Díjakat is osztott és zongorázott is Hoppál Péter a nemzeti ünnep alkalmából

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 19.

Fekete Lyuk

Végül is nem tiltja az alaptörvény, hogy egy államtitkár a billentyűk közé csapjon.

A hivatalos beszámoló szerint állami díjakat és közművelődési elismeréseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken a Pesti Vigadóban Budapesten.

Vitályos beszédet is mondott, melyben úgy fogalmazott: „Szent István királyunk hitt abban, hogy a Kárpát-medence népeinek, az összmagyarságnak Isten általi rendeltetése, küldetése, célja van. Az ő víziója a saját sorsát alakítani képes, erős, békében élő keresztény állam létrehozása és annak fennmaradása volt (…), az államalapítás alkalmából átadott elismerések is azt bizonyítják, hogy a Szent István király által megálmodott magyar állam még ma is tudja, hogy merre tart és olyan polgárai vannak, akik vállukon viszik nemzetünket.”

Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy Hoppál a szavak helyett a muzsika hangján kívánt az egybegyűltekhez szólni.

A Himnusz énekléséhez ugyanis személyesen a kultúráért felelős államtitkár szolgáltatta a zenei kíséretet.

A beszámoló arra nem tér ki, hogy mindezt milyen minőségben valósította meg, de hát Hoppál sokszínű tehetségét ismerve biztosan nem hagyott a produkció kívánnivalót maga után.

A két államtitkár a Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt mellett közművelődési díjakat – Móra Ferenc-díjat, Pauler Gyula-díjat, Szinnyei József-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Bessenyei György-díjat, Csokonai Vitéz Mihály-díjat, Martin György-díjat és Népművészet Ifjú Mestere-díjat – adott át.

Állami elismerésben részesült többek között Gidófalvy attila rockzenész, Németh Kristóf színész, illetve Povázsay Bence, a szarvasi Turul Kisvendéglő tulajdonos-üzletvezetője is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.