Feljelentette a Párbeszéd Polt Pétert bűnpártolásért és hivatali visszaélésért

  • narancs.hu
  • 2018. november 12.

Fekete Lyuk

Tordai Bence rossz bohócnak nevezte a főügyészt, vitt is neki egy piros bohóc orrot, hogy Polt "a kellékkel jobban képviselhesse ezt a szemléletet".

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a parlamenti ülés azonnali kérdések órájában azt kérdezte Polt Pétertől, „miért védi Kiss Szilárd fideszes Putyin-ügynököt a Legfőbb Ügyészség”.

Kiss Szilárd 5800 schengeni vízumot intézett, egész Európa tudja, hogy milyen bűncselekményeket követhetett el – részletezte Tordai. Ennek ellenére három és fél év semmittevés után vádemelés nélkül zárta le a nyomozást a hatóság – tette hozzá a Párbeszéd képviselője.

De megemlítette az Elios tenderét is, amellyel kapcsolatban az OLAF is szabálytalanságokat állapított meg.

Tordai arra volt kíváncsi: "Miért szabotálták el a vádemeléseket?"

Polt válaszában közölte, hogy mindkét ügyben volt nyomozás. A legfőbb ügyész szerint Kiss ügyében mindezt a BRFK végezte, a kormányfő veje kapcsán pedig a Nemzeti Nyomozóiroda folytatta le a nyomozást.

Tordai válaszában leszögezte, hogy a legfőbb ügyész nem adott érdemi választ a kérdéseire, majd közölte: Ön nem csak erkölcsi, hanem büntetőjogi felelősséget is visel. Bűnpártolás és hivatali visszaélésért feljelentést tettünk, ezek a bűncselekmények nem évülnek el 2022-ig.

Tordai Bence szerint Polt Péter semmitmondó választ adott, és rossz bohócnak nevezte a főügyészt, majd felállt a helyéről, hogy egy ehhez illő, piros bohócorrot is átadjon neki. Szerinte ez jelezheti az állampolgároknak, mennyire veszi komolyan a hivatását.

Bohóc jelmezt a legnagyobb bohócnak, Polt Péternek!

„A legfőbb ügyész rossz viccet csinál az igazságszolgáltatásból, ezért éppen itt az ideje, hogy megkapja a hozzá passzoló jelmezt. Még nem a rabruhára gondolok, egyelőre csak a bohóc jelmez egyik kellékét akartam átadni neki az Országgyűlésben. Polt Péter és a bűnbandája nem menekülhet: a bűncselekmények amiket elkövettek nem évülnek el 2022-ig!"

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.