A békemenet szervezői nagyon rettegnek, nehogy át kelljen térniük az iszlámra, ezért szabadságharcba hívják a magyarokat

  • narancs.hu
  • 2018. március 9.

Fekete Lyuk

Harcra fel, harcra fel!

Jövő csütörtökön fognak vonulni az ország legismertebb vonulói, a békementesek, akik mai bejelentésük szerint a „melegszívű magyarokból és lengyelekből” álló menet élén fogják hordozni „A haza minden előtt” feliratú molinót. Érdemes megemlíteni, hogy a március 15-i békemenetre ingyen buszoztatják majd a fideszes résztvevőket.

A menetet szervező, a kormányhoz elég közel álló CÖF alapítója, Csizmadia László mai sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint azt mondta, hogy „elérkezett az idő annak bemutatására, hogy a magyar nemzeti erők milyen többséget alkotnak”.

false

 

Fotó: MTI

A korábban megállíthatatlanul sorosozó, a február végi hódmezővásárhelyi vereség után viszont már az „elemi iskolás sorosozás” veszélyeire figyelmeztető Bencsik András most arra hívta fel a figyelmet, hogy „a közelgő országgyűlési választás legfőbb kérdése, hogy Magyarország megmaradhat-e a saját útján”.

Beszélt a jobboldal kedvenc publicistája, a lovagkeresztes Bayer Zsolt is, aki Bem József életútját felidézve azt mondta, hogy „Bem apó a szabadságharc leverése után, törökországi száműzetésében azért tért át az iszlám hitre, mert az életét mentve csak így tudta megelőzni, hogy kiadják a cári birodalomnak”. „A békemenet elindítói nem szeretnék, ha újra eljönne az az idő, amikor az életben maradásnak az iszlám hit felvétele lenne a feltétele” – fogalmazott. Szerinte „megint szabadságharcot kell vívnunk”, de ma azok ellen „a Brüsszelben tanyázó társadalommérnökök ellen” kell harcolni, akik meghaladottnak tartják a nemzet konstrukcióját, és egy kevert, migránsokkal feltöltött társadalmat képzelnek el. „A békemenet ennek a harcnak a része” – mondta Bayer Zsolt.

Borítókép: MTI/Kallos Bea

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.