A múlt hónap egyik negatív szenzációja a szörnyű tragédiákkal járó portugál erdőtűz volt (lásd keretes írásunkat). Miközben az Ibériai-félszigeten még mostanában is fel-felcsapnak a lángok, a pusztítás zónája időközben átterjedt az Adriai-tenger vidékére: az elmúlt hetekben óriási erdőtüzek pusztítottak a horvátországi Dalmáciában és Montenegróban is. Az időzítés egyik esetben sem véletlen, a térségben sokszor hasonló okok vezetnek ahhoz, hogy a szárazságtól és forróságtól gyötört vidékek lángba boruljanak. Ugyanakkor a különbségek is számottevőek.
Táplálja, gerjeszti
A mediterrán térségben a szárító hatású leszálló légáramlások zónájának északra húzódása miatt a nyár nem csupán az év legmelegebb, de egyben legszárazabb időszaka is. Ez az egybeesés máshol nem ennyire magától értetődő, például nálunk sem így van. Bár nekünk is bőven kijut belőle (ennek köszönhetjük a nyári hőhullámokat), a hőség javát azonban a mediterrán térség kapja: Észak-Afrikából, a Szahara vidékéről csak úgy dől ilyenkor a forró levegő a Földközi-tenger túlpartjára is, ráadásul e légtömegeket nevezetes szelek juttatják célállomásaikra. A mediterrán térségben (így Portugáliában is) sirokkónak nevezett délkeleti szél Dalmáciában már jugóként ismert, de a hatásuk azonos: ha egyszer fellobbannak az erdőtüzek, a légmozgás viharos gyorsasággal terjeszti a lángokat. A nagy meleg, az erős, délies szelek és a szárazság mindenesetre adottak, és ezt a kombinációt korántsem a sokat emlegetett felmelegedés hozta létre. Az egyedüli kérdés csak az lehet, hogy a megszokottnál is sűrűbb hőhullámok, illetve a csapadék még szélsőségesebb időbeli eloszlása mennyivel növelte meg a kockázatot, illetve hosszabbította meg a tűzvészszezont. Ez különösen Portugáliában lényegi kérdés, hiszen ott a korábban jellemző 2 hónapos tűzveszélyes periódussal szemben most már 5 hónapos szezonról beszélnek.
A civilizációs hatásként számon tartott felmelegedés mellett a természet munkájába való direkt emberi beavatkozás is növelheti a tűzvészek kockázatát. Portugáliában például a gazdasági okokból tömegesen telepített, őshonosnak aligha mondható (eredetileg ausztráliai) eukaliptuszfák erősítették fel az amúgy is gyúlékony mediterrán vidékek tűzkockázatát. Az efféle fajokra jellemző, hogy a fatörzsekről leváló apró kéregdarabok maguk is igen gyúlékonyak, az erdőtűz által éppen hogy csak megperzselt fákból pedig illékony, jól éghető vegyületek szabadulnak fel. Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy alig eloltható, iszonyatos sebességgel terjedő tűzvihar jöjjön létre. Az már csak a helyzet iróniája, hogy a tüzek az eukaliptuszokat nem pusztítják el, csupán elősegítik, hogy a vastag kéreg alól előtörjenek a friss hajtások. És ez még nem minden! E meglehetősen kapzsi fák a törzsükben tárolják a talajból felszívott vízkészletet, amivel hozzájárulnak környezetük kiszáradásához, így fokozzák a tűz terjedési sebességét is, miközben magukat jól védik a hőhatástól.
Nincs, ami eloltsa
Tüzet azonban egyetlen fa sem képes rakni, annál inkább az ember: az erdőtüzek okai között gyakorta emlegetik a szándékos gyújtogatást – legyen bár a motiváció a lelkiismeretlen emberi számítás, a haszonszerzés vágya, a bosszú vagy egy beteg elme működése. Legalább ilyen súllyal esik a latba az emberi gondatlanság és a közlekedés hatása is: akár egy eldobott cigaretta vagy egy rosszul működő robbanómotor is hatalmas természeti tűzhöz vezethet. Utóbbit nemrégiben Magyarországon is megtapasztalhattuk: július 16-án az Észak-Dunántúlon, Komárom és Kisbér között egyetlen tehervonat, melynek rosszul működő kipufogójából forró, olajos gázok jutottak a környezetbe, egymaga képes volt 30 kilométeren felgyújtani a vasúti pálya mentén a növényzetet. Bár nem kétséges, hogy számos tűzvész emberi eredetű (erről nem egy, mostanában is aktív észak-amerikai tűzfészek is sokat mesélhetne), de nem szabad lebecsülni a természet saját működését sem. Nehéz beismerni, de a tüzet nem mi, emberek találtuk fel. Még mindig a villámcsapások a természeti tüzek legádázabb okozói: a gyilkos portugáliai erdőtűz fellobbanásában, mint számos más esetben, az úgynevezett száraz zivatarok a bűnösek. A heves légköri elektromos aktivitással járó vihart ilyenkor látszólag nem követi csapadék, hiszen a nagy melegben és a kiszáradt alsó légkörben egyszerűen elpárolognak a vízcseppek, mielőtt földet érnének. A becsapó villámok pillanat alatt lobbantják lángra a kiszáradt bokrokat és aljnövényzetet, és nincs, ami eloltsa őket. Később a zivatartevékenységgel amúgy is együtt járó heves széllökések és az intenzív mediterrán szelek terjesztik tovább a lángokat.
