Kit mivel támadjunk? Kálmán C. György szerint

  • Kálmán C. György
  • 2014. november 10.

Első változat

Habony ruházata, a kormányszóvivő ifjúkori bolondozása – ezek volnának azok a pontok, amelyek miatt bírálni érdemes ezeket a kritikát jócskán kiérdemlő embereket?

Körbejárta az internetet az a fotó, amelyen „Habony Árpád” egy aznapi újsággal a kezében üldögél Washingtonban, szélesen mosolyog, hét ágra süt a nap, és a fényképen ábrázolt személy szemmel láthatóan igen élvezi, hogy vízuma van Amerikába. (Azért is látni annyi mosolygós embert arrafelé, mert lám, kaptak vízumot, odamehettek, aki meg nem kapott, az nincs is ott, értelemszerűen.) Az illető nevét azért tettem idézőjelbe, mert egyesek tudni vélik, hogy a kép alanya nem is járt ott, a fotómanipulációs eljárások száma végtelen – vannak, akik szerint aznap borús idő volt Washingtonban, mások szerint összevissza esnek az árnyékok, szóval: fér némi kétség a fotón szereplő személy identitásához.

Az viszont kétségtelen, hogy valahogyan fel van öltözve, és született egy kis írás, amely szerint nem épp a legelőnyösebben. A cikk szerzője halálbiztos ízléssel megmondja, hogy melyik ruhadarab nem illik – és miért – a másikhoz, melyik mit fejez ki, honnan való, és miért csúnya.

Na jó.

Van egy pár másik kép is, ezúttal „Kovács Zoltánról”, a kormány szóvivőjéről – ő azért kapja az idézőjelet, mert ugyan rengeteg Kovács Zoltán nevű ember él hazánkban, de közülük a nyilvánosság előtt, sőt a nyilvánossággal történő kommunikáció szférájában a legnevesebb nyilvánvalóan az ÉS főszerkesztője, a remek publicista; ha valaki később érkezik ugyanebbe a szférába, kötelessége volna valahogyan jeleznie, hogy nem azonos idősebb és (méltán) híresebb kollégájával. Egyszóval, a képeken egy felszabadultan bolondozó fiatalember látszik, aki azonos a jelenlegi kormányszóvivővel, mindenféle mókás jelmezekben, parókákkal, és bizonyára némi ital hatása alatt. Sok éve készült felvételek, amelyek alanyából valóban nehéz volna kinézni, hogy egyszer még a hazánkba akkreditált amerikai ügyvivővel bocsátkozik ádáz verbális tusakodásba. Ezen élcelődik az írás, szembesítve a mai elegáns és kimért fiatalembert az egykori bohém, még fiatalabb emberrel.

Na jó.

Elmondom, mi a bajom ezekkel.

Először is, egyáltalán nem hiszek az öltözködési szabályok igazságának örök mivoltában, megingathatatlan és kötelező erejében. Másodszor, még ha ezek ilyen törvények volnának is, nem kedvelem, ha bárkire ráolvassák őket. Harmadszor meg – tényleg ez volna a baj, akár csak a legkisebb is, a képen szereplő személlyel?

Az öltözködési „szabályok” agresszív számonkérése bárkivel szemben igencsak ellenszenves fogás. Kedvelt eszköze egyes publicistáknak a szvettert, kordzakót vagy tarisznyát (mint rég letűnt korok ruházati rekvizitumait) hangosan kiröhögni, most meg, úgy látszik, az haute couture-ön edzett szakember kifogásolja a zakóhoz felvett trikót, a túl széles gallért. Ki a fenét érdekel ez? Egyáltalán: ki érti? És ki tartja be ezeket a szabályokat? Sokan megisszuk a vörösbort teáscsészéből, a kávét műanyag pohárból, és hagymát hagymával eszünk, ha úgy alakul. Például mert nincs más. Vagy ez van kéznél. Vagy mert így szeretjük. Na és? Ki az, aki vitriolos gúnnyal és ellentmondást nem tűrően előírja, hogy ezt nem szabad? Je m'en fous, hogy tovább fitogtassam franciás műveltségemet.

És hogy valaki vidáman mulat, közben alkoholos tartalmú italokat fogyaszt, és furcsa ruhákat ölt egy jókedvű estén? Ez lenne a probléma azzal az emberrel, akit a képeken látunk? Inkább azt mondanám: bár most is így viselkedne, bár mindig ilyen játékos, mókázó fiatalember volna. Ugyan, miért is kellene múltjának ezt a részét a szemére vetni? Parókát is felvett – hát istenem, tőlem vehet most is, mindnyájunknak sokkal jobb volna.

false

 

Fotó: Facebook/Harrach Péter

Ezekkel (öltözködéssel, fiatalkori mulatozással) támadni valakit – bárkit – olcsó, túlságosan is egyszerű és a kritizálóra elég rossz fényt vető próbálkozás. Adnék én sokkal nehezebb feladatot. Az igazi kihívás az volna, hogy például Harrach Pétert jellemezzük néhány kíméletlenül kritikus sorban. Harrach makulátlanul öltözködik, visszafogott és elegáns. Nagy meglepetés volna, ha egyszer előkerülne róla egy fénykép, ahol – horribile dictu – szélesen mosolyog, esetleg nyilvánosság előtt megfogja törvényes hitvese kezét. Egyenesen sajtótörténeti szenzáció lenne egy ingujjas fotó.

Akkor nem is méltó a figyelemre?

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.