Újra Bécs lett a világ legélhetőbb városa

Élet + Mód

A tavalyi első, Auckland viszont iszonyúan visszaesett.

Megint Bécs lett a világ legélhetőbb városa The Economist brit hetilap testvércége, az Economist Intelligence Unit (EIU) idei ranglistáján. A csúcstartó helyét tavaly az új-zélandi Auckland foglalta el, mivel az európai városokban a kontinens-szerte bevezetett pandémia miatti korlátozások folytán a ranglista készítői szerint jelentősen csökkent az életminőség.

Az osztrák főváros korábban évekig fej-fej mellett versenyzett Melbourne-nel az első helyért. 2018-ban és 2019-ben is Bécs állt az élen. A pandémia kitörése után Új-Zélandot földrajzi helyzete segítette abban, hogy lezárt határain belül megszüntesse a koronavírus-járványt, ami jelentősen hozzájárult az itt élők életminőségéhez

Mivel azonban a pandémiás korlátozások többségét a világ számos részén 2022 elején feloldották, Új-Zéland, Ausztrália és Kína városai 2022-ben ismét hátrébb csúsztak a rangsorban. A tavalyi első, Auckland most a 34. lett.

A jelentés szerint most az európai és kanadai "jól átoltott" városok uralják a listát: Bécset Koppenhága, Zürich, Calgary, Vancouver és Genf követi. Az első tízbe került még Frankfurt, Toronto, Amszterdam, Oszaka és Melbourne.

A ranglistát kialakító értékelési folyamatban fontos szempont a "stabilitás", ami megmagyarázza, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt Moszkva és Szentpétervár 15, illetve 13 helyet esett vissza a rangsorban. Kijevet a háború következtében idén nem tudták rangsorolni.

A világ legkevésbé élhető városa Damaszkusz lett, amelyet Lagos, Tripoli, Algír és Karacsi követ.

Az EIU 173 nagyváros életminőségét vizsgálta egy szempontrendszer alapján, melyek között a politikai és társadalmi stabilitás, a közbiztonság, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és a környezet, valamint az infrastruktúra is szerepel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.