Elképesztően bizakodó tesztelést nyomott le Orbán Viktor Tabajdon

  • narancs.hu
  • Facebook / Orbán Viktor
  • 2020. november 26.

Fekete Lyuk

A rövid propagandavideó megtekintése önmagában is hatásos fegyver lehet a vírus elleni harcban.

A miniszterelnök maga osztotta meg a Facebookon, hogy beszáll egy tesztelésre induló csapatba. Sőt, nem csak beszáll, de egy kisebb dramaturgiai bukkanóval miután bekérezkedik az egyik kocsiba, rögtön a volánhoz ül, és ő viszi le a társaságot Tabajdra. Midezt persze csak azután, hogy indulás előtt őt is letesztelték. „Szabad ember vagyok”- mondta Orbán, miután a gyorsteszt negatív eredményt mutatott.

A csoportban lévő orvostanhallgatókat végig önkénteseknek szólították, és természetesen lehet, hogy azok is voltak, ugyanakkor az nem került szóba, hogy a túlterhelt és jelentős számban megfertőződött mentőszolgálatosokat igyekszik az egészségügyi vezetés orvostanhallgatókkal pótolni – ahogy erről Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke már hetekkel ezelőtt beszámolt.

Log into Facebook

null

Orbán Viktor mindenesetre hivatali Volkswagen mikrobuszával nagyon szépen elkormányozza a csapatot a megfelelő helyszínre, hogy legvégül magabiztosan kijelenthesse: „az ország működik, teljes fegyverzetben védekezünk a vírus és a járvány ellen”.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.