Öt nap múlva választást tartanak Németországban, erre a Martin Schulzot, a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD kancellárjelöltjét így ábrázolták egy mannheimi kampánygyűlésen egy karikatúrán:
|
Öt nap múlva választást tartanak Németországban, erre a Martin Schulzot, a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD kancellárjelöltjét így ábrázolták egy mannheimi kampánygyűlésen egy karikatúrán:
|
Kunffy Lajos festőművésztől, a francia Becsületrend tulajdonosától elvették a képeit, gettóba vitték, megverték, a Rákosi-rendszerben jól vezetett birtokától kellett megválnia – és még halála után harminchat évvel is volt mit elrabolni tőle.
Mi a közös Woody Allenben, Jason Stathamben és Jackie Chanben? Hogy lényegében mindig ugyanazt a figurát hozzák.
„Még nincs deal, de majd lesz” – mondta Trump, miután meghallgatta Putyin hízelgését. Alaszkában vörös szőnyeget terítettek a háborús bűnös elé, aki jottányit sem engedett a céljaiból. Nincs tűzszünet, és a béke sem került közelebb.
És az antilopok nem azért lettek odarakva, hogy Semjén Zsoltnak ne kelljen svéd gazdálkodókat idegesíteni, ha lőni akar valami egzotikusat.
Izrael népszerűsége rohamosan csökken a világban, egyre több figyelem irányul a gázai humanitárius katasztrófára, a politikai elit feje felett a népirtás vádja lebeg. Benjamín Netanjahu azonban úgy érzi, bemehet Gázába, fasiszta minisztere szerint pedig ki sem kell jönnie onnan.
Kinek és miért éri meg a milliárdokból készült, majd a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városba költöztetett épület? Szubjektív helyszíni riport a „Nagykunság fővárosából”.
„Az ember nem tehet mást, mint kivonul” – vonul be Andor (az eredetiben: Alceste).
A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.
Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.