„Régen aktív szerhasználó voltam, emiatt kirúgtak a középiskolából is. A Belvárosi Tanodában találkoztam először azzal, hogy lehet szer nélkül is élni. Kilenc és fél éve vagyok tiszta, és ebben nagyon sokat segített a foci. A pályán szabad tudok lenni, lassan pedig megtanultam ezt az életemre is alkalmazni. Ráadásul feszültséglevezetésnek is nagyon jó, ki tudok kapcsolni, jól érzem magam. Ez a csapat más, mint a többi: tiszteljük és elfogadjuk a másikat, tudjuk, hogy mindenkinek van nehézség az életében, bátorítjuk egymást” – meséli élményeit a 31 éves Ari, aki egy éve focizik az Oltalom Sportegyesületben (OSE). Ott van a heti két edzésen, és az idén elutazhatott Oslóba is a hajléktalan-világbajnokságra. „Egy amatőr focicsapatban játszottam, amikor egy Fair Play kupán találkoztam az Oltalommal. Rögtön megtetszett, és el is kezdtem ide járni. Ez egy nagyon szuper csapat, nincs megkülönböztetés, egyenlő mindenki: a hajléktalan, a menekült, a cigány és a volt szerhasználó. Itt nevünk van, nem bélyegünk.” Arival és csapattársaival egy margitszigeti focipálya mellett beszélgettünk, ahol az OSE edzést tartott.
Fair play
Az Oltalom SE 2005 végén jött létre, amikor az Oltalom Karitatív Egyesület által működtetett menekültszállón és hajléktalanoknak fenntartott éjjeli menedékhelyen felmerült az igény a közös és rendszeres sportolásra. Kezdetben ingyenesen használható focipályákra, parkokba jártak, majd megalakult az egyesület, az első edző egy menekült fiú lett. A csapat 2006-ban már ott volt a fokvárosi hajléktalan-világbajnokságon. Néhány év múlva már a fiatalabb korosztályra fókuszált a klub, akiket a focival könnyebben meg lehet szólítani és huzamosabb időre be lehet vonni. Az egyesület 2016-os szakmai beszámolója szerint tavaly 470 alkalommal 820 órányi edzést tartottak 366 sportolónak. A legtöbben barátoktól, ismerősöktől hallanak a csapatról, és elvétve a karitatív egyesület hajléktalan- vagy menekültszállóján is; de toborzásokat is tartanak a munkatársak olyan helyeken, ahol a célcsoport tagjait a legkönnyebben elérik: javítóintézetekben, gyermekotthonokban, iskolákban. A 13 éves Dani például a barátai révén került a csapatba, három éve jár az edzésekre. „Nagyon jó a társaság, mindenki elfogadja a másikat” – mondja, és hozzáteszi, a foci a mindene, hároméves kora óta játszik és folytatja is a tanulás mellett. Szakács akar lenni.
Ottjártunkkor 15–20 fiatal vett részt az edzésen, fiúk-lányok vegyesen; külön tréningeznek, viszont együtt játszanak. Két edző van. Szikszay József az ifi és a felnőtt férficsapatot viszi. Először játékos és önkéntes edző volt, 2014 óta teljes állásban dolgozik az egyesületnél. Az edzéseken és a meccseken a fair play a legfontosabb: nincs káromkodás, nincs erőszak, ellenben ha a másik elesik, felsegítik. „Ezt 90 százalékban meg lehet oldani kommunikációval. Ha érzékelem, hogy valaki feszült, nem tud a másikat elfogadva játszani, leállítom az edzést, leültetem kicsit, megbeszélem vele a dolgokat. Elég gyorsan alkalmazkodnak, ha egyszer-egyszer miattuk áll az edzés, mert káromkodtak egyet, hamar kellemetlenül érzik magukat” – mondja az edző, aki szerint nagyon fontos, hogy az edzéseken olyan társadalmi rétegek találkozhatnak, akik másként sosem. „Ma is jött egy teljesen rendezett családi háttérrel rendelkező jómódú fiú. Azt mondta, hallott a csapatról és kipróbálná, mert az előző edzője megutáltatta vele a focit. Széles mosollyal köszönt el és azt mondta, jön legközelebb is. És együtt focizott például olyannal, aki szállón él.” Szikszay József más csapatoknál is dolgozik, ahol persze „eredménykényszer van, a gól a legfontosabb. Itt viszont sokkal hálásabbak a srácok, ha megtanítok nekik valamit. Ha egy meccsen megcsinálnak egy cselt, amit előtte hetekig gyakoroltunk az edzéseken, akkor kinéznek rám a pálya szélére, hogy láttam-e, és várják a visszaigazolást. Iszonyú büszkék tudnak lenni magukra. És ez többet ér, mint egy gól”.
