Bizonyára sokan hallottak már háttérhatalmakról: a mátrixunkat alakító fosszilis tőkéről vagy a valóságunk szövetét manipuláló fogyasztói kapitalizmusról. Ki-ki gusztusa szerint hihet ezeknek az elméleteknek, de semmi kétség sincs annak a háttérhatalomnak a létezése felől, amelyet most le fogunk leplezni. Így hát hadd meséljem el, hogyan gatyásított le és tette tönkre természet adta fejbőröm
a samponlobbi,
és hogyan vett rá egy olyan termék megvásárlására, amelyre semmi szükségem nem volt – és valószínűleg neked sincs.
Mindig is hajlamos voltam a korpásodásra. Hajmosás után két-három nappal jöttek a tünetek, viszkető fejbőr, zsírosodó homlok és töménytelen mennyiségű korpa, ami vakarózásra késztetett. Csábító a gondolat, hogy egy kis kurkászással talán most végre, ki tudod piszkálni az utolsó adag fejbőrtörmeléket és megszabadulsz a problémától. De az agy felett elnyúló hatalmas skalpmező sokkal nagyobb, és a küzdelem sziszifuszi. Noha senki nem mondta az arcomba, hogy undorító vagyok, de meggyőződésem, hogy sokan gondolták. Ki tudja, hány potenciális partnert, állást, és egyéb lehetőséget vesztettem el a korpásodó hajamnak köszönhetően?
Harminc éven át heti két-háromszor mostam a hajam samponnal, mint minden normális ember: ez a megtisztulás tökéletes érzését, illatosságot, frissességet kölcsönzött, és a felirat is kecsegtető: „korpásodás ellen”. Ha extra drága, hát biztos extra hatékony is, hadd verjem szét kalapáccsal a malacperselyt rögtön. Ha évi tíz doboz samponnal számolunk – mondjuk átlag 1000 forintért –, amit 30 évig vásároltam, akkor az legalább 300 ezer forint és úgy 300 liter kémiai hulladék, amit a fejbőrömre, majd a csatornákba öntöttem.
Mígnem egy nap egy barátom felkínálta a piros pirulát. Ülünk egy sör mellett. Fiús este, hülyéskedés, csajokról, Bukowski-versekről. Csak a szokásos. Ottó barátom a beszélgetés közepén egyszer csak felém fordul. Elcsendesedik. Nem meri hangosan mondani, azonnal tudom, hogy itt minden szónak tétje van. Visszafogott, de határozott hangon elmeséli a történetét. Ő is a korpás fiú volt, viszkető fejbőrrel. A végén már egy speckó szupersamponon élt, amit az utcán csak a samponok kokainjának hívnak.
Egy távoli országban utazott épp, amikor elfogyott az „anyag”. A speckó sampont sehol sem találta. Kényszerű cold turkey volt ez, ő teljesen kivolt, égett, viszketett a feje. Az elvonó nem egyszerű, a delirium tremenst, amit a sampon nélküli első hetek adnak, talán csak a heroinisták és a kemény alkoholisták ismerhetik. De csak kijött belőle, az első hónap végére jól lett, és valami teljesen új helyre érkezett. Azóta, egy éve nem használ sampont. Ekkor úgy éreztem, hogy megáll a szívverésem. Mintha egy fényevővel találkoztam volna, aki azt mondaná, egy éve semmilyen táplálékot nem vett magához, hisz a napsugarak is teli vannak kalóriával, csak ügyesen meg kell enni őket.
Ottó elmesélte, hogyan találták meg a valóság nyilvánvaló tényei őt, miután lejött a szerről. Száz éve vagy még régebben még senki nem használt sampont, és mégsincs egy középkori freskón, se nagyszüleink házassági portréján korpa!
Azóta, egy éve én magam is tiszta vagyok. Heti egyszer, vízzel mosok hajat, a homlokom egészségesebb, mint valaha, nem korpásodom, nem viszket, és nem zsíros a hajam.
Már csak kicsit bánt, hogy évtizedeken át vásároltam azt a terméket, amely nemhogy megoldást nem nyújtott, de maga volt a probléma. Ha Ottó nem olyan bátor, hogy szembeszálljon a BigSamponnal, én még most is kenném a méregdrága „korpásodás elleni” vegyi hulladékot a fejemre.
Mint kiderült, a legtöbb ember számára egyáltalán nincs orvosi szükség samponozásra, mivel egy vizes öblítéssel egyszerűen eltávolítható a szennyeződés és a korpa is. Lucy Aitken Read hasonló ébredésen ment keresztül, mint én, még könyvet is írt róla. Pedig a globális samponpiac értéke 2021-ben 31,32 milliárd dollár volt, és 2029-re várhatóan eléri a 43,20 milliárd dollárt.
De ennél nagyobb gazemberségeket is találunk a hajápolás alvilágában. Az afroamerikai nőkkel szemben például olyan elvárásokat fogalmaznak meg a divatiparban, amik abszolút nem illeszkednek hajuk természetes tulajdonságaihoz. A Good Hair című dokumentumfilm hosszan bemutatja, hogy az őket célzó samponipar – ami 9 milliárd dolláros forgalmat bonyolít – teljesen tévesen győzi meg őket arról, hogy mérgező kémiai szerekkel simítsák le hajukat, mivel az afrikai rasszt általában szoros fürtök és görcsök jellemzik, amik szinte párhuzamosan nőnek a fejbőrrel.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem minden embernek áll módjában teljesen leszokni a samponos hajápolásról. A haj belső része, a cortex nem minden hajtípus esetében ápolható kémiai segítség nélkül, és akinél a hajszálakon hézagosabban helyezkednek el a kutikulák (cuticles), annak szükséges lehet valamilyen szerrel lesimítania azt, ellenkező esetben roncsolódik a cortex. Közben sokan élnek olyan nélkülözésben szerte a világban, hogy a hajmosást különféle olajakkal vagy rosszabb esetben konyhai tisztítószerrel kénytelenek megoldani. Ráadásul budapesti lakosként nagyon jó minőségű, tiszta vízzel moshatok hajat.
De elutasítom azt a vádat, hogy cikkem anarcho-primitivizmus lenne. Nem szabad elfelejtenünk, a fenntarthatóság elsőszámú eszköze nem az alternatív technológiák (elektromos autók, újrahasznosítás) felhajtása, hanem a fogyasztás csökkentése. Rengeteg olyan dolgot fogyasztunk, amire semmi szükségünk, de megszoktuk, belénk nevelték. Pedig morzsaporszívóra, hatféle vitaminos illatosító-testápolóra, ötféle cipőre, de még saját autóra vagy samponra sem feltétlenül van szükségünk. Olyan dolgokkal kell elkezdenünk a fogyasztás csökkentését, amik tényleg feleslegesek, különben nemsokára azokat is be kell áldoznunk, amik tényleg fontosak a méltóságteljes élet fenntartásához.
Címlapképünk illusztráció.
