Novák Katalin: A pozícióm sokaknak jelzi, ma Magyarországon semmi nem elérhetetlen egy nő számára

  • narancs.hu
  • 2023. december 25.

Fekete Lyuk

A köztársasági elnök karácsonyra árult el magáról sok-sok dolgot.

Novák Katalin sem maradt adós karácsonyi interjúval, ő a HírTV-nek adta a magáét. A háborúval kapcsolatban a béke fontosságát hangsúlyozta, az ukrajnai háborúról konkrétan annyit kért, hogy karácsonykor gondoljunk a kárpátaljai magyarokra, ugyanis „náluk bármikor kopogtathatnak, hogy elvigyék a férfiakat a frontra, a szétszakított családok a fronton lévő családtagokért aggódnak.” Hozzátette, ilyenkor látszik, hogy mekkora kincs az a béke, ami Magyarországon adott, de „fenyegető veszélyben van most is”.

 
Részlet az interjúból
HírTV / YouTube
 

 

Beszélt kicsit magáról is azért, például arról, hogy első női köztársasági elnökként úgy gondolja, más nőknek is inspirációt és biztatást ad. Sőt: a pozíciója szerinte azt jelzi sokaknak, hogy „ma Magyarországon semmi nem elérhetetlen egy nő számára”.

A fideszes párttagságát jelenleg épp szüneteltető köztársasági elnök továbbá elmondta,  „a törésvonalak mentén sokszor igen megosztottá válunk, de még akkor is el kell fogadnunk a másik embert, ha nem értünk egyet azzal, amit a világról gondol”, de azt is megtudhattuk róla, hogy szeret sütni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.