A rendszergazda

  • 1996. július 25.

Tudomány

A populáris definíció szerint a rendszergazda az az ember, aki reggel kihajtja a rendszereket az ólból, este pedig visszatereli őket oda, miután telezabálták magukat a virtuális legelőn. A valóság majdnem ilyen szomorú.
A populáris definíció szerint a rendszergazda az az ember, aki reggel kihajtja a rendszereket az ólból, este pedig visszatereli őket oda, miután telezabálták magukat a virtuális legelőn. A valóság majdnem ilyen szomorú.

Számos, egyébként előnytelen jellemvonás és hosszú évek kitartó munkája szükséges ahhoz, hogy valakiből igazi rendszergazda váljon. Az igazi rendszergazda titkos tudás birtokosa, számos beavatási lépésen keresztül sámáni erők birtokosává válik, a felügyeletére bízott rendszeren élet és halál urának képzeli magát. Vannak mellékhatások is: az évek során egyre fokozódó paranoia, skizofrénia, hatalommánia, kommunikációképtelenség és tévedhetetlenségtudat, hogy csak a legsúlyosabbakat említsük.

A rendszerhez fűződő bensőséges viszonya szorosabb, mint bármelyik házasság, a felügyeletére bízott számítógép vagy számítógépek minden porcikáját ismeri. Párkapcsolatuk macsó típusú, ha a rendszer teljesítménye elmarad az elvárásoktól, verbálisan, féltékenységi rohamaiban tettlegesen is inzultálja kedvesét. Huzamosabb ideig azonban nem bírja ki nélküle, modemet vásárol, hogy a leglehetetlenebb időpontokban otthonról is ellenőrizhesse működését. Évekig álmodozik arról, hogyan verné szét az egészet egy tűzoltókalapáccsal.

A rendszergazdának számos ellensége van, de legjobban a felhasználókat utálja, a velük folytatott sziszifuszi küzdelem lassanként kiöl belőle mindent, ami emberi. Az ideális rendszeren nincsenek felhasználók, és a rendszergazda mindent meg is tesz azért, hogy rendszere közelítsen az ideálishoz. Első lépésben munkatáborhoz méltó fegyelmet vezet be. A tábort körletekre osztja, lakóinak életét szigorú szabályokkal keseríti meg, mindenkinek körültekintően, sőt szadista élvezettel korlátozza jogait. Tudásának morzsáit csak kiválasztottaknak adja tovább, a rendszer foglyai közül a kontraszelekció elve szerint kápókat szemel ki magának, csicskáztatja őket, elvégezteti velük a piszkos munkát, cserébe extra jogokat adományoz nekik, azok pedig bizonyos mértékben osztozhatnak a mezei felhasználók iránt érzett megvetésében. A kivételezettektől feltétlen lojalitást követel.

A rendszergazda a valósággal nehezebben boldogul, a verbális kommunikáció során gyakran túlcsordul vagy lefagy. Ideges természetű, embertársait gyanakvó tekintettel méregeti, mindenkiben potenciális felhasználót gyanít. Apró szokásaihoz görcsösen ragaszkodik, az utcán hexadecimális kódokat mormol maga elé. A valós világ komplexitása metafizikai szorongással tölti el, összeesküvés-elméleteket gyárt és csereberél a rendszereket összekötő szupersztrádán, kódoltan kommunikál. A tények egyre kevésbé befolyásolják gondolkodását, vélt vagy valós veszély esetén kommandósnak képzeli magát. Senki nem látott még napozó rendszergazdát. Szélsőséges rendpárti vagy radikális anarchista, utóbbi esetben azonban csak a rendszerén uralkodó félfasiszta viszonyokat kompenzálja. A rendszergazdának mindig igaza van, a kritika bármely formáját a személye ellen irányuló burkolt támadásként értelmezi, ilyenkor vérengző mimózává változik. Bizarr szexuális életét a hálózaton terjedő pornográf anyagok gyűjtésével próbálja meg feldobni. Nagyon jól keres, mégis mindig alulfizetve érzi magát, így lelkiismeret-furdalás nélkül maszekolhat munkaidőben is. A grafikus alkalmazásoktól (World Wide Web), hálózati játékoktól, interaktív próbálkozásoktól (Java) epilepsziás rohamot kap, a multinacionális karvalytőke rendszervesztő marketinghúzásainak tartja őket, az ilyesmikkel próbálkozó felhasználót vérbe alázza.

A rendszert számos veszély fenyegeti. A felhasználók apró trükkökkel próbálkoznak a szabályok kijátszására, a rendszergazda ilyenkor példát statuál, nyilvános büntetést eszel ki. A rendszer határait dühös pitbullként védi, tűzfalakat épít, áramot vezet a szögesdrótba, aknazárat telepít. Rémálmaiban a partizánok mégis bejutnak, és megkísérlik elpusztítani a rendszert, vagy egyszerűen csak felírják a falra, hogy hülye rendszergazda. Rémálmai néha valóra válnak, ilyenkor hiába állítja fel a tábori ágyat a gépteremben, napokig nem tud aludni. Óriási stresszigényét kielégítendő, titokban partizánkodik, hogy ellenőrizze a szomszédos rendszerek gazdáinak éberségét, és bebizonyítsa, hogy az általuk használt operációs rendszer fabatkát sem ér. Szoftverügyekben vallásháborúkat robbant ki és kultivál, feketelistákat készít azokról a cégekről és kollégákról, akiket elsőként állít majd falhoz a forradalom. Az igazán rátermett rendszergazdák rémtetteit hálózati mítoszok örökítik meg.

bodoky [at] caesar [dot] elte [dot] hu

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.