Lehet sírni, de csak az első alkalommal. Elsőre is csak akkor jön be, ha a hímnemű még kezdő a verésben, nincs felvértezve az ilyesmi ellen, elhiszi, hogy most nekünk fáj. Hozzuk fel az esetet, amikor az istennek se akarja megvenni a ruhát, amit kinéztünk magunknak, pedig milyen kurva jól állna nekünk, amikor első randevúnkra megyünk azzal az izgalmas hímszagúval a szomszédból.
Vagy észhez tér, vagy tényleg elhúz. Ez utóbbi a jobb, a probléma végleges megoldása, de ritkán jön be, az észhez térés általában időleges. Ha a passzivitást választjuk, burkolózzunk méltóságteljes-fájdalmas hallgatásba, ne válaszoljunk semmilyen kérdésére, gonoszkodó megjegyzéseire csak halvány mosoly játsszon ajkunk szegletében, az ágyban pedig húzódjunk tőle minél messzebb. Ilyenkor tilos kefélni, viszont kifejezetten kívánatos kopogtatás nélkül többször benyitni a fürdőszobába, bármilyen apróság miatt, tekintet nélkül arra, mit csinál éppen a kádban. Kifelé érdemes jól bebaszni az ajtót.
Ha véletlenül jogos lenne az arculcsapás, ami sajnos előfordul, boruljunk a nyakába, arra úgysem számít, és bőven megéri az édes kibékülés ezt a nemes gesztust. Ha ennél büszkébbek vagyunk, akkor próbálkozzunk a fentiekkel, szem előtt tartva, hogy ha nem teljesen hülye, nem dől be. Jobb, ha felkészülünk a hosszú küzdelemre. Kell egy ismerős lakatos, aki akár az éjszaka kellős közepén is hajlandó zárat cserélni. Az se baj, ha egyébként otthon veri asszonyát, az ilyen tutira megvédi a másét, mert lelke mélyén egy valódi gentleman. Az igazi megoldást ez esetben úgyis csak egy másik nő hozza majd el, foglaljuk imánkba a nevét, és szurkoljunk, hátha neki sikerül.
Nem fog.
