Fábry Sándor lefasisztázta az Echo TV-t, a HírTV-t és az M1-et, de ez még semmi, Kovács Zoltánon és Bakondin élcelődött

  • narancs.hu
  • 2018. november 25.

Fekete Lyuk

Mindezt a Duna tévén futó műsorában.

Keményen beszólt Fábry Sándor showműsora legutóbbi, november 22-i adásában a
az M1-nek, az Echo TV-nek és a Hír Tv-nek – írja a 168 óra.

A sokáig Fidesz támogatóként ismert Fábry úgy tűnik, eléggé unja már a migrációs propagandadumát, vagy legalábbis a vicc kedvéért úgy csinált:

"Jaj, ha már a média. Szóval komolyan mondom. Tényleg. Most ugye, hogy van ez, hogy M1 meg Echo TV meg HírTV, három fasiszta jellegű kormánypárti televízió van, és van úgy, hogy egy este mind a három helyen elcsípem Kovács kormányszóvivőt, például. És akkor kattintgatsz, hogy kicsit menekülnél, és akkor itt is Kovács, ott is Kovács vagy a rosszabbik változat, Bakondi."

Fábry műsorát egyébként az M1-hez hasonlóan az MTVA-hoz tartozó Duna tévé vetíti.

A monológ mellesleg a televíziós szakácsműsorokról szólt, és a fenti beszólás után azzal folytatódott, hogy Bakondinak kifejezetten jót tenne, ha néha kicsit főzne is: miközben feldobna egy palacsintát, Fábry szerint kissé szürke hangján mondhatná: "Ismét nagyon sok migráns mászik a kerítésen..."

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.