Az újbudai fideszes nem tud arról nyilatkozni, elvette-e a 444 újságírójának telefonját

  • narancs.hu
  • 2017. május 9.

Fekete Lyuk

Sok a kérdés, válasz annál kevesebb.

Először szólalt meg a múlt pénteken történtek után Szabó László, az újbudai önkormányzat fideszes kabinetvezető-helyettese, aki Halász Júlia, a 444 újságírója szerint egy fórumon lerángatta őt a lépcsőn és elvette a telefonját. Mindezt azért, mert videóriportot akart készíteni az egyébként nyilvános eseményről. Halász Júlia ezért feljelentette Szabót, a XI. kerületi Fidesz pedig először provokációval és hazugsággal vádolta meg a lapot, majd feljelentették az újságírót rágalmazásért.

Ma az Indexnek sikerült mikrofonvégre kapnia Szabót, aki láthatólag nem túl nagy rutinnal próbálta magát védeni. Azt mondta, nem történt erőszak, a pénteken kiadott közleményben már mindent elmondott, egyébként pedig arról egyelőre nem tud nyilatkozni, hogy elvette-e Halász Júlia telefonját, vagy sem. Annak sem látja sok értelmét, hogy „én most itt mondok valamit, Halász Júlia mondott valamit, és esetleg abból, amit én mondok önöknek, nem jelenik meg minden részlet”, majd amikor az Index újságírói biztosítják afelől, hogy amit mond, vágatlanul megjelenik, akkor a lehetőséget megköszönve elutasítja azt.

Szabó eléggé ráfeszült a megvágott videókra, elmondta ugyanis, hogy „több olyan videófelvétel és hangfelvétel is készült már a 444 szerkesztőségében, ami nem tükrözte teljes mértékben a valóságot, összevágott anyagok voltak”. Amikor a riporter rákérdez, mondana-e néhány ilyet, Szabó zavartan közli, sajnos most erre nem tud egészen pontosan válaszolni.

Szabó László: Semmiféle erőszak nem történt

VIDEÓ - Az erőszakoskodással vádolt fideszes először adott interjút. Az erőszakot tagadja, de nem hajlandó elárulni, elvette-e a 444 riporterének telefo...

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.