Szombat hajnali fél ötkor az "Irdatlan" elnevezésű vitorlás parányi kabinjában ébredek egy mobiltelefon, egy laptop és Hadley Kincade fotóművésznő társaságában, pedig nem emlékszem, hogy visszadobtam volna az aranyhalat. A kormányrúdnál Ernest Hemingway spanyol mozgalmi dalokat énekel, a felkelő nap sugarai gellert kapnak a napszemüvegemen, a hullámok tajtot vetnek, egészséges félszéllel haladunk, hogy elfoglaljuk jól megérdemelt helyünket az idei Balaton-átúszást biztosító lélekvesztők kötelékében.
A boglári kikötőben
teljes a zűrzavar, ami a nap folyamán csak fokozódik. A szervezők egymást próbálják leugatni mobiltelefonon és CB-rádión, az egész Balatonról idecsődített flotta kikötőhely után kutat, aztán feladja, és spontán felsorakozik az átúszás vonalát jelző óriásbóják mentén. Az úszók a mólón tipródnak arra várva, hogy a motorosok végre átvigyék őket Révfülöpre, aztán jól visszaússzanak, ráadásul még nevezési díjat is fizettek mindezért. Az első turnust kilenc óra körül indítják, tíz úszót percenként, a táv 5200 méter, a víz az elmúlt napok zord időjárásának következtében csupán 20 fokos, ráadásul hullámzik is.
Kint a korridoron jó a hangulat, mindenki ezer éve ismer mindenkit, kicsi a Balaton. A szervezők motorcsónakokon száguldoznak föl s alá, zsákszámra osztják a szív alakú tablettába préselt glükózt, és a hullámokat méricskélik, hogy akkor most mehet vagy nem mehet. Délelőtt tíz óra magasságában eláll a szél, nemsokára megjelennek az első arcok a vízben,
elszánt tekintetek
az úszószemüvegek mögött. Az "Irdatlan" lepasszol minket a "Napsugár"-nak (a "Hobó" és a "Kékszakáll" sírva menekült), mert az katamarán, és több rajta a hely a kibiceknek, hiába magyarázom az eméklapot lobogtatva, hogy magam is átúsztam ugyanitt öt évvel ezelőtt. Hajónkat hamarosan ellepik az elkékült szájú, egész testükben reszkető sportemberek, bőrük zsíros krémektől fénylik, ezzel kenik magukat a hőveszteség ellen, de a termodinamika törvényei kegyetlenek. Van, aki csak pihen egy fél órát, és úszik tovább, van, akit motorosok visznek ki a partra, de a hely egyre kevesebb, angolosan távozunk a Sárkány Kft. borosrekeszekkel megpakolt motorosán, ahol a legénység reggel óta fröccsözik.
A parton relaxálunk egy kicsit, reggel hideg volt, most meg izzasztó meleg, soha sincs jó idő, mégsem esik az eső. A célzónában a számítógéprendszer az első három beérkezés után felmondta a szolgálatot, így hiába kapott minden versenyző vonalkódos karszalagot. Szerencsére a rajtszámokat a hátakra is felírták vízálló tintával, és valaki hozott stopperórát, így nem vesztünk el egy értékes adatot sem. A leggyorsabb férfinak Schrantz Zsolt bizonyult 1 óra 1 perccel, míg Kasparik Edit 1 óra 12 perc alatt teljesített, hiába, a nőknek mindig tovább tart eljutni a csúcsra. A 4024 résztvevőből (egynegyede nő, a rossz idő miatt kicsit kevesebben indultak, mint tavaly) körülbelül háromszázan adták fel, a többi megúszta, volt, aki háromszor vitette vissza magát a starthoz.
Délutánra a parton eluralkodik a
fesztiválhangulat,
kretén bemondók, hőlégballonok, helikopterek, Baja Feri sorsol, öreg rockzenészek a színpadon. Az úszók a laptop láttán tömegesen megrohamoznak vonalkódjaikat lobogtatva, hogy a parton nem tudták megmondani, mennyi idő alatt. Egy darabig magyarázkodom, hogy én nem is azért, persze egy szavamat sem hiszik, az eredményüket lökjem nekik, ne a süket dumát. Feladom, rögtönzök nekik részidőket. A tévé közben az átúszás helyett az úgynevezett amatőr sport legnagyobb ünnepét, az atlantai olimpia megnyitóját nyomatja, pedig azok az úszónők már simán kiverhetnék, esetleg gyereket csinálhatnának férfi sporttársaik helyett, akik viszont már nem nagyon. Száz évvel ezelőtt az első olimpián egy görög kecskepásztor nyerte a maratonit, és - talán a változatosság kedvéért - egy tehenet vásárolt a díjból, itt pólókat osztogatnak, és önbizalmat meg meleg teát. Szőlőcukor a léleknek, mondom a fotósnak, és elhúzunk haza.
- bodoky -
Köszönjük Homoki Mihály és a Port Lacaj Vitorlásklub (Fonyód) segítségét.
