Ismét látták az alföldi fekete párducot – ezúttal Szolnokon

  • narancs.hu
  • 2022. január 9.

Élet + Mód

Sikerült róla videót készíteni. 

Újra felbukkant a fekete párduc, amit először Kiskunhalason, majd Kecskeméten láttak, ám a legfrissebb információk szerint Szolnok és Újszász közötti lakott területen kóborol – írja a Bors.

Egy szemtanúnak sikerült nagyjából 100 méteres távolságból felvételt készíteni róla, majd hívta az állatbefogókat. A tervek szerint amennyiben sikerül elfogni a nagymacskát, úgy a Fővárosi Állatkertbe fogják szállítani, ahol már készen állnak a befogadására. Az állatbefogók munkáját segíti az időjárás, ugyanis a havazásnak köszönhetően a párduc lábnyoma alapján könnyen a nyomára lehet bukkanni. 

A Telex megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot ahonnan azt válaszolták, hogy „2022. január 9-én bejelentés érkezett a rendőrségre. A helyszíni nyomok nem támasztják alá nagytestű ragadozó mozgását, de a bejelentés, és a rendelkezésre álló felvétel alapján a rendőrség vizsgálja a körülményeket.”

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk