Járvány idején az egészségügyi dolgozókon még nagyobb a lelki teher

Lélek

Mintegy ötven mentális segítő fogott össze, hogy professzionális, önkéntes, pro bono segítséget nyújtson a járványhelyzettel szembenéző egészségügyi dolgozóknak, akik így online foglalkozásokon enyhíthetik a rájuk nehezedő pszichológiai nyomást. Urbán Éva klinikai pszichoterapeutával, a Mental For Doctors csoport szakmai irányítójával, Vattay Dániel coachcsal, gestaltterapeutával és Mogyorósi Rebeka pszichológussal, családterapeuta-jelölttel, a csoport önkénteseivel beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: „Beteg és gyógyító, ellátó személyzet azonos mezőben vannak, azonos megterhelő hatások alatt állnak, nincs lélektani távolság, minden szereplő azonos fenyegetéstől szorong” – fogalmaztak az Orvosok Lapjában megjelent szövegükben. Mik ezek a megterhelő hatások?

Urbán Éva: Kimerültség, túlterheltség, depressziós tünetek és állapotok, amelyek akár az öngyilkos késztetésig is eljuthatnak. Egyébként nem rendkívüli helyzetben is ugyanezek fenyegetik az egészségügyi dolgozókat, ne feledjük, hogy a szakmára bontott öngyilkossági adatok között a nyugati világban az orvosok a lista elején szerepelnek, minden bizonnyal Magyarországon is, bár erre nincs friss kutatás. Az extrém terhelésnek kitett orvosoknak békeidőben is olyan kiterjedt mentális ellátó hálózathoz kellene hozzáférniük, ami kifejezetten számukra van fenntartva, és elérhetik úgy, hogy az adataik nem kerülnek fel semmilyen adatbázisba.

Mogyorósi Rebeka: Fontos lenne azzal foglalkozni, hogy a praktikumban is kapjanak segítséget ezek a szakemberek, különös tekintettel a kiégés prevencióra, hiszen a segítő szakmákban dolgozók fokozottan veszélyeztetettek e tekintetben. Jelen helyzet, mivel krízis, fokozott figyelmet, aktív jelenlétet, számos energiatartalék mozgósítását fogja megkívánni az egészségügyben dolgozóktól, és az erőforrások csökkenésével könnyen kimerülhetnek a kollégák, nem csupán fizikailag, de mentálisan is. A megfelelő töltődés, a pszichés támogatás kiemelten fontos. A kimerültség mellet jelen lehet a túlterheltség, a túl nagy felelősség terhe, a tehetetlenség érzése, ezekkel nagy dózisban sokaknak kifejezetten nehéz megküzdeni.

Vattay Dániel: Az egyik legnagyobb teher, hogy nekik be kell menni a legveszélyesebb környezetbe, a betegek közé, a fertőzésveszély gócpontjába. Ez hasonlítható ahhoz, ahogy a tűzoltónak be kell rohanni az égő házba és miközben embereket ment, figyelnie kell az épület állapotát is, nehogy rá omoljon. Minden porcikája azt súgja, menekülj, és mégis ott kell maradni és vissza kell menni újra és újra. Ezen túl ott van az is, hogy potenciálisan olyan döntéseket kell hoznia, melyek során az előtte fekvő szenvedő ember és a közösség érdekeit is mérlegre kell tennie a sajátjai mellett. Olyan döntéseket, amelyek szembe mehetnek akár a személyes értékeivel, érzelmeivel. Ezek sokszor feloldhatatlannak tűnő dilemmák. Mi abban tudunk segíteni, hogyan lehet nap nap után meghozni ezeket a döntéseket és aztán élni velük. Kiemelném azt is, hogy az orvosok, nővérek mellett a portások, takarítók, mosodások is az egészségügyben dolgoznak és róluk hajlamosak vagyunk elfeledkezni, mi rájuk is gondolunk, nekik is rendelkezésükre állunk.

magyarnarancs.hu: A specifikus mentális ellátó hálózaton kívül milyen eszközökkel lehetne csökkenteni az egészségügyi dolgozókra nehezedő pszichológiai terheket?

UÉ: Magyarországon a lélektani terhelés elsősorban a rossz munkakörülményekből és nem kielégítő munkaszervezésből adódik. Vagyis nem lehet pszichológiai cél a méltatlan munkakörülményekből fakadó terhek „megmagyarázása“, elfogadhatóvá enyhítése az egyén szempontjából. Valószínűleg alapjaiban kellene átszervezni az egészségügyi ellátást, hogy csökkenjen a terhelésük. Például ha valaki minden nap egy olyan szobában kénytelen dolgozni, ahol többféle penészgomba megtalálható, és ő attól szorong, hogy kijön az allergiája, akkor ez a szorongás lélektani módszerekkel kevéssé enyhíthető. Egy súlyosan mérgező környezethez nem kell, és nem is lehet jó képet vágni.

