Gulyás szerint az SZFE-s diákok azt szeretnék, hogy a kereszténydemokrata kormány irányítsa az egyetemet

  • narancs.hu
  • 2020. október 24.

Fekete Lyuk

„Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk” – mondta a miniszter.

Elképesztő megfejtéssel állt elő Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi SZFE-s tüntetésről. Gulyás szerint ugyanis itt arról van szó, hogy a tiltakozó diákok és tanárok nem szeretnék, ha egy kormánytól független alapítvány irányítaná az egyetemet. „Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét illeti, mi jó érzéssel nézzük a történéseket. Sohasem gondoltuk volna azt ugyanis, hogy egy elég belterjes balliberális klikk az államot és a polgári kereszténydemokrata kormányt szeretné maga fölött felügyelőnek. És ha jól értem, akkor azért zajlanak tüntetések, hogy a korábbi rend álljon helyre és hogy ne egy független – mindenféle állami és kormányzati befolyástól mentes – alapítvány irányítsa az egyetemet, hanem a kereszténydemokrata kormány. Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk” – mondta Gulyás a kormánypárti Hír Tv műsorában az ATV beszámolója szerint.

Valakinek nem ártana Gulyást felvilágosítania arról, hogy éppen a kormányzati befolyás ellen küzdenek az SZFE hallgatói és oktatói hónapok óta.

„Forradalmat csinálni márpedig lehetséges" - Üzenték az SZFE hallgatói Orbánnak

Elkezdődtek a beszédek az Urániánál. „Ne féljetek kiállni a szabad egyetemekért, szerveződjetek, cselekedjetek" - erre szólították fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 1956-os megemlékezésének hallgatói, szónokai az egyetemistákat. Németh Dániel Az Uránia előtt pontosan negyed hétkor Beethoven Egmond-nyitánának hangjaival kezdődő demonstráción először az SZFE ötödéves rendező-hallgatója, Vilmos Noémi beszélt; szavait egyenesen Orbán Viktorhoz intézte „tisztelt miniszterelnök úr!"

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.