Miniszteri szintig jutott a vita arról, jár vagy nem jár a lift a Békés megyei kormányhivatal épületében

Kis-Magyarország

Az alapvető jogok biztosánál, majd a gazdaságfejlesztési miniszternél landolt az a közérdekű bejelentés, amely szerint még 2022-ben takarékossági okokra hivatkozva leállították a liftet a Békés Vármegyei Kormányhivatal négyemeletes épületében. Nagy Márton a kormányhivatalra hivatkozva azt írta az ombudsmannak, jár a lift. A dolgozók szerint ez nem igaz.

„A Békés Vármegyei Kormányhivatal Békéscsaba, Derkovits sor 2. szám alatti négyemeletes főépületében a vezetőség 2022-ben takarékossági okokra hivatkozva megtiltotta a lift használatát. Ennek következében az épületben dolgozóknak a munkába járás és a munkavégzés során a lépcsőt kell használniuk, ami munkabiztonsági szempontból kockázatot jelent és növeli a balesetveszélyt, ezt mutatja a mellékelt – a hivatal munkavédelmi koordinátora által készített – diasor is, melynek 16. oldalán az olvasható, hogy a Békés Vármegyei Kormányhivatalban 2022-ben a munkahelyi balesetek többsége a lépcsőhasználathoz kapcsolódott” – áll abban a közérdekű bejelentésben, amelyet néhány dolgozó névtelenül küldött el az alapvető jogok biztosához.

Jogszabályi idézetekkel támasztották alá, hogy az érvényes szabályozás szerint „az építményeket a rendeltetési céljuknak és a biztonságos használhatóságuknak megfelelő számú, elhelyezkedésű és műszaki tulajdonságú felvonóval kell tervezni és megvalósítani”. Mint írták, személyszállító felvonót kell létesíteni minden építményben, építményrészben, önálló rendeltetési egységben, ahol a rendeltetésszerű használat 10 méternél nagyobb szintkülönbség áthidalását teszi szükségessé. Végkövetkeztetésük szerint „a lift tehát az épület biztonságos használhatóságát szolgálja, így működésének a leállítása sérti az egészséges és biztonságos munkafeltételekhez való alkotmányos jogot”. Ezt pedig az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdésből vezették le.

Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa a közérdekű bejelentést a munkavédelmi ügyeket felügyelő Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz továbbította. A fentiekre reagálva Nagy Márton miniszter azt írta válaszában, hogy még 2022-ben a Békés Vármegyei Kormányhivatalban tartott

munkavédelmi oktatás keretében „ismertették a lépcsőn történő közlekedés szabályaira vonatkozó helyes gyakorlatot (sic!)”. 

A felvonó üzemeltetőjének nyilatkozata szerint az elmúlt időszakban és jelenleg is biztosított a lift a használatát igénylő ügyfelek és dolgozók részére. Ezért Nagy Márton arra kérte az ombudsmant, hogy fogadja el válaszát.

„Ez az állítás azonban nem felel meg a valóságnak, ugyanis a Békés Vármegyei Kormányhivatal főépületében a lift ajtaján minden szinten az alábbi felirat olvasható: A liftet kizárólag áruszállításra és mozgáskorlátozott személyek közlekedésére lehet használni!” – válaszolták a kormányhivatal nevük mellőzését kérő munkatársai az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának, s ugyanezt erősítették meg a Narancs.hu-nak is. Megítélésük szerint ez a felirat csak úgy értelmezhető, hogy a liftet a mozgáskorlátozottak és az áruszállítók kivételével senki sem használhatja. A lift tehát valóban működőképes, de annak használatát megtiltották az épületben dolgozóknak. Ezt a feliratot nem a portás, nem a gondnok, nem a liftszerelő ragasztotta ki önkényesen, hanem a kormányhivatal vezetésének, az ún. főispán, Takács Árpád utasítására történt. Ez pedig azt jelenti: megtiltották a lift használatát – szemben a gazdaságfejlesztési miniszter közlésével.

Azt nem tudni, hogy ezt a patthelyzetet ki, mikor és hogyan oldja fel. Leginkább Kozma Ákos ombudsman dolga lenne további intézkedés megtétele. Ám tény, október közepe óta az ügyben nem történt semmi.

(Címlapképünkön: a Békés Vármegyei Kormányhivatal épülete Békéscsabán. Fotó: a szerző felvétele)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.