Kick-box: Puszta, kéz és láb

  • Nyári Gábor
  • 1996. július 18.

Sport

A század eleji avantgárd megjelenése óta állandóan csökken az érdeklődés az emberi test iránt. Jelenkori művészetünk mindenekelőtt jelszerű, absztrakt, konstruktív, konceptuális és hideg. A művészetekben, de az élet egyéb területein is legfeljebb mint jelkép szerepel a test, és csak az esztétikai felhasználhatóság kontextusában tesz szert jelentőségre. Ezért mindazoknak, akik kulturális értelemben halhatatlanok akarnak maradni, gyűlöletes a halandó test hurcolása.
A század eleji avantgárd megjelenése óta állandóan csökken az érdeklődés az emberi test iránt. Jelenkori művészetünk mindenekelőtt jelszerű, absztrakt, konstruktív, konceptuális és hideg. A művészetekben, de az élet egyéb területein is legfeljebb mint jelkép szerepel a test, és csak az esztétikai felhasználhatóság kontextusában tesz szert jelentőségre. Ezért mindazoknak, akik kulturális értelemben halhatatlanok akarnak maradni, gyűlöletes a halandó test hurcolása.

Ha már nem tudnak túllépni rajta, legalább megpróbálják elfelejteni, de ezt követően a test, mint minden magára hagyott lény, illegalitásba vonul és habzó szájjal bosszút esküszik. Ekkor jelentkeznek az első problémák: súlygyarapodás, majd krónikus székrekedés.

És akkor arra gondolunk, edzeni kéne. Az első edzések rendszerint borzalmasak, testünk legváratlanabb pontjai görcsölnek be, illetve produkálnak kínzó izomlázat (nem vicc, nekem a szemhéjam fájt a legjobban, és valami olyan arckifejezést produkáltam, hogy baráti köröm egyes tagjai máig emlegetik gúny és nevetség tárgyává téve fáradozásaimat).

Ha mindezeken túlestünk, és van kedvünk folytatni, akkor még nevetségesebb és megalázóbb megpróbáltatások alá vetnek minket, mivel egyes küzdősportok (kung-fu és módozatai, thai-chi chuat stb.) - szemben mondjuk az általam kultivált kick-boxszal - rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a katákra, vagyis a formagyakorlatokra. Ezek leutánzása és követése megközelítőleg olyan feladat, mintha álmunkban alámerülvén a spiritualitásba teleportálnának minket, és egy

Gyagilev-balett kellős közepébe pottyannánk

Ezért, ha tehetjük, sürgősen nyargaljunk át a kemény, kifejezetten harci célokat szolgáló északi stílusokhoz (kick-box, taekwon-do, kempo), ha nem harmonikus életvitelre, hanem megbízható segítségre vágyunk a bajban. A kick-box a legmegfelelőbb erre a célra, mivel az összes létező harcművészeti ágból gyúrták össze, ezek közül is leginkább a shotokan karatéból, a normál angol ökölvívásból, a taekwon-dóból és a thai-boxból, leegyszerűsítvén ezek felesleges formuláit. Megtartották a karate-do hierarchikus rendszerét, és ugyanúgy vizsgákhoz kötik a különböző színű övek viselését, 10 kyu a legalacsonyabb, egy kyu a legmagasabb fokozat. Ezt követik a mester-, vagyis danvizsgák. Ám ezt az egészet is csak akkor míveljük, ha legalább fele részben - persze csak recesszíve - antiszociális állatok vagyunk, mert különben nem merülhetnénk el a karate legigazibb és persze méltatlanul elhallgatott örömforrásába,

az ellenfél rugdosása okozta örömbe

Ez utóbbi persze a legnehezebb pillanat: az első küzdelem. Ám mit tesz az ember csodálatos adaptív képessége, a legtöbb kezdő az első bénázást követően oroszlánként veti bele magát a küzdelmekbe hangos lihegéseket és az akciófilmekben megszokott hangeffektusokat hallatva. Erről én a mai napig sem tudtam leszokni, de olyan csúnyán is nézek, mint Tong-Po az arénában, mikor Van Damme az első ura-mavasigeriket nyomta a tarkójára. A kezdőt persze kiütik. Mindig kiütik, de ez egyáltalán nem zavarja, tisztelettel vegyes félelemmel tekint mesterére és a sportot 10-15 éve művelő 1-2 kyus társaira, edzés után pedig titokban megérinti barna vagy vörös öveiket. Miután hazafelé megvette az összes kick-boxszal foglalkozó sajtóterméket és könyvet (útját meggörbített közlekedési táblák és derékba tört macskák jelzik), fehér övére hajolva meditál. Az első három hónap túlélése a legfontosabb, utána már könnyen jön minden, önbizalmunk hirtelen megnő, és egyre nagyobb távlatok lebegnek szemeink előtt: a porban vinnyogó Hugyetz Lajos és három segédje vagy esetleg az, hogy nem ártana, ha a következő Mortal Kombat figuráit rólunk mintáznák. A kick-box még számos más előnnyel is szolgál a puha, déli stílusokkal szemben: nem kell transzcendens baromságokba alámerülni, rengeteg a küzdelem, sohasem folyik vér, angol-japán a vezényleti nyelv, és az egész

ruha alatt is hordható,

szemben a machetével vagy a vadászpuskával. De mit sem számít az erő és a kitartás, ha nem vagyunk elég nyújtottak, hisz a rúgások mindegyikéhez legalább az kell, hogy a portörlőt a lábujjaink közé fogva letakarítsuk a szagelszívó tetejét. Ha ez elsőre nem sikerül, akkor következik a nyújtás: a fal mellé állítva egy kedves, guggoló sporttársunk vállára rakjuk kinyújtott lábunkat, aki ezt követően szép lassan felemelkedik. Ilyenkor hasonló hangokat hallatunk, mint a küzdelem során, aztán hirtelen minden elcsendesedik, szétfoszlik bennünk a vadállat képe, akik mi lettünk volna egykoron.

Nyári Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.