Első változat

A röhögésről

Egyvalami nagyon hiányzik az egyre szaporodó tüntetésekről. A szervezők és a szónokok valahogyan idegenkednek attól, amitől a nyilvánosság pedig egyáltalán nem – a gúnytól és a nevetéstől.
  • Kálmán C. György
  • 2015. január 3.

Hagyományos elnevezések

Vannak hagyományos elnevezések, amik a régmúlt emlékeit őrzik – holott ma már, jelen állapotukban, semmi nem indokolja őket. Újra lesz egy ilyen, hamarosan.
  • Kálmán C. György
  • 2014. december 23.

Kivonulás

Két ellenzéki politikus is megszólalt, s mindkettő arról győzhette meg a hallgatót, hogy jogos a kívánság: az ellenzék vonuljon ki a parlamentből.
  • Kálmán C. György
  • 2014. december 19.

Következtetés

A nagy elmék azzal szokták felhívni a figyelmet magukra, hogy meglepő, hihetetlen, nehezen érthető következtetéseket vonnak le. Mint Orbán.
  • Kálmán C. György
  • 2014. december 16.

Emóciók

Szeretet és gyűlölet – a legszélsőségesebb érzelmek emlegetése pár év után újra előkerült a Fidesz kommunikációjában.
  • Kálmán C. György
  • 2014. december 14.

Életforma

Ha a gyerek nem eszik reggel, az életforma kérdése – mondja Harrach Péter. Nyilván, ha a gyereknek 70 milliós lakása van, az is életforma – kinek ez, kinek az.
  • Kálmán C. György
  • 2014. december 5.

Költői képek

Amit szép és elvont költői képnek vélünk, annak esetleg nagyon is kézzelfogható, konkrét jelentése van – ezt szem előtt kell tartanunk, még Giró-Szász András esetében is.
  • Kálmán C. György
  • 2014. november 28.

Hiteles információk

Az amerikai nagykövetség egy munkatársa átadott egy két lapból álló szöveget a Külügyminisztériumnak – de ott nem tudják mire vélni. Nem értik, na.
  • Kálmán C. György
  • 2014. november 15.

Pénzkérdés

Egy névtelen, ám magas rangú kormányzati forrás szerint Obama elnök csakis megfelelő pénzért állította egy sorba Magyarországot és Egyiptomot. Új világmagyarázat született.
  • Kálmán C. György
  • 2014. október 31.

A jog uralma

Gyanúsítgatni, vizsgálódni, puszta vélelmek alapján, bizonyítékok nélkül? Hát hová jutottunk? Jogállamban élünk, semmi dolgunk holmi homályos vádakkal.
  • Kálmán C. György
  • 2014. október 26.

Levél Amerikába

Az amerikaiak félreértenek bennünket. Nem ismerik a keleti nyitásból adódó új világrendet, az új és egyben ősi hagyományok erejét.
  • Kálmán C. György
  • 2014. október 20.