Ezer fölé nőtt az afganisztáni földrengés áldozatainak száma

Katasztrófa

A mentés továbbra is nagy erőkkel folyik. Több mint 1500 sérültről tudnak.

Erős, 6,1-es magnitúdójú földrengést jelentettek szerdára virradóra az Afganisztán keleti részén lévő Paktika tartományból, az utóbbi két évtizedben ez volt Afganisztánban a legsúlyosabb földrengés.

Az országot irányító tálibok tájékoztatása szerint a túlélők utáni kutatás folytatódik, de még vannak holttestek is a romok alatt, és a sérültek száma is meghaladta az 1500-at. Mohamed Amin Huzajfa, a tartomány tájékoztatási hivatalának vezetője újságíróknak elmondta, hogy a mentés továbbra is nagy erőkkel folyik, de ezt egyebek között az éjszakai esőzés és a rossz telefonkapcsolat is nehezíti.

Helyszíni beszámolók szerint egyes területeken az emberek - munkaeszköz híján - kézzel próbálják eltávolítani a romokat, többen pedig arról számoltak be a sajtónak, hogy a földrengést földcsuszamlás is követte.

A szerda hajnalban bekövetkezett 5,9-es földmozgás középpontja a pakisztáni határ közelében fekvő Hoszt városától mintegy 50 kilométerre délnyugatra volt, 10 kilométer mélyen - közölte az amerikai földtani intézet. Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet szerint a földmozgás erőssége 6,1-es volt, és a rengéseket Pakisztánban és Indiában is érezték.

Több ország segítséget ajánlott fel, a dél-koreai kormány például egymillió dollárnyi humanitárius segítséget küld, a szomszédos Pakisztán segélyszállítmányokat küldött a katasztrófa sújtotta térségbe.

Afganisztánban gyakoriak a földrengések, elsősorban az eurázsiai és indiai tektonikus lemez találkozásánál fekvő Hindukus hegységben. 1998-ban mintegy 4500 ember halt meg Tahár tartományban egy 6,1-es erejű földrengésben, 2002-ben pedig ezernyolcszázan lelték halálukat egy 5,9-es erősségű rengésben az ország északi részében.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.