Van az a régi vicc, hogy hárman vizsgáznak, a nagyon protekciós, a közepesen protekciós és az, akinek semmi protekciója nincs. A nagyon protekcióstól azt kérdezi a vizsgáztató: – Meg tudná mondani, hogy körülbelül mikor kezdődött a második világháború? – Hát... valamikor a harmincas években? – Nagyszerű, ötös, mehet! – A másodiktól ezt kérdezi: – Egészen pontosan mikor kezdődött a második világháború? – 1939-ben. – Remek, ötös. – A harmadikhoz ezzel fordul: – Mikor kezdődött a második világháború, és hány áldozata volt összesen? – 1939. szeptember elsején, és 73 millió áldozata volt. – Hm. Jó. Sorolja!
Mindjárt kiderül, honnan jutott ez az eszembe.
Az amerikai követség „egyik beosztott diplomatája” – tehát nem az ügyvivő, hanem olyasvalaki, akinek még néven nevezhető rangja sincs – átadott egy kétoldalas dokumentumot a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, amelyet az államtitkár Magyar Levente „fecninek” (majd „papírnak”) nevezett, és kétségkívül sem fejléce nincs, sem dátuma, aláírva sincs. A két lap Magyar szerint „sem tartalmaz többet, mint amit eddig is tudtak, nincsenek benne hiteles, bizonyító erejű információk, amelyek alapján a magyar kormány meg tudná vizsgálni »az állítólagos korrupciós ügyeket«”.
| ||
A két oldal angolul íródott, és talán vannak még e hazában, akik az egyik legfontosabb közhivatal első vezetőjénél jobban tudnak angolul. (Hogy most a köztársasági elnököt ne is emlegessük.) A szöveg annak az időrendi összefoglalása, hogy a nagykövetség (képviselői útján) milyen ügyekben és kiknek hívta fel a figyelmét a korrupció veszélyeire, korrupciógyanús ügyekre, s hogy mi történt (semmi). Úgy tekinthető, mint egyfajta emlékeztető, olyan eseményekre, amelyeknek más – írásos – nyoma is van. Végtére is egy-egy komoly közhivatal egy nagykövetségi látogatásról ha már jegyzőkönyvet nem vesz is fel, valami feljegyzést ír. Mindezt, ami a két lapon szerepel, a magyar fél (vagyis a minisztérium) nagyon jól tudhatja, de hogy el ne felejtse, a követség emlékezteti rá – a biztonság kedvéért írásban. Hát persze hogy „semmivel nem tartalmaz többet, mint amit eddig is tudtak” – nehezen elképzelhető, hogy magas rangú közhivatalnokok tudtukon kívül találkoztak volna a nagykövetség tisztviselőivel.
A „fecni” („vagy „papír”) egyszerre udvarias és goromba. Udvarias annyiban, amennyiben az arra sokkal hivatottabb és hivatalból kötelezett személyek helyett összefoglalja, hányszor és mivel kapcsolatban figyelmeztették az „amerikaiak” (az Egyesült Államok, nagykövetsége útján) a magyar hatóságokat. És hogy ne szálljon el a szó, ezt írásba foglalják, a magyar fél helyett. Még az is udvariasságnak tekinthető, hogy nem jegyzéket küldenek (fejléccel, dátummal, aláírással, pecséttel), hiszen az túlságosan hivatalos, fenyegető volna. Ugyanez persze gorombaságként is felfogható: az értetlenkedő minisztériumot egy rövid és informális szövegre méltatják csak, odalöknek pár keresetlen szót, se köszönés, se meghajlás, semmi cicó.
Ami a szöveg tartalmát illeti, az teljesen világos. Szó sincs róla, hogy ne derülne ki, milyen ügyeket kifogásol az amerikai kormány. Hogy csak egyet emeljek ki: a botrányos trafikpályáztatások dolgát. Ez azért elég konkrét, nem? És mind, a többi is – áfacsalások, Horváth András vádjai – teljesen világos. Ezeknek kellene utánajárni. És ezekre figyelmeztette a követség a magyar hatóságokat. Aki ezt nem érti… az nem akarja érteni.
Nagyon könnyű, közkedvelt megoldás, és nehéz vele bármit is kezdeni. Már többször írtam arról (például itt), hogy miféle fegyver ez. Itt új elemmel bővül: a minisztérium nemcsak nem érti a szöveget, hanem „hiteles, bizonyító erejű információkat” kér számon.
Mit? Mi kellene? Hogy a trafikok elosztásának győzteseit egyenként sorolják fel? Hogy az áfacsalást bizonylatokkal és főkönyvi kivonatokkal igazolják? Az elkövetők személyi száma kellene? A szeme színe, mellbősége, anyja neve?
„Sorolja!”
