Élet + Mód
Beszívni a természetet
Egyre többen indulnak hétvégenként teljesítménytúrázni. Megkönnyíti a dolgukat, hogy ma már több száz ilyen lehetőség közül lehet választani.
Szép enyészet
Fővárosi kirándulás alatt általában a Budai-hegyekben tett sétát, netán kamaraerdei kiruccanást értünk, pedig Pest határában is akad látnivaló. Irány Cinkota!
Gyalog érdemes
Magyarország legészakibb tája csupa ellentmondás: pazar lehetőségek és szívszorító állapotok. Olykor nagyképűnek tűnik, olykor reménytelennek. De a leggyakrabban: káprázatos.
Ilyen az aprónép
Az erdőt, mezőt járó turista a vadon élő állatok közül leginkább jól felismerhető emlősöket, madarakat szeretne látni, azonban nagy ívben kerülné a rá táplálékforrásként tekintő szúnyogokat és kullancsokat, illetve a legyeket és darazsakat. De ha a fentieket kivesszük a pakliból, még úgy is számos állatfaj rejtőzik a természetben. Némelyikük kifejezetten kerüli az embert, és erre meg is van minden oka. Ám nélkülük nem volna olyan az erdő, amilyen.
Védekező futball
Van egy csapat, ahol nem az számít, ki rúgja a legtöbb gólt, ahol nem lehet káromkodni, ahol együtt rúgja a bőrt cigány, menekült, hajléktalan vagy jómódú fiatal. Az Oltalom Sportegyesületben a fair playről és egymás elfogadásáról szól minden.
Felavatták Bud Spencer szobrát, amivel azért van jó pár minőségbeli probléma
Kocsis Máté beavatta a közönséget, hogy mitől szokta más színben látni a világot.
Az amerikai női fociválogatott kapusa azt állítja, Sepp Blatter megfogta a fenekét
A volt FIFA-elnök nevetségesnek nevezte a vádakat.
Kirúgott ELTE-dékán: „Vigyázni kell az apró gesztusokra is”
Mikonya György nem bocsátkozik részletekbe, nem akar még nagyobb felfordulást az egyetemen.
Louis C.K. elismerte, hogy kolléganői előtt maszturbált
Azt gondolta, rendben van a dolog, mert először kérdezett.
Lebontják a templomot, ahol 26 emberrel végzett az ámokfutó
Imádkozásra alkalmas kert lehet a helyén.
Virtuális sportnemzet lehet a magyar
Állami támogatást kap az e-sport, és még stadiont sem kell építeniük hozzá.