Ebben a közegben kell tehát az indiai droghelyzetről beszélnünk: egy mesterséges, provokált szituációról van szó, ami mindenképp a jelenlegi hatalmi viszonyokat erősíti, és amely több célt szolgál.
Indiában drog alatt elsősorban cannabisféléket értenek. Szerepe azonban eltér a nyugati országokban bevettől, mivel egészen más közegben és más céllal jelenik meg. A nyugati országokban nem legalizált a szer, elsősorban az illegális kereskedelemben kapható, a kriminalizmus szférájához tartozik. Annak ellenére, hogy a cannabiskereskedelem a legjelentősebb üzleti vállalkozások egyike Európában - egy 1991-es adat szerint összforgalma 7,5 milliárd dollár (háromszorosa a heroinnak és mintegy egymilliárddal több a kokainnál).
India nem vesz részt a nemzetközi drogkereskedelemben. Azt most hagyjuk, hogy Nyugaton miért került a tiltott drogok listájára a cannabis - ennek megvannak a maga politikai, gazdasági, pszichológiai okai -, de érdekes elgondolkodni azon, hogy a nyugati mintát követve (politikai okokból) az indiai kormány is hozott egy rendelkezést, amely szerint a cannabisszármazékok illegálisak. Ennek ellenére senki nem értelmezi a kendert kábítószernek. Ez a rendelkezés nem tud érvényre jutni, hiszen India
évezredes
hagyományokkal
rendelkezik, amelynek a cannabis ugyanolyan része, mint az, hogy a bal kezükkel törlik a feneküket, és nem papírral. Mivel nincs hatalom, amely végrehajtaná a törvényeket, s ha lenne, sem szállhatna szembe a több ezer éves hasis- és marihuánakultúrával, nyugodtan mondhatjuk, hogy Indiában teljesen szabad, elfogadott és használt szer mindenféle cannabisszármazék.
Az indiai kender története nagyon régre nyúlik vissza, sokrétű felhasználását már évezredekkel ezelőtt felfedezték. A legősibb idevonatkozó irat i. e. 2727-ből Sheng Nung kínai császár feljegyzéseiből való, aki osztályozta és gyógyhatásainak megfelelően leírta a cannabist is.
Indiában való elterjedésének magyarázata elsősorban az iszlám vallásban kereshető: ez vált - a növény pszichedelikus tulajdonságai révén - a tiltott alkoholt helyettesítő élvezeti szerré. Érdekes megfigyelni azt is, hogy az alkohol nem is terjedt el, nem beszerezhető, csakis városokban, és ott is aránytalanul drágán - a kenderszármazékok árának többszöröséért. A cannabis azonban mindenhol jelen van.
A kenderfogyasztás elsősorban, de nem kizárólag, a muzulmán lakosság körében terjedt el. Az iszlám területeken (elsősorban Északnyugat-Indiában) a hasis elengedhetetlen része az életnek, fontos szocializációs bázis: esténként vagy napközben a férfiak összegyűlnek a vízipipa körül. Egyébként is ez a legjelentősebb kendertermesztő terület, mivel a Himalája aljában olyan különleges éghajlati övezet alakult ki, ahol a monszun idején rengeteg a csapadék, és így meleg, párás, szinte üvegházi környezet jön létre, ami rendkívül kedvező a kendernek.
A cannabiskereskedelem
csakis belföldi szinten számottevő. A külföldiek által vásárolt kender mennyisége elenyésző részét képezi a kereskedelemből származó profitnak. A belföldi kereskedelem másik oka, hogy mivel az indiai maffia nem tud kitörni a külső piacra más konkurens országok miatt, a belföldi piacot használja fel, ami mellesleg lényegesen nagyobb, mint az európai.
A cannabisfogyasztás alatt inkább hasisfogyasztást kell érteni, hiszen olyan mennyiségű kenderről van szó, hogy a leveleket, a marihuánát, senki nem fogyasztja, csakis a virágokból készített hasist. Nem lehet tudni, hogy a nyugati hatásra alakult-e ki, vagy régebbi gyökerekből táplálkozik, de meglepően gazdag az a kultúra, ahogy a különböző kenderszármazékokat forgalmazzák: süteményként (has-cake), joghurtba keverve (bang-lassi), elfüstölve (smoke) vagy sajtolva (hasis, dope, top stb.), vízipipában, pipában, cigarettába csavarva, vagy csak lenyelik. A cannabisszármazékok fogyasztása mellett meg kell még említeni az ópiumfogyasztást is, amely kizárólag két indiai területre korlátozódik: Benáreszre és Kalkuttára. Ide Thaiföldről hozzák be a különböző sajtolt opiátokat, amelyekből ópiumot vagy rossz minőségű heroint állítanak elő. Ezeket csak szűk körben forgalmazzák, mivel meglehetősen drágák, és így szinte csak külföldiek számára elérhetők. Ez kifejezetten állami monopólium, Benáreszben például "állami" boltokban árulják "nyugtával", amely állítólag a rendőrség felé igazolja a "legalizált" tranzakciót.
