Fekete Lyuk
Novák Katalin: A pozícióm sokaknak jelzi, ma Magyarországon semmi nem elérhetetlen egy nő számára
A köztársasági elnök karácsonyra árult el magáról sok-sok dolgot.
Várkonyi Bryan Adams felcsúti gázsijáról: Az ajándék árát nem illik firtatni
A kanadai zenész szerint a Mészáros Csoport a legnagyobb magyar magánvállalat, ezért érthető, ha más léptékű a buli a megszokottnál.
Az emberiség kihalását vizionálta Elon Musk
Elon Musk a világ egyik leggazdagabb embere egy olaszországi poltikai rendezvényen aggódott az emberiség sorsáért.
Schmidt Mária: Ideje visszafogadnunk Attilát és büszkének lenni rá
A nemzet ideológusa ezúttal amellett érvel, hogy magunkévá kéne tenni a hun identitást.
Toroczkai László: Novák Előd meg Toroczkai László a demokrácia őrei
A Mi Hazánk elnöke szerint a Fidesz szívatja őket azzal, hogy rendkívüli ülésen tárgyalja a párt két törvényjavaslatát.
Évet zár Rétvári, listázással és brüsszelezéssel
Felsorolja ám az összes magyar ellenzéki uniós képviselőt, akik úgymond felelősek a pedagógusbér-emelés elmaradásáért.
Klímakonferenciát tartanak épp a hotelben, ahol befűtenek, ha túl erős a légkondi
A dubaji rendezvényen egészen szürreális megoldást vett észre Ürge-Vorsatz Diána klímakutató.
A borotválkozatlan Orbán Viktor azt haluzza, hogy ő a Mikulás
Vajon mit hoz a gyerekeknek: megfizethető étkezést, lakhatást vagy esetleg normális oktatást?
Orbán: Az ember nem egyik napról a másikra adja fel a korábbi álláspontját, hanem folyamatában
A miniszterelnök szerint így lett Ursula von der Leyen „Soros embere”.
Összejött a kellő aláírás a "szkítáknak", de az MTA szerint nincs ilyen nemzetiség
Egy ismert vírusszkeptikus és 5G-ellenes orvos szerette volna magát 1370 társával szkítaként elismertetni.
Novák Előd szerint Izrael példáját kell követni
Törvénymódosító javaslatának indokolásába beleírta többek közt Márki-Zay Pétert, Szabó Tímeát és a CIA-t. Valaki kimaradt.
A Fidesz egyelőre még várja a külföldi adományokat
A kormánypárt honlapján egyelőre nem olyan fontos a szuverenitás.
Egy 60 éves bácsi már kitöltötte a Nemzeti Konzultációt
A szorgalmas kitöltő Viktor Felcsútról.