Minden szabályos volt a Pesti Úti Idősek Otthonában a járványügyi szakemberek szerint

  • narancs.hu
  • 2020. április 12.

Katasztrófa

Nem találtak jogsértést az ellenőrzés során, melyet Müller Cecília rendelt el.

Közzétették a főváros honlapján a tisztiorvosi szolgálatnak a Pesti Úti Idősek Otthonában végzett ellenőrzéséről szóló dokumentumot. A vizsgálat eredménye szerint kiderült, hogy nem találtak mulasztást vagy jogsértést az ott végzett munka és idős gondozás során.

Az intézményben eddig 198 koronavírus-fertőzöttet találtak, közülük nyolcan meghaltak. A tisztiorvosi ellenőrzés során vizsgálták, hogy a Fővárosi Önkormányzat eleget tesz-e a központi utasításoknak. A jegyzőkönyv szerint igen.

A dokumentumból az is kiderült, hogy az intézményvezető április 6-án jelezte a fenntartó önkormányzat, valamint az Operatív Törzs és a fővárosi kormányhivatal felé is, hogy sem orvosi ellátás, sem egyéni védőeszközök nem álltak rendelkezésre.

A főváros 2800 szájmaszkot, 2000 gumikesztyűt és 2-szer 20 liter fertőtlenítőszert adott ezután, valamint pénzt biztosított további védőfelszerelések beszerzésére, míg a kormányhivatal 100 maszkot, 500 kesztyűt és szintén 2-szer 20 liter fertőtlenítőt küldött.

A hivatal azt állapította meg, hogy az intézmény megfelelően biztosította a lakók számára a szobakarantént és a fertőtlenítés is rendben folyik.

Mint ismert, az operatív törzs sajtótájékoztatóin Müller Cecília országos tisztifőorvos, valamint a kormányzati kommunikációs és az azt harsogó fideszes politikusok is rendre azt emelték ki, hogy az idősotthonokban történő fertőzések miatt a fenntartó a felelős. Vagyis azt sugallták, hogy ha a koronavírus bekerül egy ilyen jellegű szociális intézménybe, az csakis valami szabálytalanság, nem megfelelő eljárás miatt lehetséges. Éppen ezért a Pesti úti idősotthon ügyében Karácsony Gergelyt támadták, a fővárosi önkormányzat felelősségét firtatták. Pénteken Karácsony Gergely főpolgármester közzétett több olyan dokumentumot, melyek szerint az önkormányzat hetek óta kéri a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az otthonokba negatív koronavírus-teszt nélkül. A fővárosi kormányhivatal vezetője szerint viszont szakmailag nem indokolt a betegek tesztelése, ha másik intézménybe küldik őket.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.