A M1 híradójában kiakadtak, mert az RTL Klub nem úgy számolt be az MTVA-ban történtekről, ahogy ők szerették volna

  • G. M.
  • 2019. január 24.

Fekete Lyuk

Médiatörténeti pillanat.

Minden bizonnyal egyfajta médiatörténeti pillanatnak lehettek tanúi az M1 nézői, a csatorna kedd este ugyanis több mint három percen keresztül foglalkozott azzal, hogy miről tudósított az RTL Klub híradója. Ez azért meglepő, mert az egyáltalán nem szokás, hogy tévécsatornák a műsoraikban egymással foglakozzanak, az pedig még kevésbé, hogy egy híradóban a másik csatorna hírműsorát bírálják.

A „köztévé” hírműsorában márpedig azon akadtak ki, hogy szerintük az RTL nem úgy számolt be a tévészékházban történtekről, ahogy ők azt jónak tartják. A riport elején Németh Balázs műsorvezető hosszan sorolja, hogy milyen volt az RTL összeállítása, majd elmondják, hogy mi nem került szóba a legnagyobb kereskedelmi tévécsatorna műsorában.

A felvezetés

A felvezetés

 

Az egészen meglepő riportot itt lehet megnézni.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.