Levél Amerikába

  • Kálmán C. György
  • 2014. október 20.

Első változat

Az amerikaiak félreértenek bennünket. Nem ismerik a keleti nyitásból adódó új világrendet, az új és egyben ősi hagyományok erejét.

Kedves amerikai kormány, te, a nagy kulturális felsőbbrendűségi tudatodban elképesztően arrogáns és érzéketlen vagy, nem követed Magyarország gazdasági, szellemi és kulturális fejlődését, olyasmibe szólsz bele – első, felületes és csalóka benyomásaid alapján –, amik egyáltalán nem azok, amiknek te látod őket. Azt hiszed, hogy a más szokásokkal, neked ismeretlen hagyományokkal, tőled idegen habitussal rendelkező népeket, országokat kioktathatod, szankcionálhatod, csakhogy ez nem más, mint valamiféle képzeletbeli amerikai kultúrfölény fitogtatása, amivel a magyar emberek sosem békülhetnek ki, sőt határozottan visszautasítják.

Mert mi is történt.

Most már jó ideje hazánk a keleti nyitás politikájának elszánt híve, és a magyar emberek kétharmada felhatalmazást adott – csak ebben az évben immár harmadszor, de először négy esztendeje – arra, hogy unortodox módszereinkkel, az ősi keleti-magyar hagyományok felelevenítésével, új gondolkodással virágoztassuk fel az országot. Amiről a hanyatló nyugat talán még sosem hallott, de amit alig titkolt irigységgel figyel.

Így azután érthető, hogy amikor effendi Smith érdeklődni kezdett a só iránt, amit szerény bányámból munkatársaim napi kemény munkával termelnek ki, kicsit utánanéztem a családjának – tiszteletre méltó, derék família, az öreg Smith haddzs volt. És mire egy tavaszi estén a sátramhoz ért, a hátsó kertben már ott volt a kanca a kislányának, a kis Jaguar a fiának, egy közepes Lamborghini effendi Smithnek magának. Akkor éppen csak bekaptunk valamit, alig nyolc fogás volt, a szolgák gyorsan végeztek, aztán másnap reggeltől délutánig bepótoltuk, közben megbeszéltük az üzlet részleteit. Láttam, hogy az effendi megkívánta az egyik szolgálólányt, azonnal oda is adtam neki, aztán jól telepakoltattam a Lamborghinit szarvasgombával, kaviárral, ami éppen kézre esett, búcsúajándékként néhány aranytömböt is mellé tettem.

Így azután nem csoda, ha effendi Smith rendesen viszonozta a jóltartást, megértette, hogy keletre nyíló hazánk hagyományai szerint ez az üzletkötés része, és szégyenben maradna, ha kevesebbet nyújtana, mint én neki. Egy medencés villa, néhány luxusautó, balatoni vityilló a hegytetőn, nem erőltette meg magát azért a kis sóért. Mindenesetre az üzlet lebonyolódott a maga módján, kifizettem a NAV-ot is, mi tagadás, jól jártam.

És amit fontos ebből az egész történetből: ez nálunk így megy, ahogyan már évezredek óta tudják ezt tőlünk keletre, meg az egész arab világban: ajándékokat kell adni az üzletfélnek, vendégül látni és jóltartani, különben nincs bicinic. Mármost ezt korrupciónak, korrupciónak nevezni, a hagyományok, az egész kultúra semmibevétele, lenézése, megbélyegzése. Felháborító éppen egy olyan ország részéről, ahol a nőket kihívóan szemérmetlen öltözékben hagyják flangálni, két perc alatt isszák meg a kávét, nem átallanak disznót enni és a feleségeikről beszélgetni, pfuj.

Nemcsak arról van szó tehát, ahogyan nagyjaink mondani szokták, hogy „tiszteletet Magyarországnak!”, hanem hogy legalább ismerkedjenek meg a keleti gondolkodásmóddal, szokásrenddel, az ébredező új nemzet frissen kialakuló, de gyökereiben ősi hagyományaival. Az elsietett és igazságtalan ítélkezés még visszaüthet. Éljen a sokszínűség, a multikulturalizmus, a tradíciók szabad gyakorlása!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.