A hindu kasztok
közül elsősorban a sadhukra jellemző tevékenység a cannabisfogyasztás, akik meditációs gyakorlataik előtt hasist fogyasztanak - elsősorban Benáreszben, mielőtt elmerülnének a halottégetők lángjainak látványában. Érdekes megfigyelni, hogy szinte kizárólag a fiatalabb, mondhatnánk, kezdő, tapasztalatlan sadhuk fogyasztanak hasist, az öregebbek szinte sosem. Mivel ők független szellemi utat járó férfiak, a hindu ortodoxia puritán előírásai rájuk nem vonatkoznak. Ezenkívül létezik egy külön kaszt, a "hasisevők", ők elsősorban koldusok; meztelen, sötét bőrű emberek, egy szál ágyékkötőben, csoportosan járják a városokat, nem keverednek a helyi lakossággal. Szinte minden városban megtalálhatók, és a többi árussal ellentétben nem próbálnak meg eladni semmilyen cannabisfélét, azonban szívesen megkínálják az embert.
Indiában jelentős a drogturizmus, főleg Európából, Ausztráliából és Észak-Amerikából érkeznek sokan vásárlási céllal.
A hippiknek köszönhető
az a mindmáig ható tendencia, hogy nagyon sok ember úgy indul neki Indiának, hogy ott valamiféle lelki megbékélést vagy szellemi revelációt talál - erre rengeteg ashram létezik -, s ez gyakran összefolyik a kenderhez fűzött reményekkel is. Sok olyan központ alakult ki, ahol kizárólag a lelki és kábítószeres élmények furcsa együttese létezik: Goa, Pushkar, Kovalam, Dharamsala, Manali, Hampi, Puri és Mahabalipuram. Ezek mind érdekes, szép helyek (Goa például idillikus trópusi tengerpart, Manali gyönyörű himalájai táj, termálvizes fürdőkkel), és kapcsolódik hozzájuk valamilyen vallási központ. Megfelelő mennyiségű drog is van persze, viszonylag olcsón.
Érdekes azonban megfigyelni, hogy a drogtúrát járók jelentős százaléka izraeli állampolgár. Amikor a fiatalok leszerelnek az izraeli hadseregből, a kapott nagyobb összegű végkielégítésből (két-háromezer dollár) eljönnek lazítani, s ennyi pénzből akár évekig is maradhatnak. Az ilyen jellegű turizmus oly jelentős méreteket öltött, hogy például Manaliban egyes kis kávézókban héber nyelvű étlapok vannak. További csalogató tényező az is, hogy az ilyen helyeken rendszeres, nagy méretű acid-partykat rendeznek, általában teliholdkor. Ezeken a full Moon Partykon, gyakran előkerülnek az európaiak által behozott kábítószerek, az LSD és más hallucinogének.
Olyan helyeken, mint például Goa, kialakult egy réteg, amely annyira belefeledkezett az olcsó kábítószer világába, hogy gyakorlatilag Indiában rekedt. Számtalan nyugati emberrel lehet találkozni, aki 10-20-30 éve Indiában él, és már levetkőzte minden nyugati vonását: indiaivá vált - megtanult egy-két nyelvet, és kétévente
eladja az útlevelét,
hogy pénzhez jusson, majd a követségen próbál újat szerezni. Elsősorban belőlük alakul ki az a dealerhálózat, amely a belföldi drogkereskedelem nagy részét bonyolítja, hiszen az ott rekedt nyugatiaknak volt elég pénzük, hogy egy ilyen vállalkozásba belekezdjenek.
Míg az indiaiak habitusjelleggel, egy tág, kialakult szokásrendszeren keresztül használják a cannabist - amely semmilyen szinten nem tekinthető kábítószerezésnek -, addig a nyugatiak nagy mennyiségű kábítószert fogyasztanak, teljes rendszertelenséggel. Az indiaiak estéként, szinte kizárólag társaságban, fogyasztanak drogokat; kisebb csoportokban, kávéházakban, útszélen, vízparton, fák alatt, Kasmírban az úszó házaikban vagy a hegyi kunyhókban ülik körbe a vízipipát, a nyugatiak ezzel szemben általában egyedül és folyamatosan fogyasztanak drogokat. Következésképp mindig vesznek is, így kétpercenként lerohanják az embert az árusok: Everything possible! Something?, Good Manali?
Az indiai drogfogyasztás egy jól kitaposott kulturális keretbe beágyazódott hagyomány. Ezzel ellentétben a nyugati utazó ott ragadhat évekre, elveszve India kaotikus varázsában: vagy valami vallási őrület alanya lesz, vagy a kábítószer miatt ragad ott, vagy egyszerűen elfeledkezik saját emberi korlátairól - lesoványodik, lebetegedik, és meghal.
Tarr Dániel