Üveges Katalin idén január óta a lányokat edzi, előtte maga is a csapat tagja volt. Egy külföldi szereplés alkalmával felfedezte egy menedzser és elhívta Ausztriába játszani, ahol profi szinten űzte a focit. Majd Olaszországba került, 2016 végén pedig visszaköltözött Magyarországra. Jelenleg az OSE keretein belül egy leány-javítóintézetben tart edzést, vezeti az Oltalom női válogatottját, az NB2-ben futsaledző, az NB1-ben maga is futsalozik. „Az Oltalomban azt nézzük, milyen személyiségekből áll a csapat. Lehet, hogy technikailag nem mindenki annyira jó, de a társaság a lényeg. Nekem is megváltozott az értékrendem.” Rahmat és Zia Afganisztánból menekültek a háború elől Magyarországra: mindketten egy éve játszanak az Oltalomban. Szeretik, befogadó közegre találtak, ahol semmi sem kötelező, amikor van szabadidejük, akkor jönnek. Zia még tanul, Rahmat az általunk látogatott edzés előtt néhány nappal kapott munkát.
Bíró nincs
Tavaly 15 hazai és 14 nemzetközi tornán, 8 nemzetközi mobilitási programon vettek részt. 119 fővel, 62 napot utaztak, 13 országba jutottak el. A nemzetközi versenyek közül a hajléktalan-világbajnokság talán a legfontosabb, amelyen az Oltalom SE eddig tizenkétszer vett részt, 2016-ban hatodikok lettek. „Azokat visszük ezekre a nyári tornákra, akik rendszeresen járnak az edzésekre, aktívak, lelkesek. Örök élmény az ilyen, hiszen világot látunk, a csapattagok közül a legtöbben nem engedhetik meg maguknak, hogy külföldre utazzanak, ekkor viszont 8-9 napot is kint tölthetnek” – meséli Szikszay József edző. Üveges Katalin hozzáteszi, egy ember csak egyszer vehet részt ilyen tornán; utána azért el-eltűnnek emberek a csapat környékéről. Egyébként is nagy a fluktuáció, sűrűn cserélődnek a játékosok.
Persze van, aki marad, és évek óta oszlopos tag. Mint a 39 éves Sándor, alias Jackson. Kilenc éve tűnt fel az Oltalomban, két-három hónap után elmaradt, de vissza-visszatért. Régóta kapcsolatban van az Oltalom Karitatív Egyesülettel is, a hajléktalanszállójukon lakott, miután kikerült a nevelőotthonból. Jelenleg alkalmi munkákból és a közfoglalkoztatásból tartja fent magát. Elköltözött egy másik szállóra, ahol fizetni kell ugyan, de csak négyen vannak egy szobában. „Norvégia nagy élmény volt, bár az első néhány nap folyamatosan kikaptunk, ilyenkor elég nehéz újra kiállni a pályára. De az edző meggyőzött minket: tegyük félre a kudarcokat, játsszunk újult erővel. Kellett ez a bátorítás, végül felálltunk és jobbak lettünk” – meséli Jackson, aki büszkén mondja, ő a vébé után továbbra is jár a csapatba, ezúttal nem adja fel. „Amikor kikerültem az intézetből, nagyon elhagytam magam. Az edzések azért is fontosak, mert kondiban tudom tartani magam. Már odafigyelek erre is.”
A nemzetközi tornák mellett az Oltalom itthon is szervez meccseket, ez az ún. Fair Play Football Roadshow. A már hatodik éve futó bajnokságsorozat lényege, hogy (az Oltalom SE mellett) a helyi önkormányzat, a rendőrség, tűzoltóság, egyéb hivatalos szervek amatőr csapatai vagy akár hajléktalanokból, cigányokból álló tizenegy játszik a football 3 nevű módszer alapján. Megegyeznek a szabályokban, aztán jön a meccs, majd közösen elemzik és eldöntik, kinek mennyi fair play pont jár. Bíró nincs, mediátorok figyelik az eseményeket. A gólok száma itt nem annyira lényeges, az év végi gálára azok mehetnek, akik a legtöbb fair play pontot gyűjtik. Ez az adott településen is segíthet az előítéletek lebontásában, például ha a rendőrök és a cigányok csapatai játszanak egymással, akik egyébként ilyen szituációban sosem találkoznának egymással.
