Az ország második legnagyobb termelőjénél találtak szennyezett tojást

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 23.

Élet + Mód

De lehet, hogy csak az európai botrány jóhiszemű áldozatai voltak.

Magyarország második legnagyobb tojástermelő cégétől, a Vitaleggs Kft.-től származik az a tojás, amelyben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal friponilt mutatott ki még hétfőn – derítette ki a Magyar Nemzet.

A Nébih szerint „a szakemberek jelenleg is vizsgálják, a telepen követtek-e el szabálytalanságot, vagy esetlegesen a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozataivá váltak”.

Az immár az uniós tagországok többségét elért botrány Hollandiából indult, ahol növényvédő szerekbe kevertek illegálisan friponilt. Elképzelhető, hogy a Vitaleggs ilyen, Hollandiából származó termékeket használt, ezért szennyeződhettek a tojásaik.

Tojások megsemmisítése a hollandiai Onstweddében

Tojások megsemmisítése a hollandiai Onstweddében

Fotó: MTI/EPA – Vincent Jannink

A Magyar Nemzet szerint „a Vitaleggs Kft. kapacitása napi 200 ezer darab tojás. Tavaly a cégnek 1,4 milliárd forint volt az értékesítésből származó bevétele, az adózott eredménye azonban csak 4,1 millió forintot tett ki”.

A friponil elsősorban a májra és a vesére lehet veszélyes. Azt nem tudjuk, a Nébih mekkora dózist talált a Magyarországról származó tojásokban, közleményükben csupán annyit írnak, „a termék fogyasztása gyermekek számára nem ajánlott”.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.