A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel, és megtalálja helyét a családjában, valamint az emberek között – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten, az Istenhegyi Szent László Plébánia új óvodájának alapkőletételén.
Kásler Miklós azt mondta, a miles Christianus, az áldott, irgalmas király – aki megkegyelmezett a legyőzötteknek, és felemelte, valamint társországgá tette Horvátországot –, Szent László üzenetét továbbítja mindenkinek. Ahhoz, hogy az egyén és a nemzet megtalálja a helyét, ez a fajta hozzáállás biztosítja a kiindulási alapot – tette hozzá.
De beszélt arról is, hogy Szent Benedek 1400 évvel ezelőtt azt hagyta örökül, hogy a munka és az imádság határozza meg az életet. "Imádkozzatok és dolgozzatok!" – fogalmazott Kásler Miklós Szent Benedek üzenetét ismételve.