VD: A krízisben megmutatkozhat az is, mi működik és mi nem, és a rendkívüli helyzet után ez már egy másik rendszer lesz. Az a kérdés, hogyan tartjuk meg és konszolidáljuk a jó gyakorlatokat és a mostani felismerések alapján mit teszünk még. Az egészségügy maga is reagál a helyzetre, megjelennek új kezdeményezések, nem bevett megoldások, például Olaszországban elkezdtek ultrahangot használni tüdővizsgálatra és triázsolásra, gyors állapotfelmérésre. Ezt most kezdték el tudományosan vizsgálni. Vagyis erőforrásokat kapott egy hasznosnak bizonyuló kezdeményezés. Ilyenkor ez a jó módszer: figyelni, mi az, ami megjelenik és működik, és azt támogatni, terjeszteni, segíteni kell. Az egészségügyben dolgozók elkezdik megoldani a helyzeteiket, ők vannak ott, ők értenek hozzá.

magyarnarancs.hu: Mennyire tudatosult a magyar társadalomban, hogy az egészségügyi dolgozók mentális terheltsége megoldásra váró probléma?

UÉ: Nem ismerek erre vonatkozó kutatást, ugyanakkor úgy látom, a magyar társadalom számára nem elsődleges kérdés, mennyire vannak mentális terhelésnek kitéve az egészségügyi dolgozók. Azt sem látom, hogy tudatosult volna az, hogy mennyire kitettek általában fizikai és egészségügyi fenyegetettségnek. Sem békeidőben, sem most nem látok társadalomi támogatást arra, hogy az egészségügyi dolgozók kapjanak meg mindent, ami a betegellátáshoz kell: megfelelő felszerelésre, megfelelő kórházi eszközökre, megfelelő fizetésre lenne szükség, minimum.

VD: Azt remélem, a társadalom nagy részében ezeknek a terheknek egy része tudatosul, egy jelentős része pedig nem. Ha ez így lesz, azt jelenti, jól csináltuk, amit csináltunk. Azaz nem kell mindenkinek szembesülnie ennek a terhével. Azt is remélem, a szakma és a döntéshozók körében most kikristályosodik valami, ami elősegíti a fejlődést.

false

 

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Milyen formában tudnak segíteni a jelentkező egészségügyi dolgozóknak?

VD: Jelen pillanatban 45 perces online beszélgetéseket ajánlunk. És hoztunk egy olyan döntést, hogy csak három alkalommal találkozunk egy emberrel, mert meg akarjuk tartani ennek a szolgáltatásnak az aktuális jellegét. A krízisállapotban segíteni, támogatást nyújtani, feldolgozni nehéz döntéseket, kezelni a szokásosnál is nagyobb stresszt és terhelést. Persze egy ilyen extrém helyzet előhozhat, aktivizálhat elfeledettnek hitt problémákat, régi ügyeket. Ezek feldolgozását nem tartjuk időszerűnek, nem is célunk. Mi abban segítünk, hogyan tudnak a legjobban helytállni. Ez nem a hajó építésének az ideje, mi csak segítünk viharálló vitorlákat feltenni, tömíteni a réseket és üzembe állítani a pumpákat, amik kiszívják az esetleg beömlő vizet. És persze folyamatosan figyeljük, hogy mennyire működik, amit eddig megalkottunk, és igazítunk rajta, ha kell.

magyarnarancs.hu: Mitől lesz professzionális a Mental For Doctors nyújtotta segítség?

UÉ: A benne dolgozó szakemberek professzionalizmusán túl attól, hogy kiépítettünk egy strukturált segítő rezsimet és folyamatosan tökéletesítjük a rendszerünket, még úgy is, hogy egyelőre csak pár kliens jelentkezett: tényleg olyanok vagyunk, mint a tűzoltók, készenlétben állunk, és ha kell, azonnal elérhetők vagyunk. A mentális segítők jogbiztonságáért küzdő Mental-For Csoport adja a Mental for Doctors projekt hátterét, a segítségükkel folyamatosan értékeljük a helyzetet és fejlesztjük magunkat, akár a technikai feltételekről, a csoport struktúrájáról, vagy a külső szakmai kapcsolati hálóról legyen szó. A Mental for Doctors központi magja az úgynevezett intervíziós csoport, ennek funkciója az esetmegbeszélés. Nemcsak mentális segítők vannak jelen, egyéb civil segítők, jogi támogató is. De szervezzük a szupervíziós csoportot is, vagyis egy külső szakmai kontrolt is beépítünk. Nálunk sok különböző szaktudású szakember kínál segítséget, ez pedig kiszélesíti a leendő kliensek választási lehetőségét, ehhez viszont egységes elvárási rendszer, fix struktúra társul, ami igyekszik garantálni a szakmai színvonalat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.