácskönyv szerzője. A vad korszakban, a kilencvenes években jelent meg egy 12 kötetes szakácskönyvsorozat "Vilma néni szakácskönyve" néven, melynek 12 kötetéből nyolcat Frank Júlia írt - persze tudta nélkül, hiszen a címlapon a mesebeli Vilma néni volt feltüntetve szerzőként. Egy ismerőse hívta fel rá a figyelmét, aki felismerni vélte a stílusát Vilma néni mondatai mögött. Ekkor Frank Júlia ügyvédet keresett, aki a kalózkiadóval minden kérdésre kiterjedő egyezséget kötött, a kiadó kártérítést fizetett, megsemmisítette a gyártáshoz alkalmazott filmeket, és Vilma néni nem demoralizálta tovább a magyar könyvpiacot.

"A recept lehet szerzői jogi mű - oszlat el minden kételyt Zsolnay Judit szerzői jogi szakjogász, Frank Júlia ügyvédje. - Amennyiben a recept egyéni, eredeti, a szerzői jogi törvény hatálya alá esik."

Ezt támasztja alá számos hasonló témájú ügy, melyben Frank Júlia ügyvédjeként pert nyert a jogsértővel szemben, vagy eredményes megállapodást kötött. "Fogtam Frank Júlia könyvét, és kigyűjtöttem belőle az érzésem szerint csak rá jellemző szófordulatokat, megfogalmazásokat. A bíróság kikérte a Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményét - amit ilyen esetekben mindig megtesz -, amely azután alátámasztotta érvelésem helyességét."

Egy nyilvánvaló receptlopási ügyben tehát ma már nem nehéz megnyerni a pert, ám ez az erkölcsi igazságtételnél gyakran nem hoz többet a konyhára. "Ma már nagyon vigyázunk, hogy kit perelünk be" - mondja Frank Júlia, és érthető az óvatossága, hiszen egy per indításakor a felperesnek eljárási illetékként be kell fizetnie az igényelt kártérítés összegének 6 százalékát, amit sikeres per esetén a vesztes fél kifizet, de csak akkor, ha van miből. Ha a vesztes vagyontalan, akkor a győztes felperes nemcsak a megítélt kártérítésről csúszik le, de még a peres eljárási illetéket sem kapja vissza. Zsolnay Judit ezért a per helyett mindig inkább a megegyezésre törekszik, amit a hírnevükre valamit is adó kiadókkal általában össze lehet hozni. Az anyagi kártérítés megállapítása mellett az egyezség vagy a peres döntés része lehet az is, hogy a "bűnösnek" a saját költségén egy nagy példányszámú napilapban keretes hirdetésben kell mea culpáznia a szerzői jogok megsértéséért, márpedig ennek elkerüléséért a könyvkiadók sok mindenre hajlandók.

Míg a könyvkiadásban lassan, de biztosan terjed a szellemi tulajdon tisztelete, és csökken a szerzői jogi perek száma, az interneten fordított a tendencia. Frank Júlia minden egyes receptje megjárta már az internetet, és mivel - igaz, jogtalanul - minden receptje letölthető, többször is előfordult, hogy meghiúsult valamely könyvének utánnyomása, hiszen közkézen forgó információt nem érdemes könyv formájában kiadni. Az internetes lopás tehát anyagilag talán még súlyosabban érinti a szerzőt, mint a kalózkiadók tevékenysége - hiszen a könyvet eladják pár ezer példányban, az interneten viszont tíz-százezrek férnek hozzá a receptekhez ingyen - a kártérítést mégis nagyon nehéz behajtani. A elektronikus kereskedelmet szabályozó 2001-es törvény pontosan szabályozza az internetes szolgáltatók jogköreit és felelősségét. Ez kimondja, hogy ha a szolgáltató figyelmeztetés után eltávolítja a jogsértő tartalmat, a továbbiakban nem vonható felelősségre. Ám az adatvédelmi szabályok értelmében további információt sem adhat ki a jogsértő tartalmakért konkrétan felelős felhasználóról, ezért így nincs kitől kártérítést kérni.

Pedig az internet ma már nem amatőrök gyülekezete, akik a kutyájuk fényképe mellé jóhiszeműen felteszik "kedvenc receptjeiket", hanem sokaknak kőkemény pénzkereset. A kis munkával összelopott tartalmú honlapokra felhelyezett automatikus hirdetések havi 50-60 ezer forintos jövedelmet is jelenthetnek a gátlástalan copy-paste-előknek.

A megélhetési recepttolvajok, valamint a kevésbé finnyás kereskedelmi portálok mindenekelőtt a gasztroblogokról lopnak. 2005-ben indult az egyik első ilyen blog - a Chili&Vanília -, és ma már több mint 600 valódi gasztroblog működik a magyar interneten, de ez a szám meg sem közelíti a recepteket közlő ilyen-olyan oldalak számát.

"Ha az ember valamit feltesz az internetre, ne csodálkozzék rajta, ha azonnal ellopják - mondta Mautner Zsófia, a Chili&Vanília szerzője. - Az internet, akárcsak maga a recept, a megosztásról szól, az interneten megjelenő szövegeket mindennél könnyebb kimásolni és máshová beilleszteni." Ezért is találták fel az online tartalmakra vonatkozó egyszerűsített szerzői jogi kódexet, a Creative Commonst, melynek segítségével a tartalom szerzői jogait birtokló egyén - esetünkben a gasztroblogger - eldöntheti, hogy milyen elbánást igényel saját szellemi termékei számára. A hagyományos szerzői jogi rendszerben a szerző minden jogot fenntart, ám mivel az internet ezt az álláspontot tarthatatlanná és értelmetlenné tette, azok a szerzők, akik élni kívánnak a megosztás adta lehetőségekkel, eldönthetik, hogy egy bizonyos produktum a szerző feltüntetésével, a szerzőtől való engedély kérésével legyen felhasználható, esetleg sehogy vagy akárhogy, akárki számára.

A valódi gasztroblogger ugyanúgy dolgozik a recepttel, mint a szakácskönyvíró, ugyanúgy befektet időt, pénzt, szakértelmet, dolgozik a megfogalmazással, a tálalással, egyszóval semmivel sem marad el az offline gasztronómiai újságírótól, mégis sokkal kevesebb lehetősége van a jogorvoslatra, mint a nyomtatott szakácskönyvek jogtulajdonosainak. Mautner Zsófia a gasztrobloggerek zömével egyetemben nem is foglalkozik azzal, hogy utánamenjen a jogsértéseknek, és bármiféle lépést foganatosítson a recepttolvajokkal szemben. "Egy-egy internetes recept ellopása a gyakorlatban nem annyira jogi, inkább etikai kérdéseket vet fel" - zárja le a vitát a Chili&Vanília szerzője.

Amíg a Creative Commons szerzői jogi kódexe be nem épül a magyar internethasználók mindennapjaiba, és a szabályozás nem alkalmas rá, hogy a jogsértéseket orvosolja, addig a receptíróknak együtt kell élniük azokkal, akik a munkájukon élősködnek. Nem marad más választásuk, mint előremenekülni, és folyamatos innovációval, kreativitással és minőségi szemlélettel megőrizni versenyelőnyüket.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.