A rendőrség még nyomoz, de Nógrádi György már megfejtette, mi áll a londoni támadás hátterében

  • - gm -
  • 2017. június 9.

Fekete Lyuk

Torát üli megint a hülyeség.

Az M1-nél vendégeskedett (hol máshol?) tegnap Magyarország legokosabb embere, aki mindig tudja, éppen mi történik a világban. Nem volt kérdés, hogy a biztonságpolitikai szakértőként nyilatkozgató Nógrádi György hamar kideríti, mi lehetett az oka a szombaton történt londoni merényletnek. Nógrádi elemzett, érvelt, alátámasztott, hivatkozott, megkereste az ok–okozati összefüggéseket, visszautalt, párhuzamokat vont, új nézőpontból világította meg az eseményeket, és végül levonta a tanulságot: mindennek oka a kecske.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.