Ez egy kapu
„Sok hátrányos helyzetű fiatal találkozott már szociális munkással, de valamiért rossz tapasztalataik voltak velük, ezért nem fordultak hozzájuk segítségért, amikor szükségük lett volna rá. A foci ebben is segít, mert ezzel el tudjuk őket érni. Az edzéseinken az edzők mellett van egy szociális munkás is, akivel a fiatalabbak megbeszélhetik az iskolai vagy családi problémáikat, az idősebbek pedig a lakhatási vagy munkával kapcsolatos gondjaikat” – meséli Balogi Anna szociológus, aki az egyesület nemzetközi projektekért felelős koordinátora.
A bizalom kiépítéséhez szükség van az állandó jelenlétre. „Ha valaki újonnan érkezik hozzánk, elmondom nekik, hogy ki vagyok én, miért vagyok itt, bátran beszélhet velem, titoktartási kötelezettségem van, ne féljen. A legtöbbet viszont az segít, hogy minden edzésen látnak, egy éve pedig én is tagja vagyok a csapatnak, a lányok kapusaként” – meséli Heni, az egyesület egyik szociális munkása. Pocsai Zsolttal ketten vannak, az edzések mellett a meccsekre, nemzetközi versenyekre is elkísérik a csapatot. Az iskolával és a fiatalok családjával is kapcsolatot tartanak, szükség esetén a családtagoknak is segítenek. „Időnként bekérjük az ellenőrzőket is, és ha romlik a tanulmányi eredmény, beszélünk az osztályfőnökkel, a szülőkkel. A kisebbek néha ezt cseszegetésnek veszik, de a foci tud annyira laza és kötetlen lenni, hogy kompenzálja ezt. Sokat utazunk együtt, olyankor együtt vagyunk napokat, ez is erősíti a köteléket, és egy idő után már maguk jönnek oda hozzánk, ha valami baj van” – teszi hozzá Zsolt. Szerinte a felnőttekkel könnyebb, ők sokszor maguk keresik meg a szociális munkásokat a problémáikkal, legyen szó lakhatásról, munkáról, egészségügyi problémáról. 2016-ban indult az egyéni álláskeresési tanácsadás, valamint a kezdő és haladó angoloktatás. Utóbbira sokan jelentkeznek, a külföldi tornákon szembesülnek azzal, mennyire fontos az idegen nyelv. Az álláskeresés teljesen személyre szabott, az álommunka és a vágyak felmérése után tervet készítenek a szükséges lépésekről. Volt, aki vidékről a fővárosba költözve szorult segítségre, vagy menekültszállóról kikerülve, esetleg feketemunkából a munkaerőpiacra kilépve.
Ari korábban szenvedélybetegekkel foglalkozott, aztán volt egy törés az életében, ami után azon is elgondolkozott, hogy hagyja a segítő szakmát és elmegy külföldre. „A foci miatt is maradtam itthon. Elkezdtem járni az álláskeresési tanácsadásokra, végül kiderült, hogy az Oltalom hajléktalanszállójára keresnek szociális munkást, úgyhogy jelentkeztem és felvettek. Január óta dolgozom ott, azóta tisztázódott a helyzetem és továbbléptem.” Jacksonnak is segítettek, talált munkát, de nem zárja ki azt sem, hogy a jövőben tanulni fog, őt is a másokon segítés érdekli. „Van, aki nem találja meg a helyét nálunk, és néhány alkalom után nem jön többet. Akinek az igazi versenyszellem kell, az keres másik csapatot. Akinek viszont valami más, az egyből megszereti az itteni légkört – mondja Szikszay József. – Amikor azért nem jönnek az edzésekre, mert munkát találtak és nem tudják összeegyeztetni vele a focit, az mégiscsak nagy öröm. Akkor elértük a célunkat.”
| Miből és mit? Bár az Oltalom SE szorosan összenőtt az Oltalom Karitatív Egyesülettel, utóbbitól anyagi támogatást nem kap, az irodát viszont az egyesület biztosítja. A csapat javarészt pályázati forrásból tartja fent magát. A FIFA Football for HOPE pályázata két évre biztosít stabilitást az egyesület működéséhez, ezenkívül az UEFA, az Erasmus+, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Nemzeti Együttműködési Alap és a főváros is támogatja a szervezetet. Ezekből fedezik az edzők, a szociális munkások bére mellett a sportruházat (mezek, kesztyűk, cipők) és a sporteszközök árát, a focipályák bérleti díját: a margitszigeti grund ingyenes, ám azt csak tavasztól őszig tudják igénybe venni. A tavaszi–nyári időszakban szombatonként a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, az őszi–téli szezonban szerdán és szombaton is a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirályi utcai épületében tartják a nyílt edzéseket, és ezekért fizetni kell, nem is keveset. A legnagyobb kiadási tétel az utazások költsége, mind a Fair Play Football Roadshow, mind a hajléktalan-világbajnokság esetében, ugyanis mindent (repülőjegy, szállás stb.) a sportegyesület áll. |
