Ferenc pápa: Ez nem a közöny ideje, egységre kell találni a pandémiával szemben

  • narancs.hu
  • 2020. április 12.

Lélek

A katolikus egyházfő szerint a járvány sorsdöntő kihívás elé állította az Európai Uniót, és ettől nemcsak Európa, hanem az egész világ jövője függ.

Európában szolidaritást, a világban azonnali és globális fegyverletételt, a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, amelyet a járványhelyzet miatt az üres Szent Péter-bazilikában mondott el a központi lodzsa helyett.

"Ez nem a közöny ideje, mivel az egész világ szenved, és egységre kell találnia a pandémiával szemben. (...) Ez nem az egoizmus ideje, mivel ez a kihívás nem tesz különbséget (...). Ez nem is a megosztottság ideje" – hangoztatta Ferenc pápa.

Az egyházfő külön szólt Európához, arra emlékeztetve, hogy a második világháború után a szolidaritás erejével volt képes újjászületni. A pápa úgy véli, a járvány sorsdöntő kihívás elé állította az Európai Uniót, és ettől nemcsak Európa, hanem az egész világ jövője függ.

Imádkozott a betegekért, a halottakért, valamint az önfeláldozóan szolgáló egészségügyi dolgozókért is.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.