Kovács Patrícia a Facebookon posztolta történetét, ezt teljes terjedelmében idézzük:
| ||
Az állami tévében (nem) létező tiltólistáról mindig az jut eszembe, amikor megkérdezik az öreg székelyt, látott-e már medvét. Láttam biz én, de meglehet, hogy az se az vót – hangzik a válasz.
A közelmúltban kiújult ez a vita egy Kulka-nyilatkozat után, hogy van-e ilyen tiltólista és ha nincs (mert ugye nyilván nincs, hogy is lehetne), kik vannak rajta. A kérdést bizonyító erővel megválaszolni nem tudom, csak szeretném elmesélni saját történetem.
Felkérést kaptam a Ridikülben való szereplésre, elvállaltam. Szerződéstervezet készen, a tévés interjú mellett a nyomtatott Ridikül magazinban is felkértek egy nagyobb interjúra. Ez utóbbit fel is vettük, Karafiáth Orsolya készítette. A címlapfotózásra egyeztettek velem időpontot, jövő kedden lett volna, a tévéfelvétel után.
Ehhez képest tegnap, csütörtök este 9-kor felhívja valaki az engem képviselő ügynökséget, hogy a tartalomszolgáltatási igazgató döntése alapján sztornó a műsor, elnézést kér, nem is érti, hogy a kollégái hogyan gondolták, hogy engem behívhatnak.
A dolog érdekessége, hogy a megkereséskor direkt megkérdeztük, komoly-e ez a dolog, hiszen ősszel ugyanezt eljátszotta velem ugyanez a műsor. Megvolt a felvétel napja, megbeszéltük, hogy Karafiáth csinálja az interjút – igaz, ez utóbbiig akkor nem jutottunk el –, majd leszólt valaki fentről, hogy szó sem lehet rólam. Ilyen előzmények után joggal fogadtuk hitetlenkedve a megkeresést, de a válasz az volt, hogy megkérdeztük, jöhetsz.
Ugyancsak tavaly ősszel egy másik köztelevíziós műsorral ugyanez történt meg: felkérés, egyeztetett időpont, utolsó pillanatban visszamondás, mert valaki leszólt, hogy nem lehet. Csatornát, műsort ez esetben nem mondok, mert megkértek rá, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe őket.
Együtt érzek azokkal a műsorkészítőkkel, akiknek ilyen környezetben kell dolgozniuk. Sajnálom azokat az embereket, akiknek ilyen telefonhívásokat kell intézniük.
A félreértések elkerülése végett jelzem, hogy kiválóan megvagyok az állami televízióban való szereplés nélkül is. De a tartalomszolgáltatási főembernek azért üzenném, hogy én még színész leszek akkor is, amikor ő már nem a köztelevízió kenyerét eszi.
Törőcsik Maritól azt tanultam, hogy egy színész mindenkié, mindenkinek játszik. Bár világnézetem sosem rejtettem véka alá, a politikai szélsőségeket leszámítva minden felkérésnek igyekszem is eleget tenni. Ha a köztévé egy műsora kíváncsi a munkámra, megyek ezután is, ahogy mentem korábban is. De azt kifejezetten szeretném kérni, hogy a jövőben többször ne forgassanak meg. Ha rajta vagyok a nem létező tiltólistán, ne raboljuk egymást idejét ezekkel az idióta körökkel.
Egy találós kérdés a végére. Decemberben mutatta be a Duna Televízió azt az MTVA által finanszírozott nagyjátékfilmet, a Félvilágot, mely meglehetősen nagy sikert aratott a magyar nézők körében, és bennünket, a készítőket is meglepő módon szinte teljesen egyhangúan pozitív fogadtatásban részesült a magyar sajtó, a kritika részéről. Hányszor voltam bent az állami tévében az MTVA által támogatott film főszereplőjeként a filmről beszélgetni?
