Talán így volt

  • - bi -
  • 1996. július 4.

Sport

Talán először lehetett jó lelkiismerettel szurkolni a német válogatottnak.

Az ember persze azzal a hiú reménnyel ül le minden futballebéhez, amellyel minden futballvébéhez is, hogy tudniillik a sors most már tényleg igazságot fog szolgáltatni, s végre eljövel a futball ünnepe az angol-skót álomdöntő képiben (azt a gyönyörűséget pedig már elképzelni sem lehet, hogy minderre egy skót-északír és egy angol-ír elődöntő után kerül sor). Ez még akkor is így van, ha - mint az elmúlt hetekben - bizonyos objektív okok miatt nehéz szívvel tesszük ezt, tisztességes ember ugyanis hazai csapatért ab ovo nem szorít; lásd angol-spanyol, ami éppen azért volt elviselhetetlen, mert hát, ugye, az angolok!; s szeretteinkkel szemben a mérce, pláne ha az erkölcsi (amely fogalomnak futball kapcsán igenis jogosultsága van), mindig magasabb, mert éppen ez mutatja érzelmünk komolyságát szeretetünk tárgya iránt.

Talán pontosan emiatt lehetett az életben először jó lelkiismerettel szurkolni a német válogatottnak. Ráadásul ebben az sem gátolt, hogy, alighanem szintén először az életben, nem volt a németek között egyetlen olyan, a legösztönösebb ellenszenvet rögvest kiváltó futballista sem, mint amilyen volt Schumacher, Hrubesch vagy Stielike. Legfeljebb Möller nyálassága kelthetett némi visszatetszést bennünk, ezt viszont megnyugtatóan kompenzálta Klinsmann, Ziege vagy a csúf Sammer alapvetően - és német futballistáktól egyáltalán nem megszokott - humanoid jellege. Igen, ezek a németek, s ez is először tűnt így, hús-vér emberek voltak, akiknek a meg nem alkuvó győzni akarása most valóban a játék lényegéből fakadt, s nem abból a kényszerképzetből, hogy nekik újra és újra le kell gyűrniük a világot ahhoz, hogy a németségnek a tragikus leglényege mindenkit megérinthessen, s hogy ily módon végre-valahára megértse valaki azt, amit pedig nem lehet, vagyis a németség leglényegét (mivel olyan nincs).

Kinőtték tehát, de ami a legfontosabb, Anglia jó ideig nem rendez semmit, s így a legközelebbi világversenyen fenntartások nélkül eshetünk ismét depresszióba, amikor úgy a nyolcaddöntő magasságában elhullanak majd a brit oroszlánok.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.