A mediterrán vidékeken valamennyi fontos természeti körülmény egyszerre adott ahhoz, hogy veszélyes tüzek lobbanjanak fel. Ráadásul a növényzet összetétele is kedvező, hiszen mind a tűlevelűek, mind a ligeterdőket alkotó, őshonos kemény lombú fák, mind az utóbbiak kiirtása nyomán elterjedt örökzöld bozót, mind pedig a kultúrnövényekből álló kultúrák (például az olajfaligetek) kiemelten tűzveszélyesek.
Jön a tűzvihar
Közhely, de igaz: a tüzek kipattanásához három feltétel szükséges: kellő mennyiségű éghető anyag, oxigén és megfelelő hőmérséklet. Az erdőtűz sajátossága, hogy saját magát táplálja, ez teszi olyan félelmetessé és nehezen megfékezhetővé (a természeti tüzekről lásd: Ropog a nád, Magyar Narancs, 2009. szeptember 3.). A gyakorta az aljnövényzetben, illetve cserjeszinten, a sűrű bokrok között keletkező tűz hamar eléri a fák koronáját is, majd viszonylag gyorsan létrejön egy többemeletes ház magasságát elérő, mozgó, folyton új, éghető áldozatokat felzabáló tűzfal. Az ebből áradó hősugárzás hatalmas távolságokon át képes terjedni, sokszor ezért szenvednek súlyos égési sérüléseket azok, akik látszólag biztos helyről lesnék meg a tüzeket. S persze a mentésben részt vevő tűzoltók sem véletlenül közelítik meg speciális védőruhában a hatalmas hőkibocsátású erdőtüzeket, és sokszor még így sem ússzák meg az oltást sértetlenül. A hősugárzás nagyobb távolságban is vízteleníti a talajt és a növényzetet, így a lángok már egy jól kiszáradt, tűzre érett részre érkeznek. Ráadásul a hő hatására hőbomlást szenved a növényzet, a pirolízisnek nevezett folyamat során éghető illékony anyagok, illetve gázok szabadulnak fel nagy tömegben. A lassan szenesedő fatörzsek pedig már azelőtt csendesen izzanak, hogy maguk a lángok odaérnének.
A tűzben zajlik a konvekciónak nevezett hőáramlás, a felemelkedő forró levegő sok-sok ezernyi izzó zsarátnokot hurcol magával, s ezek hatalmas területen szóródnak szét, újabb és újabb tűzfészkeket gerjesztve. A gigantikus tüzek, pláne, ha elég nagy tömegű éghető nyersanyaguk akad, afféle önfenntartó rendszereket, tűzviharokat hoznak létre, melyek beszippantják környezetükből az oxigént, s közben nehezen kiszámítható mozgást is produkálnak, ami egyszerre örvénylő-forgó, illetve a terjedési irányban vertikálisan haladó. Egy ilyen alig megfékezhető tűzvihar okozta valószínűleg a portugál tragédiát is, de az erdőtüzekről készült felvételek s a tűzoltók beszámolói alapján Horvátországban is kialakulhatott ez a jelenség.
Fuss, ha kedves az életed!
A mediterrán térségben kiemelt kockázatforrást jelentő tűzvészek megelőzésére számos javaslat látott napvilágot. Az előbbiek ismeretében úgy tűnik, hogy ezek az ötletek csupán a károk és az emberéletre leselkedő kockázatok csökkentésére alkalmasak, de a tüzek teljes kiküszöbölésére nem. Sőt, gyanúnk szerint még a tüzek gyakoriságára sem lennének számottevő hatással. A portugál esetben az idegen honos eukaliptuszerdőségek visszaszorítása, illetve a gondozatlan magánerdőkben elburjánzó aljnövényzet megritkítása talán némileg csökkentheti a tűzvészek kockázatát. A látszólag hasonló klimatikus adottságú spanyol, olasz és francia régiókban immár nem oly drámaian gyakoriak a nyári tűzvészek, ebből is látszik, hogy van megoldás, már csak ezért sem ártana a helyi klimatikus, ökológiai és természeti adottságokból fakadó környezeti faktorok és a megelőzés céljából alkalmazott eszközök további elemzése.
Akik a munkájuk vagy lakóhelyük miatt, netán turistaként kerülnek a tűzvészek közelébe, egyetlen dolgot tehetnek: csapot-papot otthagyva, késlekedés nélkül menekülni kell minden esetben. Az sem mindegy, merre futunk, a döntést azonban nehezíti, hogy az erdőtüzek gyakran váltanak váratlanul irányt. Különösen az égő hegyoldalak övezte völgyek kerülendők. Miközben a tűz átugorja a völgyet, az éghető gázok összegyűlnek az alján, s csak egy szikra kell ahhoz, hogy gyilkos tűzvihar alakuljon ki.
Egy dolog biztos csak: ha az éghajlati övre jellemző szárazság-szél-forróság kombináció fennmarad, sőt, a klímaváltozás miatt több hónapig is kitart, kisebbfajta csodára lesz szükség ahhoz, hogy ne legyen rendszeres nyaralóvendég az erdőtűz.
| A portugál tűzvész A 40 fok körüli hőmérsékletekkel járó hőség, a szárazság és az erős szél is hozzájárulhatott a nyár eleji portugáliai tragédiához. A június 17-én, majd 18-ára virradó éjszaka 156 helyen fellobbant erdőtüzekben 61-en vesztették életüket. Többségük Pedrógão Grandéban, ahol az erős szél tűzviharrá gerjesztette a különösen gyúlékony (monokultúrásan telepített) eukaliptuszerdőben felcsapó lángokat, ami átsöpört az evakuáltak járműveivel teli erdei úton is. |
