Felnőttkorom legEbebb Ebe

  • Rút Ernõ
  • 1996. július 4.

Sport

Rút Ernő

Rút Ernő

Még csak egy nap telt el azóta az emberiség nagy közös retináján, a képernyőn, amelyen azóta ismét csend van, teszetosza közszereplők váltakoznak cserfes tekintetű bemondónőkkel és a monoszkóppal, a tévéshopok a fitness-cikkekről visszatértek kedves konyhai mindentudóikhoz; a képernyőn mintha még ott viharzanának a képek. Gascoigne gólja a skótok ellen, Poborsky labdájának íve, akárha volna holmi szövetséget elpecsételő giccses, ám hatásos szivárvány egy pogány rítus szerint, Vitor Baia feje felett, Seedorf vakondokkal cicázó pillantása a tizenegyese előtt, Amor kacéran, mit kacéran, már-már erotikusan megcsukló rohama a tizenegyese közben, Pearce proletárforradalmat előlegző rohama a tizenegyese után. És aztán persze

a vég képei,

ahogy visszazökken a világ a rendes kerékvágásába, az arany a németeké, ezúttal is, mint mindig. Győzőgép, gépgyőzelem. (No, nem mintha a németek nem érdemelték volna meg - lásd keretes -, de mégis.)

Ott kavarnak a hangok is, a magyar kommentátoroké, ha a bülbülmadárban van kappanváltozat, az lehet olyan. Ahogy az egyik nem tud mit kezdeni a mellette ülő Urbányi labdarúgóval, labdáit rendre elengedi maga mellett, mondja tovább a magáét, futballtörténelemként tálalt adathalmazról, rendületlenül. A másik patronjai, ahogy kéremszépenezik, hogy olyan közvetlen legyen, mint az a szabadnapos munkanélküli, aki mellettünk könyököl a kocsmapulton. És amit mondanak, ahogy egymást túllihegve gazsulálnak a németeknek, akik, ha tudnának róla egyáltalán, biztos nem várnák el ezt a Magyar Televíziótól. Csak, úgy látszik, őket így tanították, hogy mindig van valahol egy nagyhatalom, és azt szolgálni kéjszámba megy az alattvaló számára, de legalábbis benne van a tévések eszemeszében. Persze biztosan a kommentátoroknak van igazuk, valaki előbb vagy utóbb megveszi a TV 2-t, és az a vevő feltehetően Németországból jön majd - lapzártakor az MTM Kommunikáció mellett a Feldafinger Schmockerei neve keringett köz- s magánszájon -, és akkor ők a múltjukra hivatkozhatnak a nagy racionalizáláskor, hacsak a vevő úgy nem dönt, hogy hazaviszi az egész TV 2-t a telkire, felállítja rajta, hadd irigykedjenek a szomszédok. Persze lehet, hogy kommentálni kéne megtanulniuk inkább, adatok döcögős és rosszkori felolvasása helyett nézni azt a kurva meccset, és legalább úgy tenni, mint akik tudják, miről van szó, és örömükre van a látvány. Egyébként nagyjából ugyanez mondható el a közvetítések adásrendezőiről. Amit műveltek, az erkölcsileg ahhoz volt hasonló, mintha valaki óvodákba lopakodna be, és csendespihenő alatt kiinná a kancsókból a gyerekek kakaóját. Ha csak tehették, partjelzők és biztonsági segéderők terebélyes hátsó fertályát ismertették, részrehajlás nélkül, az angol meccseken is. Élesebb támadások idején gyakran és szívesen kalandoztak el a lelátókra, el-elidőzve koreai turistákon, német jópofikon, cseh skinheadeken, máltai sólymokon, török ki tudja, kiken; de mindig szociostrukturálisan, ha nagyon jobbkarlengettek valakik, sürgősen színes bőrű nézők után néztek, odalent közben gól lett. Meglehet, sikerült egy csapat krikettrajongónak összegyűlnie az adások körül. Esetleg Angliában is folyik a tömeges tévéprivatizálások egyik mellékszála, az, hogy megfelelő rámenősség révén bárkiből lehet médiatényező ideig-óráig.

Tönkre azonban még ők sem tudták tenni ezt az EB-t, ahol végre, nagyon hosszú idő óta először, eszelősen jó foci volt, főleg a vége felé. Az első fordulóban még döcögött a dolog, talán azért, mert

 

a bírók megint,

ahogy a VB-n is, mindent megtettek, nehogy kialakuljon már valami focira emlékeztető dolog. Gyakran tűnt egyfajta sajátos, talán posztmodern felfogású operett-előadásnak, ahogy a húsztagú tánckar körültáncikálja a csáboslilába és vadvinilfeketébe öltözött bonvivánt, kinézésre Honthy Hannácska unokaöccsét Répcelakról, aki cseresznyeajkai közt hetykén odatűzött, hercig kis fütyülőjével trillázik, mint tavaszi mező felett a párzó csalogány. Jujj, ezek a labdarúgók, milllyen duchvák, csilingelt fel a lelkükben egy hang. Talán. Lehet, hogy nem így volt, de a világbajnokság óta a szívünkbe költözött Leif Sundellnél azért egy filézett sügér többet tud a fociról. És volt még egy-két kirívó homály, fedje a nevüket feledés.

De mégis. Ahogy egy portugál támadás felháromszögezi magát, ahogy Van Der Sar vetődik, ahogy Sammer mackósan irányít, az olyan, amiért - na jó, egyebek mellett - érdemes élni.

 

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.