Élet + Mód

"Levegőt venni jó!"

Ezt Knézy sportriporter mondta az olimpiai megnyitóünnepség apropójából, és - mint mindig - ezúttal is neki volt igaza. Bár persze megfulladni se rossz.
  • Rút Ernõ
  • 1996. július 25.

Balaton-átúszás: Újhullám

Egy ország, ahol évente egyszer több ezer hiányos ruházatú, sorszámmal megjelölt embert szervezett keretek között egy hullámzó tóba hajtanak, joggal számíthat arra, hogy az Amnesty International pokollá teszi az életét. Révfülöp és Boglár között azonban a legtöbben idén is megúszták, aki feladta, még szőlőcukrot is kapott.
  • - bodoky -
  • 1996. július 25.

A rendszergazda

A populáris definíció szerint a rendszergazda az az ember, aki reggel kihajtja a rendszereket az ólból, este pedig visszatereli őket oda, miután telezabálták magukat a virtuális legelőn. A valóság majdnem ilyen szomorú.
  • 1996. július 25.

Tiszta cyberrománc

A szerelem: vágyódás egy másik után, a cyberszerelem ennek megfelelően virtuális személyiségek interferenciája a többdimenziós adatmező kapcsolódási pontjainak fénysebességgel táguló univerzumában. A baj csak az, hogy ha egyszer a cybervilágban tökéletes partnerre bukkanunk, csupán az ideák szintjén teljesülnek be vágyaink. Meg kell elégednünk egy testetlen partnerrel, akit saját vágyképünkre formál az arctalan médium. Egy effajta kapcsolatban gátlások és beteljesülés nélkül telnek a mézeshetek, felfedezhetjük személyiségünk újabb perverz vonásait, ráadásul együtt sem kell laknunk senkivel és még a cyber-HIV-vírus sem létezik.
  • 1996. július 25.

Kick-box: Puszta, kéz és láb

A század eleji avantgárd megjelenése óta állandóan csökken az érdeklődés az emberi test iránt. Jelenkori művészetünk mindenekelőtt jelszerű, absztrakt, konstruktív, konceptuális és hideg. A művészetekben, de az élet egyéb területein is legfeljebb mint jelkép szerepel a test, és csak az esztétikai felhasználhatóság kontextusában tesz szert jelentőségre. Ezért mindazoknak, akik kulturális értelemben halhatatlanok akarnak maradni, gyűlöletes a halandó test hurcolása.
  • Nyári Gábor
  • 1996. július 18.

Női szakasz: Zaklatás

Antonia Burrows aktív feminista, de nem harap. 1988-tól tevékenykedett először Magyarországon az Autonómia Csoportban, ami az ellenzéki szervezetek közül egyedül foglalkozott annak idején a nőkérdéssel. Azóta előadásokat szervez, szemináriumokat tart az ELTE-n többek között a társadalmi nemekről (gender). A bántalmazott nőkkel foglalkozó segélyszolgálat, a NANE önkéntese és a COLPI (Constitutional and Legislative Policy Institute) tanácsadója, ahol a női jogok alkotmányos megerősítésén munkálkodik. A nők elleni erőszakról és annak természetéről beszélgettünk. Csak azért nem a férfiak elleni abúzusról volt szó, mert lássuk be: a mi társadalmunk egyelőre falloszcentrikus, és a nők által bántalmazott férfiak száma elenyésző. A férfiak által nők ellen alkalmazott erőszak kilencvenöt százalék, a fennmaradó ötöt megosztva viszi a nő nő, a férfi férfi és a nő férfi elleni erőszak.
  • - sisso -
  • 1996. július 18.

Simon Templar

Az ember kicsit szorongva lép be egy Simon vendéglőbe, egyrészt mert mi lesz, ha meglátják rajtam, hogy Haladás-drukker vagyok, vagy ha a pincér se szó, se beszéd, hátulról becsúszva páros lábbal szerel, majd zavartan kér elnézést, "bocsánat, néha nem vagyok ura a reflexeimnek". A diósdi Simon üzemegységben effajta incidensektől nem kell tartani; "a Simi sógora vezeti az éttermet, szereti a Fradit, de inkább a vendéglátós vonalra hajt". Ez a hétköznapok nyelvén annyit jelent, hogy bár lehet kapni számos Fradi-relikviát, nincs Négy-négy-kettő tál, Kiállítás koktél vagy Esernyőcsel rostélyos. A Fradi-ereklyék közül az egyszerű posztereken kívül kapható számos kuriózum. Lehet inni Fradi sört, Fradi dinnyepálinkát, de a legnagyobb dobás a Fradi kindertojás. A csokitojás műanyag betétje egy összerakható focistát rejt, akiről valószínűsíthető, hogy nem más, mint Vincze Ottó középpályás. De mondom, a Fradi-vonal abszolút diszkréten húzódik meg a háttérben, s a kifogástalanul dolgozó személyzet is csak többszöri határozott követelésünkre volt hajlandó megmutatni a felsorolt tárgyakat.
  • 1996. július 11.

Indiai kender: Csak tiszta forrásba

Indiában talán a legnagyobb probléma a túlnépesedés miatti elszegényedés és munkanélküliség, aminek következtében kiújulnak a vallási ellentétek: minden csoport a másikat hibáztatja. A fő ellentét a muzulmánok és hinduk között van, szinte mindennaposak a véres konfliktusok. A növekvő gazdasági feszültség következményeként egyre fokozódik ez az ellentét, ami akár egy vallási köntösbe burkolt belső háborúvá fajulhat.
  • Tarr Dániel
  • 1996. július 11.

Az Internet színe

Ahogy őrületté nőtte magát az Információs Szupersztráda médiaörvénye Amerikában, kezdetben azt hihettük, hogy az Internet valami jófej bázisdemokrata dolog. Aztán hülyére tárgyalták az újságok a képviselőház új elnökének, Newt Gingrichnek a politikai nézeteit, nagy ívű, szuperfuturista jövőképét, cyberkonzervatív eszmerendszerét, mostanában meg szélsőjobboldali csoportok ténykedéséről is hallani, felötlik a kérdés, tényleg, mihez is köthető az új kütyü.
  • 1996. július 11.

Egyik orca

Mostanában egyre illetlenebb dolog az asszonyverés, pedig talán erősebb gyökerekkel rendelkező hagyomány társadalmunkban, mint a nyereg alatt puhítás vagy az egyke. Rengeteg közmondás, közhely és szállóige kapcsolódik a tárgykörhöz, számtalan formában jelenik meg a népművészetben, és a későbbiek folyamán is gyakran szerepel remekművek ihletőjeként, gondoljunk csak a Terhes Máriát rugdaló József című Paskai F. József-festményre. Korunkban azonban ez a nemes örökség kiveszőben van, már csak eldugott iparvárosokban és hetedik kerületi borozókban elevenítik fel néhanapján a népszokást.
  • Para-Kovács Imre
  • 1996. július 11.

Talán így volt

Talán először lehetett jó lelkiismerettel szurkolni a német válogatottnak.
  • - bi -
  • 1996. július 4.