"Levegőt venni jó!"

  • Rút Ernõ
  • 1996. július 25.

Sport

Ezt Knézy sportriporter mondta az olimpiai megnyitóünnepség apropójából, és - mint mindig - ezúttal is neki volt igaza. Bár persze megfulladni se rossz.

197 ország színe-virága még akkor is fárasztó látvány, ha az ember nem próbálja meg elképzelni, hogy - ha ez az elit - milyen lehet a köz- és istenadta nép; hanem csak nézi, ahogy özönlenek, a szervezők jóvoltából, egy lépcsőn lefelé. Ami azt eredményezi, hogy az embernek az az amúgy is nyúlfarknyi méltósága néhány lépcsőfokkal mindig előtte bukdácsol. Odalent jól összekeverednek a nemzetek, afféle színes forgataggá, amelyben már az sem számít, hogy a kínai küldöttség láthatóan aktívaértekezletekhez szokott vezérürüjét úgy kellett lebeszélniük a beosztottaknak a tapsolásról, hogy egy finoman őszülő halántékú olasz gentleman, pónemre minimum a jachtcsapat szakvezetője, úgy taszajtotta félre az előtte pipiskedő kolleginát, hogy az csak úgy nyekkent; a lényeg a színes forgatag, amelyben mongol folkancúg szorong a szűkre szabott új-zélandi mellényzsebben. Neointernacionalizmus és etnotoleranc jegyesek, minden külön értesítés helyett.

Illetve sajnos épp ellenkezőleg. A magam részéről országomat egy Knézy Jenőért, továbbá nem csekély azoknak az íróknak a száma, akik az aranyfogukat odaadnák egy-egy Knézy Jenő-fordulatért, az olyanokért, hogy "a bábukat a kezükkel és a lábukkal mozgatják a művészek. Nem kis teljesítmény." Megtudhattuk továbbá, hogy Andorra államformája a parlamentáris társfejedelemség, hogy Clinton nagy emberi mivolta a mozdulatain is látszik, hallhattunk még vallási misékről, továbbá a fekete emberek afrikai eredetéről is esett szó.

Mindez persze nem homályosíthatta el a kezdőünnepség fényét, amelyhez fogható idáig minden bizonnyal alig akadhatott a világtörténelemben, talán az lehetett volna hasonló, ha Néró Róma helyett Karcagot gyújtja fel, de erről már lemaradtunk. Akira Kurosawa, szegény, az ő vacak kis zászlós futárjaival és gyalogsági szamurájaival a Ranból vagy a Kagemushából, ülhetett szégyenkezve a képernyő előtt: mezzoszoprán hátából nem állt ki ennyi törülköző a Christoph Willibald Gluck neve által fémjelzett operatörténeti fordulat óta. Ez a megnyitó egyébként is háttérbe szorított mindent, ami a giccs műfajában eddig történt. És nemcsak Kurosawa, de az észak-koreai koreográfusok, azok, akik olyan hercig kis élőképekkel tudták felejthetetlenné varázsolni hazájuk jelentősebb ünnepeit, azok is jobban teszik, ha összeszedik magukat: amit az atlantai úttörők és kisdobosok ezen az estén produkáltak, az a közismerten visszafogott Kim Dzsong Il ajkára is a pedofília bölcs mosolyát csalta volna. És akkor még nem esett szó a Fékon-hálóingbe burkolt háromszáz tagú angyalkórusról és Gladys Knight művésznőről, aki úgyszólván pinából vezette elő a Georgia on my Mind című nótát, de úgy, hogy genitália nem maradt szárazon a művelt világban.

Az elkerülhetetlen könnyekről ezúttal Muhammad Ali gondoskodott. Hiába, az amerikaiak ehhez is értenek. Egyébként meg kár, hogy vége, már az elején, innen kezdve már csak loncsos sportolók nyomulását követhetjük a nyakba akaszthatós plecsnik birtoklásáért, amelyek láttán majd olyan csúnyán húzza a száját az eljövendő korok zálogházi becsüse.

Rút Ernő

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.