A 2Rule még nem áll készen az olimpiai magyar csapat felöltöztetésére

  • 2018. augusztus 7.

Fekete Lyuk

Ajaj, ennek valaki nem fog örülni!

Interjút adott az Origo nevű kormányizének Kővári Ágnes, a 2Rule-t forgalmazó Magyar Sportmárka Zrt. vezérigazgatója.

Mazsolázzunk az anyagból!

false

 

Fotó: MTI

A 2020-as tokiói olimpián és paralimpián a magyar csapat nem 2Rule-ban lesz, erre még nem áll készen a márka. De az olimpia után megviszgálják, hogy később képesek lesznek-e rá.

Nyilván megbírkóznak majd a feladattal, hiszen addigra kiszorítják a Kárpát-medencéből a Rebookot meg az Adidast, ugye, de ezt csak mi mondjuk ám, ilyen rosszindulató, sőt nemzetellenes iróniával, élccel. A világmárkákat simán túlszárnyalja az ősmadár, ha van magyar gógyi, amit itt úgy hívnak: INNOVÁCIÓ.

Egy 2Rule-t gyártó varrodában Szegeden olyan innovatív technikákat használnak, így Kővári, amivel „lekörözhetjük a nagy márkák technológiáit". Szerencsére Mészáros Lőrinc üzlettársa elárulja a titkot: a gyártást fejkamerával közvetítik a megrendelőknek, és minden legyártott termékről online információkat adnak.

Tehát ha jól értjük, akkor a varrónők fejére erősített goprokamerát még nem látott külföldi varrodákban Kővári sem.

Lehet, hogy nem véletlenül? De majd meglátjuk, mi szorítunk a magyar sikerért, és nyilvánvalóan a futbalkedvelő miniszeterelnök is bizakodva figyeli a piaci tendenciákat.

A márkának egyébként négy magyar varrodával van aláírt szerződése. A 2Rule kosárlabdában, kézilabdában, vívásban is szeretne bemutatkozni a jövőben.

false

 

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.